Dematerializált értékpapír óvadékba adása – a dematerializált értékpapír mint a dologi jogok tárgya

Szerző: Gárdos István

letöltés

Jogtudományi Közlöny, 2017/6.

A Polgári Törvénykönyv első módosítása – egyebek mellett – érintette a zálogjog és az értékpapírjog szabályait. A módosítás következtében okirati és dematerializált értékpapíron eltérő módon alapítható óvadék: míg okirati értékpapír esetén az óvadék alapításának továbbra is elsődleges módja az értékpapír kézizálogba adása, dematerializált értékpapírt ilyen módon már nem lehet óvadékba adni. Ez a módosítás egyrészt elvileg nem megalapozott, másrészt pedig nincs összhangban a Ptk. dologi jogi és értékpapírjogi szabályaival: a törvényen belül ellentmondást és ezzel értelmezési bizonytalanságot teremtett. A kódex belső harmóniájának helyreállítása szükségesnek látszik.

I. Előzmények

2014. március 15-én lépett hatályba a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. (Ptk.). Alig több mint két évvel később, a Ptk. számos rendelkezését módosították (a Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló 2016. évi LXXVII. törvény – Módosító tv.; a Ptk. Módosító tv. által érintett új szabályai – Ptkm.). A módosítások elsődlegesen a zálogjogot érintik, és ezek közül kiemelkedik az önálló zálogjog ismételt kodifikálása, és ezzel összhangban a különvált zálogjog megszüntetése (Ptk. 5:100. § és 5:126. §). Ezen felül változtak az óvadék alapítására (Ptk. 5:95. §), a zálogjogosulti bizományosra (Ptk. 5:96. §), az alzálogjogra (Ptk. 5:99. § és 5:140. §) és a kielégítési jog fogyasztóval szembeni gyakorlására (Ptk. 5:126. §, 5:128. § és 5:131. §) vonatkozó szabályok.

A zálogjogot érintő módosítások közül itt csupán az óvadék alapítására vonatkozó szabállyal foglalkozunk, amely megváltoztatja a dematerializált értékpapír óvadékba adásának lehetséges módjait [Módosító tv. 8. §; Ptkm. 5:95. § (2) bek.]. Ez a látszólag apró, csupán a törvény egyetlen bekezdését érintő módosítás messze túlmutat az óvadék alapítására vonatkozó technikai szabályok körén: közvetve érinti (a) a dematerializált értékpapír elzálogosítására vonatkozó lehetőségeket általában, (b) a dematerializált értékpapíron alapított óvadék tartalmát, (c) azt, hogy dematerializált értékpapír milyen dologi jogoknak lehet tárgya, és mindezek következtében (d) a dematerializált értékpapír fogalmával, jogi jellegével kapcsolatos felfogásunkat is.

II. Óvadék alapítása a Ptk. eredeti szabályai alapján

A módosítást megelőzően dematerializált értékpapíron óvadékot alapvetően kétféle módon lehetett alapítani: kézizálogjogként valamint a bankszámla-követeléssel egyezően, háromoldalú, kivételesen pedig kétoldalú megállapodással [Ptk. 5:95. § (1) bek. b) pont]. Ez a két lehetőség a dematerializált értékpapír kettős jellegét tükrözte: a dematerializált értékpapír egyrészt értékpapír, az értékpapírok egyik fajtája, ezért vonatkozik rá az értékpapír óvadékba adásának általános szabálya [amit ugyane bekezdés a) pontja és a b) pont első fordulata egyezően tartalmaz], másrészt viszont olyan vagyontárgy, amely megjelenési formája tekintetében közel áll a bankszámla-követeléshez [aminek óvadékba adását e szakasz (2) bekezdése szabályozza]. A Ptk. eredeti szabályozása alapján tehát a dematerializált értékpapír óvadékba adása kapcsán mindkét világ, a dolgok és a számlajószágok lehetőségeivel egyaránt élni lehetett.

Az óvadék alapításának módosítása elvetette az elsőként említett lehetőséget, azaz azt, hogy dematerializált értékpapír kézizálogjog módjára adható óvadékba. A továbbiakban ezért a Ptk. eredeti szabályai alapján azt mutatjuk be, hogy a Ptk. eredeti koncepciójában a dematerializált értékpapír hol helyezkedik el a vagyontárgyak rendszerében, és milyen alapon lehetséges dematerializált értékpapíron kézizálogjogot, illetve kézizálogba adás útján óvadékot alapítani, a dematerializált értékpapír kézizálogba adásának lehetősége miként illeszkedett a dologi jogi és értékpapírjogi szabályozásba.

1. Az óvadék mint kézizálogjog

Óvadék tárgyául, a Módosító tv. alapján is, a Ptk. eredeti szabályaival megegyezően, pénz, értékpapír, fizetésiszámla-követelés, valamint ezekhez jogi természetüket tekintve közel álló, külön jogszabályban megjelölt pénzügyi eszközök szolgálhatnak. Nincs elvi akadálya annak, hogy a felek e vagyontárgyakon jelzálogjogot alapítsanak (Ptk. 5:101. §), könnyen belátható azonban, hogy ennek gyakorlati biztosítéki értéke igen csekély. Ezek esetében a biztosítéki funkció megköveteli azt, hogy az óvadék tárgyai a jogosult hatalma alá kerüljenek. Az óvadék klasszikus esetei ezért mindig az óvadékul szolgáló pénz, illetve értékpapír átadásával jártak [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (1959-es Ptk.) 270. § (1) bek.]. Ennek megfelelően is az óvadékot a Ptk. elsősorban kézizálogjogként szabályozta. Tekintettel azonban arra, hogy az óvadék tárgyai között nem csupán dolgok módjára kezelendő vagyontárgyak (pénz és értékpapír), hanem követelés (fizetésiszámla-követelés) is szerepel, a Ptk. az óvadék megalapítására a birtokátruházás mellett további – a birtokláshoz hasonló tényleges hatalmi helyzetet eredményező – lehetőségeket is biztosít [Ptk. 5:95. § (2) bek.]. 

2. A dematerializált értékpapír az értékpapírok egy fajtája

Annak vizsgálatakor, hogy dematerializált értékpapír miként lehet kézizálogjog és kézizálogjogként alapított óvadék tárgya, a dematerializált értékpapírnak a vagyontárgyak körében – az értékpapírhoz képest – elfoglalt helyéből kell kiindulni. Az értékpapír és a dematerializált értékpapír nem a vagyontárgyak két egymás mellett létező csoportja, hanem az értékpapírok a vagyontárgyak egy nagyobb csoportját alkotják, amelyen belül a dematerializált értékpapír az értékpapírok egy sajátos fajtájaként helyezkedik el. Az értékpapíroknak – előállítási, rögzítési, nyilvántartási és továbbítási módja szempontjából – két fajtája van: a papíralapú okirati és a dematerializált értékpapír. A dematerializált értékpapír tehát maga is értékpapír, olyan értékpapír, amely előállítási módja tekintetében eltér az okirati formában megjelenő értékpapírtól [Ptk. 6:565. § (1) bek., Ptkm. 6:565. § (1) bek.].

Abból, hogy a dematerializált értékpapír az értékpapírok családjának tagja, az következik, hogy amikor a törvény megkülönböztetés nélkül, általában rendelkezik értékpapírról, akkor e rendelkezés kiterjed mind az okirati, mind pedig a dematerializált értékpapírra. Ennek megfelelően, a Ptk. értékpapírjogi szabályait tartalmazó Részének eredetileg Általános szabályok, a módosítást követően Az értékpapír fogalma és alaki legitimációs hatása elnevezést viselő XXIX. Címe olyan közös szabályokat tartalmaz, amelyek az okirati és a dematerializált értékpapírokra egyaránt vonatkoznak.

3. Az értékpapír mint vagyontárgy

Az értékpapír úgy határozható meg, mint testi formát öltő jog [Ptk. 6:565. § (1) bek., Ptkm. 6:565. § (1) bek.]. E meghatározás alapján tehát az értékpapír természete kettős: tartalma jog, megjelenése azonban valamilyen testi forma. Amint említettük, az értékpapírok két fajtája, az okirati formában előállított értékpapír és a dematerializált értékpapír külső megjelenését tekintve különbözik egymástól. A két fajta közül az okirati értékpapír esetén erősebben mutatkoznak dologi sajátosságok. Míg az okirati értékpapír kézbe vehető, akárcsak a közönséges ingó dolgok, a dematerializált értékpapír pusztán elektronikus jelként létezik. A dematerializált értékpapír, bár szigorúan véve nem ölt testi formát, szintén a jog fizikai manifesztálódása, amely bizonyos többletet jelent a külső megjelenéssel egyáltalán nem rendelkező tisztán immateriális jogokhoz képest. Kérdés tehát, hogy az értékpapír e kettős természetéből melyik a domináns jellegzetesség, amelynek alapján eldönthető, hogy dolog-e az értékpapír.

A Ptk. dologra vonatkozó szabályai közvetett módon – a tulajdonjog lehetséges tárgyai körének meghatározásával – határozzák meg a dolog fogalmát: dolog a birtokba vehető testi tárgy [Ptk. 5:14. § (1) bek.]. A dolgok testi jellege a kiterjedésen, körülhatároltságon és birtokba vehetőségen túl azt is jelenti, hogy jellemző vonásait és értékét jellemzően éppen a testi mivoltával összefüggő fizikai tulajdonságai (anyaga, mérete, kidolgozottsága, az előállításához szükséges munka jellege és mennyisége) határozzák meg. Szintén a testi jelleggel függ össze az, hogy a dolgok a jogalanyoktól függetlenül létező, egy adott társadalom számára értéket jelentő pozitív vagyon­elemek, amelyek a rendelkezésre álló vagyonösszesség részét képezik, elpusztulásuk pedig csökkenti az össztársadalmi vagyont, és amelyek egyidejűleg csupán egy nyilvántartásban, jellemzően a tulajdonos vagyonmérlegében szerepelnek, mégpedig eszközként. A valódi dolgoktól eltérően, az értékpapír és a többi ún. pénzügyi eszköz nem a személyektől függetlenül, hanem éppen a személyek közötti jogviszony elemeként létezik, lényegét nem testi jellege, fizikai formája és jellemzői, hanem tartalma, az általa megtestesített adósság vagy érték alkotja. A dematerializált értékpapír megjelenési formája is azt támasztja alá, hogy értékpapír esetén a testi forma nem tartozik a vagyontárgy lényegéhez; az értékpapír, lényegi jogi természetének változása nélkül, képes levetni testi formáját, ha annál hatékonyabb rögzítési mód kínálkozik. Az előzőekből következik a pénz, az értékpapír és az egyéb pénzügyi eszközöknek az a különleges sajátossága is, hogy egyidejűleg két fél vagyoni helyzetét érintik: az egyik félnél, a tulajdonosnál eszközként, a másik félnél, a kibocsátónál viszont forrásként jelennek meg, és ebből következően, a társadalom konszolidált vagyonmérlegében nem jelennek meg értékként, nem növelik, és nem is csökkentik az össztársadalmi vagyont.

Az előzőekkel összhangban, az 1959-es Ptk. javaslatának a 94. §-hoz fűzött miniszteri indokolásából is az olvasható ki, hogy a jogalkotó az értékpapírt nem tekintette dolognak. Ez az értelmezés a jogirodalomban is uralkodik: Világhy Miklós sem tekinti a pénzt valamint az értékpapírt „szoros értelemben vett” dolognak. Farkas József szerint, bár az értékpapír anyaga dolog, annak lényege nem maga a papír, hanem a benne foglalt jogosultság, amely az értékpapírba foglalás révén „mintegy dologiasodik”, de a kiterjesztő szabály nélkül „nem lenne egyértelműen dolognak tekinthető”. Ehhez hasonlóan fogalmaz Lábady is: „A pénz önmagában szintén testi tárgy, de a vagyoni forgalomban nem közvetlenül fizikai minősége, hanem értéke folytán játszik szerepet”. Az előzőektől eltérően, Menyhárd Attila szerint a fizikai formában megjelenő értékpapírok dolognak minősülnek, ezt „külön kimondani feleslegesnek tűnik”, ezért e szabály a dematerializált értékpapír megjelenése által kap jelentőséget, amely enélkül nem minősülne dolognak. És végül, a talán legfrissebb állásfoglalás szerint az értékpapír nem dolog, „hiszen nem anyagában hordozza értékét, ami a forgalom tárgya”.

Mind az érdemi elemzés, mind pedig a jogirodalom alapján tehát egyértelműen arra az eredményre jutunk, hogy az értékpapír – mindkét megjelenési módjában – olyan vagyontárgy, amely bár rendelkezik a dologiság bizonyos elemeivel, lényeges jellemzői tekintetében különbözik is a valódi dolgoktól.

4. Az értékpapír polgári jogi kezelése

Az előzőekben kifejtettük, hogy az értékpapír, lényeges tartalmi elemei alapján, valójában nem dolog, azonban olyan vagyontárgy, amely a piaci forgalomban jellemzően dolog módjára vesz részt. Ezen az értelmezésen alapul az – az értékpapír polgári jogi kezelése szempontjából meghatározó – törvényi rendelkezés, amely szerint az értékpapírra alkalmazni kell a dologra vonatkozó szabályokat [1959-es Ptk. 94. §; Ptk. 5:14. § (2) bek.].

Ez a szabály kiterjeszti a dolgokra irányadó szabályok alkalmazásának körét egyes dolognak nem minősülő vagyontárgyakra, közöttük az értékpapírra. Ez az értelmezés olvasható ki az 1959-es Ptk. miniszteri indokolásából és Világhy Miklós, valamint Farkas József fentebb hivatkozott munkáiból. Lábady e felfogással összhangban minősíti a Ptk. 5:14. § (2) bekezdését „fikciós szabály[nak]”, és Menyhárd Attila is leszögezi, hogy a Ptk. a pénzt és az értékpapírt nem tekinti dolognak, de alkalmazni rendeli rájuk a dologra vonatkozó szabályokat.

Kifejezett jogszabályi rendelkezés hiányában is egyértelmű, hogy – ahol ennek jelentősége van – az értékpapírra az ingókra vonatkozó speciális szabályokat kell alkalmazni. Egységes jogi jellegére tekintettel áll ez, megkülönböztetés nélkül, az értékpapír minden fajtájára: az ingó dologra vonatkozó szabályokat alkalmazni kell az okirati és a dematerializált értékpapírra egyaránt. Ugyanakkor, amint erre alább még kitérünk, e szabályokat nem egyformán, hanem a két értékpapírfajta eltérő sajátosságait figyelembe véve kell alkalmazni.

A Ptk. kiterjesztő szabálya alapján tehát az értékpapírt a dologi jogi szabályok alkalmazása során dolognak kell tekinteni. E jogi besorolás alapvető jelentőségű az értékpapír fogalma szempontjából. Itt nyilvánvalóan nincs mód az értékpapír történeti és koncepcionális kialakulásának és fejlődésének vizsgálatára, ehelyett elegendő csupán a következőket figyelembe venni: „Az értékpapírok hagyományosan úgy képesek betölteni a bennünk foglalt jogok mobilizálásának gazdasági funkcióját, hogy az értékpapírjog olyan szoros kapcsolatot teremt a jog és a jogot rögzítő okirat között, hogy az értékpapírba foglalt jog forgalma a jogot megtestesítő értékpapír forgalmán keresztül bonyolódhasson le. Az értékpapírjogi sajátosságok tehát jelentős részben az értékpapír dolog mivoltához kötődnek” (a Ptk. Hatodik Könyv Ötödik Rész XXIX. Címhez fűzött miniszteri indokolás 1. pont). Az értékpapír és a rá vonatkozó jogi szabályozás tehát azt az elsődlegesen gazdasági célt szolgálja, hogy mobilizálja a jogokat. A jogok és követelések forgalmának legfőbb akadálya azok meghatározott személyekhez kötődő, kötelmi jellege. Az értékpapír a jogot bizonyos mértékig dologiasítja, többé-kevésbé elszakítja a jogosult személyétől, és ezzel lehetővé teszi azt, hogy a jog átruházása lényegében dolog módjára történhessen. Az immateriális jogoknak ez a dologiasítása az értékpapír fogalmának – a forgalomképesség megvalósítása érdekében – alapvető eleme.

Az értékpapír dologként való kezelése nem abból következik, hogy az okirati értékpapír megjelenési formája történetesen dologi jellegű, hiszen ilyen alapon bármely írásba foglalt szerződést is dolognak tekinthetnénk (miközben dolog csupán az írást hordozó papír, amely azonban nem testesíti meg a szerződésből fakadó jogokat, és ezért értéke sem mutat összefüggést e jogok értékével). Az értékpapír különlegessége nem megjelenési formájában, hanem a rá vonatkozó jogi koncepcióban rejlik; az értékpapír alapvetően gondolati termék, a jogi absztrakció szüleménye. Az értékpapír standardizált tartalma [Ptk. 6:565. § (4)–(5) bek.; Ptkm. 6:565. § (2)–(3) bek.], a jog gyakorlásának az értékpapírhoz kötése [Ptk. 6:565. § (3) bek.; Ptkm. 6:565. § (1) bek.], a kifogáskorlátozás [Ptk. 6:566. §; Ptkm. 6:567. §], az alaki legitimáció [Ptk. 6:571. és 6:578. §; Ptkm. 6:566. § (3)–(4) és (7) bek.] és az átruházó hatás [Ptk. 6:570. §. és 6:577. § (3) bek.; Ptkm. 6:570. §] azok az értékpapírjog sajátos intézményei, amelyek együttesen az értékpapírba foglalt jog dologiasítását eredményezik. Az értékpapírba foglalt jog alapjogviszonytól való elválasztása és dologiasítása az értékpapírra vonatkozó jogi koncepció központi eleme, amely az értékpapírjogi szabályok révén valósul meg.

Az előzőekből következően, az értékpapír dologként való kezelésének nem feltétele, hogy az értékpapír, a fogalom szűk fizikai értelmében birtokba vehető legyen; elegendő, ha egyáltalán van olyan megjelenési formája, amely lehetővé teszi annak megragadását és uralom alá vonását. E követelménynek, amint erre alább, a birtok tárgyalása kapcsán még kitérünk, megfelel a dematerializált értékpapír is. Ezért, technikai megjelenésétől függetlenül, az értékpapír minden fajtája esetén az értékpapír jogi felfogásának alapvető eleme az, hogy alkalmazni kell rá a dologra vonatkozó szabályokat, azaz az értékpapír a dologi jogoknak dolog módjára lehet tárgya. Ennek látszólag ellentmond a Ptk. imént idézett indokolásának a folytatása: „A dematerializált értékpapírok ezzel szemben éppen azt a lehetőséget használják ki, hogy a technikai fejlődés következtében már nemcsak az okiratok képesek jogosultságok oly módon való rögzítésére, hogy a jogosultság hosszabb időn keresztül, a földrajzi távolságokat is áthidalva biztonságosan megismerhető legyen. Az elektronikus jelekkel rögzített adatok jogi értelemben vett dologként nem jelennek meg, ezért a dologi jogi jellegre építő hagyományos értékpapírjogi szabályozás nem is alkalmazható rájuk: sem az alaki legitimáció körében, sem pedig az átruházáskor nem építhetünk a dematerializált értékpapír dologi mivoltára, a dematerializált értékpapír birtokban tartása, átadása vagy éppenséggel írásos átruházó nyilatkozatnak a rávezetése aligha kerülhet szóba.” Valóban szükséges a dematerializált értékpapír megjelenési formájához illeszkedő sajátos szabályok megfogalmazása, és ezért szabályozástechnikai szempontból indokolt a dematerializált értékpapír – okirati értékpapírtól eltérő – sajátosságainak hangsúlyozása. E sajátosságok azonban nem változtatnak azon, hogy a dematerializált értékpapír az értékpapírok csoportjába tartozik, és nem képezik akadályát annak, hogy a jog dolognak tekintse a dematerializált értékpapírt, és így az értékpapírok körében általánosan érvényesüljön az – az értékpapír jogi fogalmának lényegét alkotó – megközelítés, amely azt dologi jellegűnek tekinti. [Ehhez hasonlóan, az energia és a Ptk. 5:14. § (2) bekezdésében szereplő egyéb „dolog módjára hasznosítható természeti erők” esetén sem akadálya a dologként való kezelésnek a fizikai birtoklás lehetetlensége.]

5. Az értékpapír mint tulajdonjog tárgya

A dologi jogi szabályok tárgyi hatályának az értékpapírra való kiterjesztése elsősorban azt jelenti, hogy az értékpapír tulajdonjog tárgya lehet (ezért a dolog fogalmát kiterjesztő szabály a kódex A tulajdonjog tárgyai című fejezetében található). Amint említettük, ez a szabály általánosan az értékpapírok valamennyi fajtájára vonatkozik. Ez tükröződik az értékpapírszámlára vonatkozó szabályokban is, amelyek szerint az értékpapírszámla a dematerializált értékpapír és annak jogosultja [Ptk. 6:576. § (1) bek.], illetve az ilyen értékpapírra vonatkozó tulajdoni igény nyilvántartására szolgál [Ptk. 6:398. §, a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 57. és 136. §].

Abból, hogy tulajdonjog tárgya lehet és alkalmazni kell rá a tulajdonjogi szabályokat, következik az is, hogy értékpapír tulajdonjogának megszerzése ingó dolgok módjára, így például átruházás útján, azaz megfelelő jogcím alapján történő birtokátruházással lehetséges [Ptk. 5:38. § (1) bek.]. Tekintettel arra, hogy az értékpapírjogi szabályozás alapvető célja az értékpapír különleges jogi státuszának törvényi megalapozása, az ingó dolgok tulajdonjogának átruházására vonatkozó szabályok „megfelelő” leképezése az értékpapír átruházására vonatkozó különös szabályozásban jelenik meg. E speciális szabályokban tükröződnek az egyes értékpapírfajták sajátosságai, elsődlegesen az, hogy az adott fajtában mennyire kézzelfoghatóan jelennek meg a dologi vonások. Az okirati formában előállított értékpapír alapvetően, az ingó dolgokkal egyezően, „átruházásra irányuló jogcímen alapuló birtokátruházással ruházható át” [Ptk. 6:569. § (1) bek.]. Ez a modell tisztán érvényesül a bemutatóra szóló papírok esetén, azonban a rendelkezésre szóló papíroknál kiegészül a forgatmány követelményével, tükrözve azt, hogy az értékpapírok e fajtája erősebben megőrizte az alapjogviszony kötelmi jellegét [Ptk. 6:569. § (2) bek.]. Az átruházás szabályozásának ugyanezt a jogcímes tradíciós modelljét követi a dematerializált értékpapír átruházására vonatkozó szabály is, azzal a szükségszerű eltéréssel, hogy dematerializált értékpapír esetén a birtokátruházásnak „megfelelő” ügylet az értékpapírszámlán végrehajtott terhelés és jóváírás [Ptk. 6:577. § (1) bek., Ptkm. 6:569. § (7) bek.].

Ezzel kapcsolatban érdemes kitérni arra, hogy a törvény – az okirati és a dematerializált értékpapír kapcsán egyaránt – nem a tulajdonos, hanem a jogosult személyéről rendelkezik (lásd különösen a Ptk. 6:566. és 6:570. §-át). Ebből a szóhasználatból azonban hiba lenne azt a következtetést levonni, hogy az értékpapírnak ne lenne tulajdonosa, csupán jogosultja. E két kifejezés két különböző tartalommal rendelkezik, és ennek megfelelően, két különböző tartalmú jogi pozíciót jelöl, amely az adott esetben akár egy személyben, akár két különböző személyben testesülhet meg. Amint ezt fentebb említettük, a különös értékpapírjogi szabályozás megállapítja az értékpapír-átruházás sajátos szabályait, egyebekben azonban nem a tulajdonjog vagy egyéb dologi jog kérdéseiről, hanem az értékpapír-jogviszony sajátos szabályairól rendelkezik. Így például az értékpapír (mind az okirati, mind pedig a dematerializált értékpapír) különleges sajátosságát alkotó alaki legitimáció kapcsán a szabályozás nem a tulajdonjog kérdésére, hanem arra a kérdésre ad választ, hogy ki tekintendő az értékpapírba foglalt jogok jogosultjának, ki az, akinek a részére az értékpapír kötelezettje teljesíteni tartozik (Ptk. 5:566. §). Ugyanígy, az ún. átruházó hatás törvényi szabályozása során megjelölt jogosult alatt is azt a személyt kell érteni, akit, az alaki legitimáció szabályai alapján, jogosultnak kell tekinteni (Ptk. 6:570. §). E szabályoktól független, a teljesítési kötelezettséget főszabály szerint nem érintő kérdés, hogy az alakilag legitimált személy az értékpapír tulajdonosa-e. Ha az értékpapír megszerzése nem a tulajdonszerzés szabályainak megfelelően történt, így például az alaki legitimáció szabályai alapján jogosultként fellépő személy nem tulajdonátruházásra irányuló jogcímen került az értékpapír birtokába, akkor ő – annak ellenére, hogy az értékpapír alapján őt jogosultnak kell tekinteni – nem válik az értékpapír tulajdonosává, és a tulajdonossal fennálló jogviszonyában, az értékpapír kezelése kapcsán e jogviszony tartalmának megfelelő magatartást kell tanúsítania. Ha pedig, esetleg egyáltalán nem rendelkezik megfelelő jogcímmel az értékpapír birtoklására, a tulajdonos – más dolog tulajdonosával egyezően – tulajdoni igénnyel felléphet az értékpapír jogosulatlan birtokosával szemben.

6. Az értékpapír mint dologi jogok tárgya

Önmagában abból, hogy tulajdonjog tárgya lehet, következtetni lehetne arra, hogy a törvény mely további rendelkezéseinek hatálya terjed ki az értékpapírra. A törvény azonban e tekintetben nem hagy bennünket bizonytalanságban; egyértelműen úgy rendelkezik, hogy az értékpapírra valamennyi dologra vonatkozó szabály alkalmazandó. E rendelkezés, még szűk értelmezés esetén is, legalább annyit jelent, hogy az értékpapírra alkalmazni kell a Ptk. Dologi Jogi Könyvének ingó dolgokra vonatkozó szabályait. Emellett a törvény tekintettel van arra is, hogy az értékpapír a közönséges ingó dolgoktól eltérő sajátossággal is rendelkezik, ezért kimondja azt is, hogy a dolgokra irányadó szabályokat „megfelelően” kell alkalmazni értékpapírra [Ptk. 5:14. § (2) bek.].

E kiterjesztő szabály jelentős következményekkel jár az értékpapír polgári jogi kezelése szempontjából. Témánk szempontjából ez azt eredményezi, hogy az értékpapír nem csupán tulajdonjognak, hanem valamennyi egyéb dologi jognak is tárgya lehet. Az olyan dologi jogok esetében pedig, mint amilyen például a zálogjog, amelyeknek tárgyai dolgok mellett jogok és követelések is lehetnek, az értékpapírokra a dolgokra, azon belül pedig az ingó dolgokra irányadó szabályokat kell alkalmazni. Az értékpapír tehát a különböző dologi jogoknak dolog módjára lehet tárgya.

7. Az értékpapír mint birtok tárgya

Ingó dolgon fennálló dologi jogok kapcsán nem lehet megkerülni a birtok kérdését. A tulajdonjognak, a kézizálogjognak és a haszonélvezetnek egyaránt lényeges tartalmi eleme a jog tárgyának birtoklása, és ennek megfelelően, a tulajdonátruházás, a kézizálogjog és a haszonélvezet megalapítása birtokátruházás útján történik [Ptk. 5:13. § (2) bek., 5:38. § (1) bek., 5:88. § b) pont, 5:146. § (1) bek.]. Ezzel egyezően, az értékpapír átruházásának is egyik szükséges mozzanata a birtokátruházás [Ptk. 6:569. § (1)–(2) bek.]. Igaz ez legalábbis az okirati értékpapírok esetében. Dematerializált értékpapír átruházása kapcsán a törvény nem birtokátruházást, hanem az érintett értékpapírszámlákon végrehajtott terhelést és jóváírást követel meg [Ptk. 6:569. § (7) bek.]. Kérdés, hogy miként kell ezt értelmeznünk: a birtok, illetve a birtokátruházás sajátos eseteként, vagy pedig a birtokon kívül eső jogi állapotként, illetve ügyletként.

A válaszhoz egyrészt az eddigiekben vizsgált, a dolog fogalmát kiterjesztő szabályon [Ptk. 5:14. § (2) bek.], másrészt pedig a birtok fogalmán keresztül juthatunk el. Az előzőekben láttuk, hogy az értékpapír (valamennyi értékpapír) a jogban dologként kezelendő, és ilyen módon dologi jogok (valamennyi dologi jog) tárgya lehet. Láttuk azt is, hogy a dologi jogok jelentős részének nélkülözhetetlen eleme a jog tárgyát alkotó dolog birtoklása. Ebből a két állításból szükségszerűen következik, hogy az értékpapírok, megjelenési formájuktól függetlenül, birtok tárgyai is lehetnek. Az okirati és a dematerializált értékpapírok eltérő megjelenési formájának abból a szempontból van jelentősége, hogy a birtoklás milyen módon valósul meg. Az értékpapírok egyes fajtáinak sajátosságai­hoz igazodó eltérő birtoklási módok alkalmazásához a birtok fogalma teremti meg a lehetőséget.

A birtoklás a dolog feletti tényleges vagy jogi hatalom fennállását jelenti (Ptk. 5:1. §). „A dolog feletti hatalom, mint a birtok alapvető fogalmi eleme, nem feltétlenül jelent fizikai uralmat […] a jog mindig elismert olyan birtoklási helyzeteket is, amelyekben a birtokosi pozíció nem jár együtt a dolog feletti tényleges fizikai uralom gyakorolhatóságával.” Nem feltétlenül fizikai, hanem jogi értelemben vett uralomról van tehát szó. Ez tükröződik abban is, hogy az ún. kézből kézbe való átadáson túl a birtokátruházás törvényben meghatározott módjai (a brevi manu traditio, a longa manu traditio, a constitutum possessorium, továbbá a cessio vindicationis) alapvetően a felek megállapodásán, nem pedig a fizikai uralom tényleges átadásán alapulnak (Ptk. 5:3. §). Az ilyen, nem elsősorban fizikai, hanem jogi uralmi helyzet kialakulásának okait alapvetően két esetkörbe lehet sorolni: a birtoklás e közvetett módjai a felek szándékából, jogviszonyuk tartalmából, vagy pedig a dolog fizikai sajátosságaiból fakad; a dolgok jelentős része esetén a kézből kézbe való átadás a dolgok fizikai tulajdonságainál fogva nem lehetséges.

Anélkül, hogy ennek részleteibe mennénk, az előzőekben tárgyalt kérdés illusztrálása érdekében érdemes felidézni az értékpapír dematerializációját megelőzően kialakult, azzal lényegében azonos célt szolgáló megoldást, az értékpapírok ún. immobilizációját. Az immobilizáció az egész kibocsátott értékpapír-sorozat központi letétbe helyezésén és további letétkezelőknek az értékpapírok tulajdonosai számára nyújtott szolgáltatásán alapul. Ebben a konstrukcióban a tulajdonosok jogi uralmi helyzete a kibocsátó, a többszintű rendszert alkotó letétkezelők és a tulajdonosok között létrejövő jogviszonyok eredményeként alakul ki, és ennek alapján beszélhetünk ezzel kapcsolatban fő- és albirtokosokról. Az eredmény, a dematerializációval egyezően, az, hogy az értékpapírok és azok tulajdonosai illetve jogosultjai számlákon, értékpapírszámlákon vannak nyilvántartva, és az értékpapír-tulajdonosok jogaikat e számlákon végrehajtott műveletek révén gyakorolhatják (Ptk. 6:368. §). Az immobilizáció továbbfejlesztéseként is tekinthető dematerializáció esetén, a dematerializált értékpapír fizikai természetének megfelelően, a letéti őrzés helyét átveszi a puszta nyilvántartás, és az e funkciót betöltő szolgáltatók egyúttal biztosítják a tulajdonosok számára a dematerializált értékpapír feletti rendelkezés lehetőségét, azaz megteremtik számukra a birtokjog lényegét alkotó uralmi pozíciót. Különböző okokból tehát, de mindkét esetben nem közvetlen fizikai, hanem jogi értelemben vett uralmi helyzet valósul meg, amely mind az immobilizált, mind pedig a dematerializált értékpapír esetén biztosítja a birtoklás megvalósulását.

Nincs vita abban, hogy dematerializált értékpapír tényleges fizikai birtoklása nem lehetséges. A birtok fentiekben vázolt, a birtokot nem kizárólag a fizikai uralomként, hanem inkább alanyi jogként (miniszteri indokolás a Ptk. 5:1–5:4. §-aihoz), illetve jogi pozícióként (Menyhárd) meghatározó fogalma alapján azonban a fizikai birtoklás megvalósításának lehetetlensége nem zárja ki, hogy dematerializált értékpapírt birtok tárgyának tekintsük. A dematerializált értékpapírnak a birtok lehetséges tárgyaként való felfogása van összhangban azzal, sőt szükséges feltétele annak, hogy dematerializált értékpapír tulajdonjog és egyéb dologi jogok tárgya lehet. A dematerializált értékpapír felett az azt nyilvántartó értékpapírszámla jogosultját illeti meg a rendelkezési jog, a számlajogosult van abban a jogi helyzetben, hogy kizárólagosan tudja az értékpapírból fakadó jogot, követelést érvényesíteni, illetve az értékpapírt átruházni (Ptk. 6:398. és 6:396. §; a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. tv. 140. §). Az értékpapírszámla jogosultja tehát abban a jogi uralmi helyzetben van, amely megfeleltethető a birtoklásnak. Akárcsak a birtoklás egyéb eseteiben, az értékpapírszámla jogosultja nem feltétlenül egyezik meg a számlán nyilvántartott dematerializált értékpapír tulajdonosával, csak akkor, ha a jóváírásra tulajdonátruházási (nem pedig más, pl. biztosítéknyújtási) jogcím alapján került sor.

Mindezeket összefoglalva azt állapíthatjuk meg, hogy egyfelől a rendszertani szempont, azaz a dematerializált értékpapír dologként való kezelése felől közelítve szükséges, másfelől pedig a birtok fogalma alapján lehetséges a dematerializált értékpapírt a birtok lehetséges tárgyaként felfogni. Így válik kerekké és így tud ténylegesen megvalósulni a Ptk. 5:14. § (2) bekezdésének az az értékpapír jogi státusza szempontjából meghatározó rendelkezése, amellyel kiterjeszti rájuk a dologi jogi szabályok hatályát.

8. A dematerializált értékpapír mint kézizálogjog tárgya

Az előzőek alapján már megválaszolható az a kérdés, hogy a Ptk. eredeti koncepciójában milyen alapon volt lehetséges dematerializált értékpapíron kézizálogjogot, illetve kézizálogba adás útján óvadékot alapítani.

Kézizálogjog alapításának fogalmi eleme a zálogtárgy birtokának a zálogjogosult részére való átruházása [Ptk. 5:88. § b) pont]. A Ptk. értékpapír elzálogosítására vonatkozó eredeti szabályai azon a fentebb tárgyalt kiterjesztő szabályon alapultak, amely szerint értékpapírra a dolgokra irányadó szabályokat kell alkalmazni [Ptk. 5:14. § (2) bek.], valamint összhangban voltak azzal, hogy az értékpapír a benne foglalt jogok megtestesítése révén mintegy dologiasítja a jogokat [Ptk. 6:565. § (1) bek.], és ennek megfelelően, az értékpapír felett lényegében a dolgokra vonatkozó szabályok szerint kell rendelkezni [Ptk. 6:569. § (1)–(2) és (7) bek.].

A tulajdonjog tárgyai ingó vagy ingatlan dolgok, valamint olyan egyéb vagyontárgyak, amelyeket a törvény rendelkezése alapján dologként kell kezelni [Ptk. 5:14. § (1)–(2) bek.]. A tulajdonjog tárgyai – terhelési tilalom hiányában – egyúttal zálogjog tárgyai is lehetnek. Ezen belül pedig az ingó dolgok (ideértve azokat a vagyontárgyakat is, amelyeket a törvény kiterjesztő rendelkezése alapján kell dolognak tekinteni) tulajdonjoga birtokátruházás révén szerezhető meg; az ilyen vagyontárgy zálogjoggal is ugyanilyen módon, azaz kézizálogjog alapításával terhelhető. Az ingó dolgok és a dolognak tekintendő egyéb vagyontárgyak tehát kézizálogjog tárgya is lehetnek.

Az okirati és a dematerializált értékpapír esetén azonban a kézizálogjog alapítása szükségképpen eltérő, tekintettel arra, hogy az értékpapír e két fajtája esetén, azok eltérő megjelenési formájából következően, a birtok és a birtokátruházás eltérően valósul meg. Ezzel összhangban rendelkezik úgy a törvény, hogy a dematerializált értékpapír átruházásához a jogcím mellett az értékpapírszámla terhelése és jóváírása szükséges [Ptk. 577. § (1) bek., Ptkm. 6:569. § (7) bek.], és hogy a dematerializált értékpapír jogosultjának – ellenkező bizonyítás hiányában – annak az értékpapírszámlának a jogosultját kell tekinteni, amelyiken a dematerializált értékpapír nyilván van tartva [Ptk. 6:578. § (1) bek., Ptkm. 6:566. § (6) bek.]. Ezek a szabályok megfeleltethetők az okirati értékpapír átruházására [Ptk. 6:569 (1)–(2) bek., Ptkm. 6:569. § (1)–(2) bek.] és alaki legitimációjára [Ptk. 6:571. § (1)–(2) bek., Ptkm. 6:566. § (3)–(4) bek.] vonatkozó szabályoknak. Dematerializált értékpapír esetén tehát a birtok tényének megfeleltethető a dematerializált értékpapír értékpapírszámlán való nyilvántartása. Az értékpapírszámla jogosultja tehát prima facie nem csupán az értékpapírszámlán jóváírt dematerializált értékpapír jogosultjának, hanem egyúttal birtokosának (és akárcsak a valódi dolgok esetében, a forgalomban tipikusan tulajdonosnak) is tekintendő.

Mindezek alapján tehát a Ptk. eredeti szabályozása alapján egyértelmű volt, és a dologi jogi szabályozással összhangban állt, hogy értékpapír – okirati formában előállított és dematerializált értékpapír egyaránt – kézizálogjog tárgya lehet [Ptk. 5:95. § (1)–(2) bek., 5:101. § (2) bek.]. A kézizálogba adáshoz szükséges birtokátruházás módja pedig megegyezett azzal, ahogy ez a dematerializált értékpapír tulajdonjogának átruházása kapcsán megvalósult: a zálogkötelezett értékpapírszámlájának megterhelése és a zálogjogosult értékpapírszámlájának jóváírása a kézizálogjog tárgyát képező dematerializált értékpapírral. E megoldással a zálogjogosult – a valódi dolgok kézizálogba adásával egyezően – a kézizálogjog tárgyát alkotó értékpapír felett uralmi pozícióba került, amelynek eredményeként képessé vált arra, hogy mindazokat a jogokat gyakorolja, amelyek a törvény alapján a kézizálogjog, illetve óvadék jogosultját megilletik.

III. Óvadék alapítása a Ptk. módosított szabályai alapján

1. A módosítás

A Ptk. 2016. október 1-jétől hatályos módosítása egyebek mellett megváltoztatta az óvadék alapításának szabályait. A módosítás alapján dematerializált értékpapíron továbbra is alapítható óvadék, az óvadék alapítására azonban nem kézizálogjogként kerülhet sor [Ptkm. 5:95. § (2)–(3) bek.]. A zálogjogi szabályok módosítására egyfelől a kodifikáció állítólagos hibái, másfelől pedig a megváltozott körülmények miatt került sor [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról szóló T/10528. számú törvényjavaslat indokolása („Indokolás”) 14. o.]. Közelebbről: az óvadéki szabályok módosítása hátterében a jogalkotónak az a felfogása áll, amely szerint dematerializált értékpapír és fizetésiszámla-követelés, „az érintett vagyontárgyak természetéből, virtuális jellegéből adódóan” kézizálogjog tárgya nem lehet (Indokolás 22. o.). Az új jogalkotói felfogásnak megfelelően a módosítást követően dematerializált értékpapíron óvadékot kézizálogjogként nem, hanem csak a számlavezető, a számlatulajdonos és az óvadék jogosultja közötti, az értékpapírszámla zárolását eredményező háromoldalú (kivételesen a számlavezető mint az óvadék jogosultja valamint a számlatulajdonos közötti kétoldalú) megállapodással lehet alapítani úgy, „hogy annak eredményeként az óvadék tárgya egyértelműen azonosítható módon az óvadék kötelezettjének hatalmából az óvadék jogosultjának hatalmába kerüljön, vagy az óvadék kötelezettjének korlátlan rendelkezése alól egyébként kikerüljön” [Ptkm. 5:95. § (2)–(3) bek.]. Az óvadék alapításával kapcsolatos itt idézett törvényi követelmény, azaz az, hogy az óvadék jogosultja meg kell hogy szerezze a zálogtárgy feletti hatalmat, tartalmilag megfelel a birtokátruházás fentiekben írt meghatározásának. Az új szabályozás tehát nem engedi meg az óvadéknak a dematerializált értékpapír az óvadék jogosultja számlája javára való átruházása útján való alapítását, megengedi viszont az óvadéknak a zálogtárgy feletti hatalom – a szám­lavezetővel mint egyfajta zálogtartóval kötött – megállapodás által való megszerzése útján való alapítását. Az óvadék alapításának ezt a módját azonban, a tartalmi hasonlóság ellenére, nem tekinti birtokátruházásnak, így ezt nem lehet kézizálogjog alapításának sem tekinteni.

2. A módosítás a kapcsolódó szabályok fényében

Amint láttuk, az óvadék alapítására vonatkozó szabályok módosítása mögött meghúzódó jogalkotói felfogás főbb elemei a következők: (a) a dematerializált értékpapír immateriális vagyontárgy, amelyet a jog nem kezelhet dologként; (b) a dematerializált értékpapír és a fizetésiszámla-követelés jogi természete egyező, ezért ezek dologi jogi kezelése is egyező kell, hogy legyen; (c) a dematerializált értékpapír, „virtuális” jellege miatt, birtok tárgya nem lehet; és (d) mindebből következően, dematerializált értékpapíron óvadék kézizálogjog módjára nem alapítható.

Látható, hogy a módosítás a dematerializált értékpapír olyan szemléletén alapul, amely szöges ellentétben áll azzal, ahogy ezt a valóban különleges vagyontárgyat a Ptk. eredetileg kezelte. Anélkül, hogy megismételnénk a fentiekben írtakat, érdemes kiemelni a Módosító tv. és az eredeti Ptk. közötti legfontosabb koncepcionális eltéréseket, különös tekintettel azokra az ellentmondásokra, amelyek a Ptk. – módosítást követően is változatlan – dologi jogi és értékpapírjogi szabályai valamint a módosítás eredményeként bekerült új szabályok között keletkeztek.

(a) A dematerializált értékpapír immateriális vagyontárgyként való kezelése sem a dologi jogi, sem pedig az értékpapírjogi szabályokkal nincs összhangban. Ez a szemlélet először is figyelmen kívül hagyja azt az alapvető szabályt, amely, a dologi jogi szabályok hatályának kiterjesztésével, kifejezetten rendelkezik arról, hogy az értékpapírt dologként kell kezelni [Ptk. 5:14. § (2) bek.]. Továbbá nincs tekintettel arra sem, hogy az értékpapír fogalmának alapvető eleme az, hogy megtestesíti a benne foglalt jogot. Az értékpapír több, mint a puszta jog: az értékpapír a megtestesített jog [Ptk. 6:565. § (1) bek., Ptkm. 6:565. § (1) bek.]. Végül, az okirati és a dematerializált értékpapír két jogilag különböző, dologi, illetve immateriális vagyon­tárgy­ként való felfogása figyelmen kívül hagyja azt, hogy mindkettő az értékpapírok egy-egy fajtája, amelyek az értékpapír közös fogalma alá tartoznak, és amelyekre az értékpapírok közös szabályai, így különösen az itt említett szabályok egyaránt vonatoznak. Természetesen az okirati és a dematerializált értékpapír az értékpapírok két különböző megjelenési formája, és e különbségnek szükségszerűen vannak gyakorlati és szabályozási következményei is, ezek a különbségek azonban másodlagosak ahhoz képest, hogy e vagyontárgyak fogalmilag egy csoportot alkotnak, jogi természetük alapvetően egyező.

(b) Amint a módosítás alapjául szolgáló imént tárgyalt megkülönböztetés csupán az okirati és a dematerializált értékpapír megjelenési formáján alapul, és figyelmen kívül hagyja jogi természetük alapvető azonosságát, úgy a dematerializált értékpapír és a fizetésiszámla-követelés (közkeletűen: számlapénz) egységes jogi kezelése is ezek külső megjelenési formáján alapul: azon, hogy mindkettő számlán jóváírt tételként jelenik meg. Ez a felfogás azonban figyelmen kívül hagyja azt, hogy a dematerializált értékpapír és az értékpapírszámla jogi jellegét tekintve lényegesen eltér a számlapénztől és a fizetési számlától. Az itt említett „számlakövetelések” mögött alapvetően eltérő jogviszonyok húzódnak meg: a fizetési számla jogi értelemben nem a számlatulajdonos pénzét tartja nyilván, hanem a számlatulajdonosnak a számlavezető bankkal vagy egyéb pénzügyi intézménnyel szembeni, meghatározott összegre szóló pénzkövetelését fejezi ki [Ptk. 6:390. § (1) bek., 6:399. § és 6:391. §]. Az értékpapírszámla, ezzel szemben egy nyilvántartási számla [Ptk. 6:576. § (1) bek., 2017. január 1. óta nem hatályos, de tartalmilag továbbra is helytálló meghatározás és Tpt. 5. § (1) bek. 46. pont, 80. pont], amelyen, a jóváírás jogcímétől függően, értékpapírra vonatkozó tulajdoni igény vagy egyéb jogosultság kerül elszámolásra (Ptk. 6:398. §). Míg a fizetési számla a számlavezető és a számlatulajdonos közötti kötelmi jellegű, hitelezői jogviszony aktuális állását tükrözi, értékpapírszámla esetén a számlavezető szolgáltatása önmagában a számlatulajdonos által valamilyen jogcímen megszerzett dematerializált értékpapír nyilvántartása; az értékpapírszámla jogosultjának a számlán nyilvántartott értékpapírból fakadó követelése, jogosultsága nem a számlavezetővel, hanem az értékpapír kibocsátójával szemben áll fenn. A fizetési számla mindenkori egyenlege a számla jogosultjának a számlavezetővel szembeni pénzkövetelését mutatja (Ptk. 6:399. és 6:391. §). Ezzel szemben az értékpapírszámlán jóváírt tételek a számla jogosultjának tulajdonába vagy egyébként a rendelkezése alá, „birtokába” került dematerializált értékpapírokat tartja nyilván (Ptk. 6:398. §). Míg a számlapénz, legalábbis dologi jogi értelemben nem pénz, hanem pénzre szóló követelés, a dematerializált értékpapír, jogi értelemben is – a Módosító tv. által az értékpapírjogi szabályokban végrehajtott módosítást követően is – értékpapír, az értékpapírnak egy megjelenési formája (Ptk. 6:565. §). Míg az értékpapírszámla-jogviszony alapján a jogosultnak nem áll fenn a számlavezetővel szemben követelése a számlán megjelenő értékpapírokra nézve, csak ügyviteli jellegű feladatok ellátását követelheti a számlavezetőtől, addig fizetési számla alapján a jogosult fizetést követelhet (saját maga vagy harmadik személy javára) a számlavezetőtől (Ptk. 6:395. és 6:400. §).

Az előzőek alapján dogmatikai hibának tartom az értékpapírszámla és a fizetési számla egységes jogi kezelését: „A számlakövetelések esetén azonban – függetlenül attól, hogy fizetési számláról, betétszerződés alapján nyilvántartott összegről vagy értékpapírszámláról van-e szó – azt kell jogosultnak tekinteni, akinek számláján a pénzkövetelést, illetve a dematerializált értékpapírt nyilvántartják, így a jogosulti és a ’birtokosi’ pozíció szükségképpen egybeesik.” Fizetési (és betéti) számla esetén a birtok kérdése egyáltalán nem merülhet fel, hiszen nem létezik olyan dolog, amelynek a birtoklásáról szó lehetne. Fizetési számla esetén valóban egybeesik a számla jogosultja és a számla egyenlege által tükrözött követelés jogosultja. Ez az egybeesés szükségszerű, hiszen a szűken vett számlajogviszony és a számlán megjelenő követelés alapjául szolgáló jogviszony ugyanazon felek között áll fenn. Ettől eltérően, értékpapírszámla esetén a számlaviszony és az értékpapír-jogviszony különböző felek között áll fenn, és a számlaviszony tartalma kizárólag a nyilvántartásra és megbízások teljesítésére korlátozódik. Ezért ugyanaz a dematerializált értékpapír – tulajdonosának választása szerint – különböző intézmények által vezetett értékpapírszámlán lehet nyilvántartva, ami fizetési számla esetén nem képzelhető el. Igaz, hogy a törvényi vélelem szerint a dematerializált értékpapír jogosultja annak az értékpapírszámlának a jogosultja, amelyiken a dematerializált értékpapírt nyilvántartják [Ptk. 6:566. § (6) bek.], ez azonban nem a dematerializált értékpapír különleges sajátossága, hanem az alaki legitimáció általános szabálya [Ptk. 6:566. § (3) bek.]. Hasonlóan, a forgalom segítését szolgáló törvényi vélelem szól amellett is, hogy az értékpapír tulajdonosa az, akinek a számláján az értékpapírt nyilvántartják [a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. tv. (Tpt.) 138. § (2) bek.], azonban a dematerializált értékpapírra is irányadó az a szabály, amely szerint az értékpapír átruházásának feltétele az átruházásra irányuló jogcím [Ptk. 6:569. § (7) bek.]. Ennek megfelelően, az értékpapírszámlán történő jóváírásra különböző jogcímek alapján kerülhet sor (az egyik ilyen lehetséges jogcím pl. az értékpapír óvadékba adása a jóváírt számla jogosultja javára), és a számla jogosultjának az értékpapírral kapcsolatos jogait az értékpapír átutalásának jogcíme határozza meg. A jóváírás csak abban az esetben eredményez ténylegesen tulajdonszerzést, ha arra tulajdonszerzésre irányuló jogcím (pl. adásvétel) alapján kerül sor.

A számlapénz és a dematerializált értékpapír alapvető különbözősége jól megmutatkozik az értékpapírszámla, illetve a fizetési számla feletti rendelkezés eltérő tartalmában és jogkövetkezményében. A dematerializált értékpapír átutalása azt eredményezi, hogy a dematerializált értékpapír nyilvántartása átkerül az egyik értékpapírszámláról a másikra, ami által maga a dematerializált értékpapír átkerül az egyik számlatulajdonostól egy másikhoz. E számlaművelet eredményeként a dematerializált értékpapír megszerzője válik annak jogosultjává és, az átutalás jogcímétől függően, tulajdonosává is. Ezzel szemben fizetési számla terhére adott átutalási megbízás alapján a számlavezető fizetést teljesít, és a fizetési művelet eredményeként – bár a fizetett összeggel a fizető fél számlakövetelése csökken, a jogosulté pedig nő – nem maga a számlapénz, azaz az átutaló fél követelése kerül át az utalás kedvezményezettjéhez, hanem a kedvezményezettnek egy, az eredetitől független, új követelése keletkezik a saját számlavezetőjével szemben (Ptk. 6:395. és 6:400. §).

A két vagyontárgy, a külső megjelenésükben mutatkozó hasonlóság ellenére (mindkettő számlán jóváírt tételként jelenik meg), jogi természetüket tekintve alapvetően különböző. A számlapénz dologi jogi értelemben nem pénz, hanem követelés, azaz valóban immateriális vagyontárgy, és mint ilyenre, nem terjednek ki a dologra vonatkozó szabályok. A dematerializált értékpapír ezzel szemben nem értékpapírra vonatkozó követelés, hanem maga értékpapír, amely a jogban dologként kezelendő. Ebből következően, a fizetésiszámla-követelés mint követelés, a dematerializált értékpapír pedig mint dolog lehet a dologi jogok tárgya. Elvileg hibás ezért az óvadék alapítása kapcsán e két vagyontárgy azonos kezelése.

(c) A Ptk. módosításának koncepciója egyrészt a dematerializált értékpapírt „virtuális” vagyontárgyként írja le, másrészt pedig a birtok szűk fizikai fogalmát tartja szem előtt. Ezt a szemléletet tükrözi a következő álláspont: „Ezért nem is volt teljesen világos, mit értett a Ptk. 5:95. §-a október 1-je előtt hatályos (1) bekezdésének b) pontja a dematerializált értékpapír kézizálogként történő elzálogosításán, hiszen a dematerializált értékpapír »birtokát« nem lehet átruházni.” Ez a jogalkotói felfogás azonban figyelmen kívül hagyja, hogy, amint fentebb láttuk, nem ritka az, hogy valamely vagyontárgy felett, annak természetéből adódóan, nem fizikai, csak jogi értelemben lehet birtokot szerezni. Nincs továbbá tekintettel arra sem, hogy a törvény már többször hivatkozott dologi jogi és értékpapírjogi szabályai, az értékpapír-funkció megvalósulásának elősegítése érdekében, az értékpapírt – mind az okirati, mind pedig a dematerializált értékpapírt – dolog módjára kezelik. Az értékpapír dolog módjára való kezeléséből pedig szükségszerűen következik, hogy az értékpapír, mindkét megjelenési formájában, birtok és birtokátruházás tárgya lehet. Amint fentebb erről részletesebben szó volt, a dematerializált értékpapír értékpapírszámlán való nyilvántartása biztosítja a számlatulajdonos számára azt az uralmi pozíciót és rendelkezési lehetőséget, amely a birtokjog tartalmát alkotja. Nemcsak dogmatikai szempontból szükséges tehát dematerializált értékpapír feletti birtoklás lehetőségének elismerése, hanem az értékpapírszámlák rendszere által egyúttal a gyakorlati feltételek is adva vannak a birtok megvalósításához, a birtoklás tartalmát alkotó jogok gyakorlásához.

(d) Az óvadék fogalmilag és hagyományosan alapvetően kézizálogjog: a kézizálogjognak az a speciális fajtája, amely pénz és egyéb meghatározott, pénzjellegű vagyontárgyak tekintetében közvetlen kielégítési jogot biztosít a zálogjogosult számára. (Az óvadék mai szabályai e klasszikus felfogástól csak annyiban térnek el, hogy az óvadék lehetséges tárgyainak körét kiterjesztik a mindennapi és üzleti életben pénznek tekintett fizetésiszámla-követelésekre és néhány egyéb, dolognak szintén nem minősülő pénzügyi eszközre.) Az óvadék lehetséges tárgyai közül a pénz és az értékpapír, amelyek tulajdonjog tárgyául szolgálhatnak, kézizálogjognak is tárgya lehetnek. Ebből következően, pénzen és értékpapíron óvadék is alapítható kézizálog módjára. Dematerializált értékpapír esetén a kézizálogba adás megvalósításának legtisztább módja, hogy a zálogjog tárgyául szolgáló értékpapír átutalásra kerül a zálogjogosult értékpapírszámlájára. Az átutalás eredményeként, tekintettel arra, hogy annak jogcíme zálogjog alapítása, az értékpapír tulajdonjoga nem változik, tehát a zálogkötelezett tulajdonában álló, de a zálogjogosult jogi birtokába került értékpapíron zálogjog jön létre azon értékpapírszámla jogosultja javára, amelyiken az értékpapírt jóváírták. Nem áll tehát az a tétel, amely szerint dematerializált értékpapíron kézizálogjog módjára nem alapítható óvadék; éppen ellenkezőleg, ezt kell az óvadékalapítás elsődleges módjának tekinteni.

IV. A módosítás következményei

1. A dematerializált értékpapír jogi természete

A Ptk. itt tárgyalt módosítása kifejezett módon csak az óvadék alapításának szabályait érinti, és nincs jele annak, hogy a jogalkotó ezt a módosítást a dematerializált értékpapírral kapcsolatos felfogás egy általánosabb felülvizsgálata elemeként tekinti. Ennek ellenére, a módosítás alapját képező koncepció következetes továbbgondolása lényeges kérdéseket vet fel a dematerializált értékpapír dologi jogi státuszára vonatkozóan.

Az Indokolás a dematerializált értékpapírt „virtuális” vagyontárgynak minősíti, és ezzel egy nem létező kategóriába sorolja be. Jogunk a vagyontárgyaknak alapvetően két csoportját ismeri: dolgok és immateriális vagyontárgyak, amelyek jogok vagy követelések [Ptk. 8:1. § (1) bek. 5. pont]. Amint ezt fentebb kifejtettük, az értékpapír a benne foglalt jog, illetve követelés dologiasítását jelenti. A dematerializált értékpapírt „virtuális” vagyontárgyként minősítő felfogás az értékpapírok e csoportját megfosztja a dematerializált értékpapírt értékpapírrá tevő legfontosabb elemtől, annak dologi jellegétől. A módosítás jogi szemléletében a dematerializált értékpapír – nem a benne foglalt jog, illetve követelés, hanem maga az értékpapír – visszakerül az immateriális vagyontárgyak körébe. Ez azonban ellentmondásban van mind a Ptk. 5:14. § (2) bekezdésének már többször hivatkozott rendelkezésével, mind pedig az értékpapír szintén fentebb már tárgyalt fogalmával [Ptkm. 6:565. § (1) bek.]. A dematerializált értékpapírnak az óvadék alapítására vonatkozó szabályozás hátterében álló felfogása tehát nem felel meg az értékpapír-koncepció lényegének és az értékpapírra vonatkozó törvényi szabályoknak.

2. A dematerializált értékpapír és a dologi jogok

Amint láttuk, a Ptk. módosítására vezető felfogás lényege az, hogy a dematerializált értékpapír immateriális jellegénél fogva birtok tárgya nem lehet, és ezért tekintetében a kézizálogjog alapításához megkívánt birtokátruházásra sem kerülhet sor. E felfogásnak azonban szükségszerűen további következményei is vannak. Ha a dematerializált értékpapír sajátosságából következően óvadék alapítása során a birtokátruházás nem alkalmazható, akkor birtok­átruházásra ezen a körön kívül, egyéb ügyletek kapcsán sem kerülhet sor. Másként fogalmazva, ha a módosítás szerint óvadék alapítása kézizálogjog módjára nem lehetséges, akkor ez azt jelenti, hogy dematerializált értékpapír kézizálogba adására egyáltalán nem kerülhet sor. A Ptk. szóban forgó módosításának tehát a legközvetlenebbül adódó következménye, hogy a dematerializált értékpapírt általános jelleggel kirekeszti a kézizálogjog lehetséges tárgyai köréből.

Itt azonban nem állhatunk meg. Ugyanaz az ok, amely a kézizálogjog alkalmazását kizárja, hogy dematerializált értékpapír tekintetében birtokátruházásra nem kerülhet sor, nem csupán kézizálogjog alapítását teszi lehetetlenné, hanem kizárja azt, hogy dematerializált értékpapír bármilyen olyan dologi jog tárgya legyen, amely birtokátruházással jár együtt. Kézizálogjog és tulajdonjog tárgya egyaránt csak dolog és a törvény alapján dolognak tekintendő vagyontárgy lehet. Ha egy vagyontárgy nem tekintendő dolognak és ezért kézizálogjog tárgya nem lehet, akkor e vagyontárgy tulajdonjog tárgya sem lehet. A Ptk. módosítása közvetlenül nem érinti a tulajdonjog szabályait, ennek ellenére, az a felfogás, amelynek alapján kizárttá vált a kézizálogjog alkalmazása, egyúttal kérdésessé teszi azt is, hogy dematerializált értékpapír tulajdonjog tárgya lehet-e.

A törvénymódosítás koncepciójából az következik, hogy a dematerializált értékpapír, mint immateriális vagyontárgy tulajdonjog tárgya nem lehet. Ez az eredmény azonban szintén ellentmondásban van a dematerializált értékpapírral kapcsolatos általános felfogással, és számos törvényi rendelkezéssel, amelyek azt tükrözik, hogy dematerializált értékpapírt a jog tulajdonjog lehetséges tárgyaként kezeli. Idetartoznak nem csupán a tulajdonjog általános szabályai [Ptk. 5:14. § (2) bek.], hanem a dematerializált értékpapírra és az értékpapírszámlára vonatkozó speciális szabályok is [Ptk. 6:398. §, Bszt. 57. §, 136. §, Tpt. 5. § (1) bek. 46. és 127. pont, Tpt. 7. § (3) bek., Tpt. 138. és 140. §]. Az óvadéki szabályok módosítása tehát koncepcionálisan ellentétben áll mindezekkel a ma is hatályos törvényi rendelkezésekkel, és ezáltal alkalmas arra, hogy a dematerializált értékpapírra vonatkozóan bizonytalanságot keltsen olyan alapvető jogintézmények tekintetében, mint a tulajdonjog és a többi érintett dologi jog.

3. Az óvadék tartalma

Az óvadék egyik lényeges tartalmi sajátossága fakad abból, hogy rendhagyó zálogjogként lehet megalapítani, sőt az óvadék éppen a rendhagyó zálogjog alkalmazásának tipikus esete. Ez azon alapul, hogy az óvadék megalapítására alapesetben kézizálogjogként kerül sor, ezért az óvadék fennállása alatt a jogosultat megillető jogokra és az őt terhelő kötelezettségekre a letét szabályai az irányadóak [Ptk. 5:106. § (2) bek.], és mivel az óvadék tárgyát jellemzően helyettesíthető dolgok alkotják, lehetővé válik a rendhagyó letét alkalmazása (Ptk. 6:367. §). A felek megállapodhatnak abban, hogy a zálogjogosultat megilleti a zálogtárgy feletti rendelkezés joga, azaz kölcsönadhatja vagy egyébként elidegenítheti, illetve biztosítékul is adhatja azt. Ennek az a következménye, hogy a zálogjogosult nem csupán birtokba veszi a zálogtárgyat, hanem tulajdonjogot is szerez felette, és az óvadék megszűnése esetére visszaadási kötelezettség helyett a kapottal azonos fajtájú, minőségű és mennyiségű dolog szolgáltatására vonatkozó kötelezettség terheli, ha pedig az óvadék érvényesítésére kerül sor, a közvetlen kielégítési jog keretében megszüntetheti e visszaszolgáltatási kötelezettségét [Ptk. 5:138. § (1) bek.]. Ez a törvényi lehetőség a pénzügyi eszközök hatékony biztosítéki alkalmazásának egy lényeges eleme. A dematerializált értékpapír kizárása a kézizálogjog lehetséges tárgyai köréből azonban azzal az eredménnyel jár, hogy az olyan óvadékra, amelynek tárgya dematerializált értékpapír, nem alkalmazhatóak a letét szabályai, így arra sincs törvényi felhatalmazás, hogy az óvadék jogosultja a leírt módon rendelkezzen az óvadék tárgya felett. Mindennek eredményeként az óvadék alapítására vonatkozó szabályok módosítása egyúttal azzal a következménnyel is járt, hogy dematerializált és okirati értékpapír esetén az óvadék – a felek megállapodásától függő – lehetséges tartalma lényegesen eltér.

4. A dematerializált értékpapír a kötelmi jogban

Végül említsük meg, hogy a módosítás a dologi jogi szabályok körén kívül is zavart okozhat. Így például, a kötelmi jog körében, egyes szerződések közvetett tárgya kizárólag ingó dolog lehet; ilyen szerződés például a letét és a kölcsön (Ptk. 6:360. és 6:389. §). Tekintettel arra, hogy a módosítás azon az állásponton alapul, hogy a dematerializált értékpapír nem minősül ingó dolognak, a módosítással az a jogi álláspont áll összhangban, hogy dematerializált értékpapírt sem letétbe helyezni, sem pedig kölcsönadni nem lehet. Ezzel szemben az értékpapírszámlára vonatkozó speciális szabályozás kifejezetten rendelkezik arról, hogy a számla zárolásának, azaz a dematerializált értékpapír zárolt értékpapír-alszámlára való átvezetésének egyik lehetséges jogcíme a letét [Tpt. 144. § (2) bek.], és az értékpapír-kölcsönzés szabályai is többnyire egységesen vonatkoznak az értékpapírok mindkét fajtájára, és külön szerepelnek azok a rendelkezések, amelyek kizárólag az értékpapírok meghatározott fajtája esetén érvényesülnek [Tpt. 5. § (1) bek. 44. pont és 168. § (2) bek.]. Az óvadéki szabályok módosítása tehát az értékpapírletétre és az értékpapírkölcsönre vonatkozó szabályozással sincs összhangban, a letét és a kölcsön lehetősége tekintetében is bizonytalanságot eredményez.

V. Összegzés

A Ptk.-módosítás és a dematerializált értékpapírnak a módosítás alapjául szolgáló jogi minősítése szakít a Ptk. eredeti szabályozásának alapjául szolgáló felfogással, amely szerint az értékpapírokra egységesen, tehát az okirati és a dematerializált értékpapírra egyaránt a dologra irányadó szabályokat kell alkalmazni, és, ennek megfelelően, dematerializált értékpapír is dolog módjára lehet a dologi jogok, így többek között tulajdonjog és zálogjog tárgya. A módosítás alapjául szolgáló, a kézizálogjog alapításának lehetőségét kizáró álláspont nem csupán elméleti alapon kifogásolható, hanem gyakorlati szempontból is: megfosztja a biztosítéki ügyletben részt vevő feleket az óvadék alapításának egy olyan módjától – a dematerializált értékpapírnak a jogosult számláján való jóváírásától –, amely számos esetben előnyösebb lehet a felek számára, mint a számlazárolás.

A módosítás közvetlenül csak az óvadék alapítására vonatkozik, a kézizálogjog alapítására, valamint a tulajdonjogra és egyéb dologi jogokra vonatkozó szabályok nem változtak. Az óvadék alapításának módosítása és az e módosítást megalapozó jogfelfogás a Ptk. eredeti koncepciójával ellentétes alapokon áll, ami önmagában egy módosítás – bár tartalmilag vitatható, de – legitim alapja lehetne. Ezen túlmutató probléma, hogy a módosítás konfliktusban van a Ptk. több, továbbra is hatályos, az értékpapír jogi fogalma szempontjából alapvető jelentőségű rendelkezésével, valamint a dematerializált értékpapírt szabályozó egyéb törvények rendelkezéseivel is.

Azt kell megállapítanunk, hogy a módosítás idegen test a Ptk.-ban. Egyértelmű, hogy a jogalkotó elmulasztotta a módosítás következményeit átgondolni, és ezért a módosítás következtében ellentmondás jött létre a kódexen belül. A módosítás következtében megbomlott a Ptk. logikai egysége, és a dematerializált értékpapír jogi, különösen dologi jogi státuszát érintő alapvető kérdésekben belső ellentmondás, és ezáltal bizonytalan jogi helyzet keletkezett. Ennek az ellentmondásos helyzetnek a feloldása elvileg két úton lehetséges. Az egyik a dematerializált értékpapír jogi jellegére vonatkozó, a módosítás alapját képező felfogás következetes érvényesítése a Ptk.-ban és a magánjog egészében, a másik pedig annak belátása, hogy a módosítás hibás felfogáson alapul. Remélem, e cikkben írtak meggyőző érvekkel szolgálnak arra, hogy a helyes út az utóbbi, azaz a módosítás visszavonása lenne.