2000 - Áttekintés az elektronikus kereskedelem jogáról

Előszó

Az elektronikus kereskedelem már ma sem elhanyagolható jelenség, a jövőben pedig várhatóan lényeges részét fogja alkotni a gazdasági életnek, amint a távközlés terén végbemenő forradalom a gazdaságon kívüli kulturális, tudományos és közigazgatási szféra működését is alapvetően átalakítja. Ehhez a modern távközlési eszközhöz való széleskörű hozzáférés valamint az ezen eszközök iránti bizalom megerősödése szükséges. A potenciális felhasználók bizalmának megnyeréséhez az szükséges, hogy az új eszközök versenyképesek legyenek a hagyományos módozatokkal. Ennek egyrészt technikai feltételei vannak: az elektronikus eszközök alkalmazása legyen egyszerű, olcsó és biztonságos, másrészt pedig az elektronikus szolgáltatások igénybevevőit a jog ugyanolyan védelemben részesítse, mint a hagyományos csatornákat választókat.

Karácsonyi füzetünk ez évben azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy jogunk milyen válaszokat ad az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatban felvetődő egyes kérdésekre, mennyire adekvátak jogszabályaink az új kommunikációs formákkal, és milyen irányú fejlemények várhatók ezen a területen. Az újdonság megértése iránti vágy valamint az vezetett bennünket erre a területre, hogy a bankjogot és az értékpapírjogot várhatóan az átlagosnál is nagyobb mértékben fogják érinteni az e téren bekövetkező fejlemények. Hangsúlyozzuk, hogy az elektronikus kereskedelem joga most van kialakulóban, számos kérdés vitatott, ezek megítélése illetve szabályozása változhat. Az itt következő fejtegetések csupán általános tájékoztatásul szolgálnak az elektronikus kereskedelemhez kapcsolódó jogi kérdésekről, konkrét esetben nem helyettesíthetik a felmerülő kérdések specifikus megválaszolását.

A témához kapcsolódóan szeretnénk ezúton is felhívni kedves ügyfeleink és barátaink figyelmét arra, hogy megnyitottuk irodánk honlapját, címünk: www.gbmt.hu.

Budapest, 2000. december

Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda

A teljes karácsonyi füzet letöltéséhez (PDF) kattintson ide.