Az önálló zálogjog jogi természetéről

Szerző: Gárdos István

Polgári Jog, 2017/11.

Előzmények

A Kúria Sajtótitkársága rövid tájékoztatást adott ki arról, hogy a Pfv.I.21.934/2016. számú ügyben a Kúria a következőket fejtette ki: „Az önálló zálogjog abban az esetben sem járulékos jellegű mellékkötelezettség, ha egyébként kölcsönszerződés biztosítására alapították: jogi sorsa nem függ a biztosított követelés jogi sorsától. Ebből következik, hogy az önálló zálogjog kötelezettje az ellene folyó végrehajtás megszüntetése érdekében […] nem vitathatja az önálló zálogjog mögött esetlegesen meghúzódó alapügylet (kölcsönszerződés) létrejöttét vagy érvényességét.” (2017. szeptember 27.; http://kuria-birosag.hu/hu/sajto/tajekoztato-pfvi219342016-szamu-ugyben-regi-ptk-hatalya-ala-tartozo-onallo-zalogjog-jogi).

A Kúria által felülvizsgált ügy előzménye, hogy a felperes 2007 októberében az alperes jogelődjétől kölcsönt vett fel, és az alperes jogelődje javára, egy üzlethelyiségül szolgáló ingatlanán önálló zálogjogot alapított. „Megállapodtak abban, hogy az önálló zálogjogot alapító szerződés a kölcsönszerződés elválaszthatatlan részét képezi, azonban az önálló zálogjog a főkötelezettség […]-től függetlenül létezik és önálló jogviszony tárgya.” Az alperes refinanszírozást nyújtott a hitelező számára, és ennek keretében megszerezte az önálló zálogjogot, majd pedig 2013 decemberében zálogjogosultként bekapcsolódott a felperes ellen, a zálogtárgy terhére folyó végrehajtási eljárásba. A felperes keresetében, a kölcsönszerződés semmisségére hivatkozva, az alperes által vezetett végrehajtás megszüntetését kérte. Az elsőfokú bíróság a végrehajtást megszüntette, alapvetően két indokkal. Először is,„[a]z elsőfokú bíróság álláspontja szerint az önálló zálogjog alapításával az alperes „megduplázta” a felperes kötelezettségét, […]. A régi Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján jogszabályba ütköző, ezért semmis az, hogy a felperes a kölcsönösszeggel tartozik a hitelezőnek, ugyanakkor az önálló zálogjog alapján a kölcsönnel azonos összegű teher áll fenn az alperes javára.” Ezen túlmenően, a kölcsönszerződés – a régi Hpt. több rendelkezésébe ütközése miatt – semmis, „ezért semmis a kölcsönszerződés biztosítékául megkötött, legfeljebb jelzálogjogi jogviszonyt keletkeztető megállapodás is.”A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helyben hagyta, de törölte a kölcsönszerződés érvénytelenségére vonatkozó megállapításokat,„[m]ivel nem a kölcsönszerződés alapozta meg az alperes bekapcsolódását a végrehajtási eljárásba”.

A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Vitatta, hogy az önálló zálogjog megalapítása jogszabályba ütközne, és azt is, hogy ennek következtében az adós kétszeres teljesítésére lenne köteles. Kifejtette, hogy ha az adós „valamely okból mégis kétszeresen, vagy csak túlteljesít, ez elszámolás során rendezhető. […], az önálló zálogjog alapításával nem kettőződött meg a felperes kötelezettsége, nem tartozik kötelmi és dologi jogi alapon is. A zálogtárgyból történő kielégítést vagy a zálogtárgy értékesítését követően, illetve a személyes követelés kiegyenlítésével a felek között elszámolási jogviszony jön létre”. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet megalapozottnak találta, és a keresetet elutasító határozatot hozott. Azt állapította meg, hogy „a jogerős ítéleti döntés alapját képező jogi álláspont nem felel meg a Ptk. 269.§ (1) bekezdése helyes értelmezésének”. A felülvizsgálati határozat indokolása szerint az önálló zálogjog biztosítékként kiköthető, és lehetséges, hogy a zálogkötelezettel szemben személyes követelés is érvényesíthető, mindez azonban nem érinti azt, hogy „[a] zálogkötelezettség ez esetben nem járulékos mellékkötelezettség, hanem maga a főkötelezettség”; közömbös, hogy van-e mögötte kötelmi jogviszony, és hogy az önálló zálogjogot ennek biztosítékául alapították-e, „mert az önálló zálogjog a zálogtárgyat ettől a követeléstől függetlenül fogja terhelni”.

Az önálló zálogjog a pozitív jog terméke, és mint dologi jog, léte és tartalma egyaránt a rá vonatkozó jogi szabályozás függvényében alakul. A Kúria szóban forgó állásfoglalása az 1959-es Ptk. hatálya alá tartozó önálló zálogjogra vonatkozik. Az új Ptk. alapján az önálló zálogjog természete lényegesen különbözik attól, amit a Kúria itt kifejtett, ennek ellenére érdekes a régi zálogjog vizsgálata, egyrészt azért, mert az ilyen zálogjogok még sokáig velünk élhetnek, másrészt pedig azért, mert ez segít megérteni azokat a problémákat, amelyeket a jogalkotónak az új szabályozás során kezelnie kellett, és amelyek, bár eltérő szabályozás mellett, de az új Ptk. hatálya alá tartozó esetekben is felmerülnek. A Ptk., a korábbiaktól eltérően, az önálló zálogjogot kifejezetten biztosítéki jogként szabályozza. Azonban, mint ez az eset is példázza, az önálló zálogjogot korábban is többnyire dologi biztosítékként alkalmazták. Az önálló zálogjog biztosítéki alkalmazása a felek között fiduciárius jellegű jogviszonyt hoz létre. Ez nem változott ma sem, a különbség csak abban áll, hogy a mai szabályozásban kifejezetten megjelennek a jogviszony e fiduciárius elemei az. A kérdés az, hogy kifejezett szabályozás hiányában miként tudnak érvényesülni ezek az elemek. Ez a kérdés ma is jelentős, hiszen a törvény nem képes e jogviszonyt teljes körűen szabályozni.

A Kúria által felülvizsgált esetben a felek kölcsönszerződést kötöttek, és a kölcsön biztosítékául önálló zálogjogot alapítottak. A tényállás e két meghatározó elemét egészíti ki az, hogy az önálló zálogjog átruházásra került a kölcsönt refinanszírozó bank számára. A döntés jelentőségét pedig az adja, hogy ez a megoldás egyáltalán nem ritka, amint fentebb említettük, a gyakorlatban az önálló zálogjog a legtöbb esetben biztosítéki célt szolgál. Az önálló zálogjog biztosítéki alkalmazásán és átruházhatóságán alapul a zálogfedezet mellett hitelező bankok refinanszírozásának egy tipikus formája, amikor a refinanszírozásra úgy kerül sor, hogy a hitelező visszavásárlási kötelezettség mellett eladja az önálló zálogjogot a refinanszírozó banknak [a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. tv.(Jht.) 5. § (1) bek.].

A probléma alapjául az szolgál, hogy a biztosítéki funkciónak legtermészetesebb módon a biztosítéki jog járulékossága felel meg. Ez biztosítja azt, hogy a jogosult valóban a biztosított követelés által indokolt módon és mértékben gyakorolhatja a biztosítékból fakadó kielégítési jogát. Ha illetve amennyiben nincs követelés (akár mert nem is jött létre, akár pedig azért, mert időközben megszűnt), akkor a biztosítéki jog is kiürül, vagy akár meg is szűnik. A szóban forgó esetben azonban a felek biztosítékul a zálogjognak nem az erre rendeltetett járulékos formáját, hanem a biztosítéki funkcióval elvileg nem rendelkező önálló zálogjogot alkalmazták. A tisztázandó kérdés az, hogy miként alakul a biztosított követelés és a biztosítékul alkalmazott nem járulékos önálló zálogjog kapcsolata.

A Kúria egyértelmű választ adott e kérdésre: az 1959-es Ptk. hatálya alá eső önálló zálogjog nem járulékos jog, mégpedig abban az esetben sem, ha biztosítékul alapították. Ennek legfontosabb következménye, e zálogjog akkor is érvényesíthető, ha a biztosított követelés – az alapul szolgáló szerződés nem-léte vagy érvénytelensége miatt – létre sem jött, illetve ha a biztosítani szándékozott követelés létrejött, de megszűnt, például az adós teljesítése révén. Ezért mondta ki a Kúria, hogy a zálogjog érvényesítésére irányuló végrehajtás megszüntetésének – a biztosított követelés alapjául szolgáló kölcsönszerződés érvénytelenségére hivatkozással – nincs helye.

A Kúria álláspontja kapcsán, az 1959-es Ptk. hatálya alá tartozó esetekben is, elkerülhetetlenül felmerül azonban a kérdés, hogy valóban rendben van-e az, hogy egy követelés biztosítékaként létrehozott zálogjog – függetlenül attól, hogy járulékos vagy önálló zálogjogról van-e szó – érvényesíthető akkor is, ha nem áll fenn az a követelés, amelynek biztosítékául e jogot megalapították. Általánosabban fogalmazva, azt a kérdést kell megválaszolni, hogy alkalmas-e, illetve miként lehet alkalmas az önálló zálogjog biztosítéki funkció betöltésére.

Két alapvető feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy egy vagyoni jog tisztességes módon biztosítékul szolgálhasson: elsősorban hatékonyan kell, hogy elősegítse a hitelező számára a biztosítandó követelés érvényesítését; ugyanakkor azonban ezzel egyenrangú követelmény az is, hogy az adott jog nem szolgálhat eszközül a hitelező alaptalan gazdagodásához. Márpedig ez utóbbi követelménynek nem felel meg az olyan megoldás, amely lehetővé teszi azt, hogy a biztosíték jogosultja létező követelés hiányában is érvényesítse a biztosítékból fakadó jogokat, ideértve azt az esetet is, amikor a biztosíték érvényesítésére a tartozás törlesztését követően kerül sor, és ezáltal az adós lényegében kétszeresen teljesíti kötelezettségét.

Az előzőekben vázolt jogi dilemma az önálló zálogjog biztosítéki alkalmazásából fakad: egyfelől áll az önálló zálogjog alapvető sajátossága, függetlensége bármilyen követeléstől, másfelől pedig a biztosítéki funkcióból fakadó járulékosság iránti igény. Az alábbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy feloldható-e valamiként ez az ellentmondás, és ennek fényében helytálló-e a Kúria ítélete. [Az önálló zálogjoggal kapcsolatos kérdések áttekintéséhez l. Bodzási Balázs: Javaslat az önálló zálogjog újraszabályozására (Polgári Jogi Kodifikáció 2007/1. 12-26. o.) és Gárdos István – Csizmazia Norbert: Az önálló zálogjogról kodifikációs szempontból (Polgári Jogi Kodifikáció, 2007/3. 32-41. o.).]

A járulékosság hiánya

A zálogjog ún. értékjog, amely meghatározott vagyontárgyból meghatározott összeg érvényesítésére jogosít. A zálogjog alapformájában fogalmilag járulékos biztosítéki jog (1959-es Ptk. 251. §; Ptk. 5:86. §). Eltérően attól, ami a Kúria állásfoglalásából is kiolvasható, a zálogjog járulékossága nem azt jelenti, hogy annak jogi sorsa a biztosított követelés jogi sorsától függ, hiszen zálogjog alapítható úgy is, hogy a biztosított követelés még nem áll fenn [1959-es Ptk. 251. § (2) bek.; Ptk. 5:89. § (5) bek]. A járulékosság nem kapcsolja szorosan össze a biztosított követelés és a zálogjog létét, csupán azt biztosítja, hogy a zálogjogból fakadó kielégítési jog terjedelme a biztosított követeléshez igazodik [1959-es Ptk. 251. § (3) bek.; Ptk. 5:98. § (1) bek.].

Önálló zálogjog esetén azonban még ez a függés sem áll fenn.  Alapvetően ez a függetlenség különbözteti meg az önálló zálogjogot. Az 1959-es Ptk. alapján az önálló zálogjog sajátossága, hogy a jogosultja számára „személyes követelés nélkül” biztosít kielégítési jogot, azaz anélkül, hogy e kielégítési jog léte illetve terjedelme kötődne egy, a zálogjogtól függetlenül fennálló követeléshez [269. § (1) bek.] A Ptk. sok szempontból a korábbiaktól eltérően, biztosítéki jogként szabályozza az önálló zálogjogot, de annak lényegét továbbra is abban látja, hogy az „a biztosított követeléstől függetlenül” terheli a zálogtárgyat [5:100. § (1) bek.].

Az önálló zálogjog jogosultját tehát egy absztrakt kielégítési jog illeti meg, és e jogával a zálogszerződésben meghatározott keretek (pl. határidő) között saját belátása szerint élhet, anélkül, hogy indoklási kötelezettség terhelné a tekintetben, hogy miért gyakorolja e jogát, vagy elszámolással tartozna arról, hogy mire fordítja a zálogtárgyból érvényesített összeget. Ezért, aki más személy javára valamely vagyontárgyán önálló zálogjogot alapít, az lényegében, a zálogjog összegének erejéig, feltétel nélkül lemond az adott vagyontárgy feletti tulajdonjogáról.

A zálogjog alapításának jogcíme

Az előzőek alapján megállapíthatjuk, hogy az önálló zálogjog egy vagyoni értékű jog. Az önálló zálogjogot a zálogkötelezett a zálogjog megalapítása útján vagy egy korábbi zálogjogosult a zálogjog átruházása útján juttatja a jogosult számára. Mint minden egyéb vagyoni juttatásnak, önálló zálogjog alapításának illetve átruházásának is szükségszerűen van valamilyen jogcíme, azaz a juttatásra meghatározott gazdasági és jogi megfontolásból kerül sor. A juttatás történhet ajándékozási céllal, vagy, ajándékozási szándék hiányában, arányos ellenérték fejében (1959-es Ptk. 201. §, Ptk. 6:61. §). Igazán életszerű példát az ilyen juttatásra nehéz említeni, mert a gyakorlatban nemigen találkozunk olyan esettel, amelyben önálló zálogjog alapítására, ajándékozás címén vagy ellenérték fejében, végleges vagyoni juttatásként kerül sor. Mindenesetre az megállapítható, hogy önálló zálogjog ellenérték nélküli alapítása vagy átruházása esetén, hacsak nem ajándékozásról van szó, valójában nem végleges és korlátlan juttatásról van szó, hanem olyanról, amely meghatározott célt szolgál, és tartalmában e cél által korlátozott.

Zálogjog megalapításának hátterében jellemzően az áll, hogy az adós kölcsönhöz szeretne jutni, a hitelező viszont a kölcsönnyújtást ahhoz a feltételhez köti, hogy megfelelő dologi biztosítékot kapjon. A hitelező – saját működési körébe tartozó megfontolások alapján, és anélkül, hogy ez a hitelügylet feltételeire lényeges hatással lenne – járulékos vagy önálló zálogjogot kér biztosítékul. A zálogjog megalapítása jellemzően a kölcsönszerződésben van előírva az adós számára kötelezettségként vagy folyósítási feltételként. A zálogjog megalapítására ezen előírás teljesítéseként, biztosítéknyújtási célból kerül sor. Ez a zálogjog megalapításának a jogcíme.

A zálogjog alapítása nem jogcímes ügylet. A jogcím létét a zálogjog bejegyzése során nem kell vizsgálni, és a jogcím esetleges hiánya vagy érvénytelensége nem eredményezi automatikusan a zálogjog megszűnését sem. Ennek ellenére, a jogviszony tartalmát nem csupán a dologi jogi szabályok alkotják. Figyelembe kell venni a zálogjog alapításának körülményeit, a feleknek a zálogjog alapításához vezető kifejezett szándékait, és az ennek során született kötelmi jellegű megállapodásait is. A felek jogainak és kötelezettségeinek vizsgálatakor a zálogjog szabályai mellett a zálogjog alapításának jogcíme sem hagyható figyelmen kívül. Ha a zálogjog alapítására biztosítéki céllal került sor, akkor a biztosítéki célból fakadó következmények a felek jogviszonyának a részévé válnak.

A biztosítéki célú önálló zálogjog

A biztosítéknyújtás címén juttatott zálogjog jogosultjának jogai és kötelezettségei alapvetően eltérnek azoktól a jogoktól, amelyekkel az olyan zálogjogosult rendelkezik, aki az önálló zálogjogát végleges vagyoni juttatásként kapta. A biztosítéknyújtás célja nem az, hogy a jogosult a biztosítékul szolgáló jogot vagy az annak tárgyát képező vagyontárgyat sajátjaként megszerezze, az a jogosult vagyonának a részévé váljon. A biztosíték rendeltetése az, hogy segítse a jogosultat abban, hogy valamely, a biztosítéktól függetlenül fennálló követelését érvényesítse. Ennek megfelelően, a biztosítékul szolgáló vagyontárgy e cél szolgálatában, csupán feltételesen, időlegesen, célhoz kötötten és elszámolási kötelezettség mellett kerül a biztosítéki jogosulthoz. A biztosítéknyújtás tehát az említett feltételek által korlátozott vagyoni juttatás. A biztosítéki célú vagyoni juttatás itt említett sajátosságai magától értetődően, a törvény kifejezett rendelkezései révén jellemzik a járulékos zálogjogot. Kifejezett törvényi rendelkezés hiányában is, a juttatás biztosítéki céljából következően, ugyanezek a korlátozó feltételek kell, hogy érvényesüljenek a biztosítéki célú tulajdonátruházás, a biztosítéki célú engedményezés, a biztosítéki célú önálló zálogjog alapítása és a dologi biztosítéknyújtás egyéb eseteiben is, függetlenül annak jogi formájától és a biztosítékul szolgáló vagyontárgy természetétől.

Az önálló zálogjog biztosítéki célú alapítása – a biztosítéki célú tulajdonátruházáshoz hasonlóan – fiduciárius ügylet. A Ptk. sem korábban, sem ma nem tartalmaz szabályokat a fiduciárius ügyletekre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ilyen ügyletek ne lennének. Éppen ellenkezőleg, a fiduciárius ügyletek a Ptk. előtti joggyakorlatnak is szerves részét képezték (Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. 4. átdolgozott kiadás. Budapest, 1933, 144-145. o.). A fiduciárius ügyletek egyik csoportját éppen a biztosítéki célú átruházó és jogalapító ügyletek alkotják. [A fiduciárius biztosítékokkal kapcsolatos általános kérdésekről és az egyes fiduciárius biztosítékokról részletes áttekintés nyerhető a Gárdos Péter (szerk.): Tanulmányok a fiduciárius biztosítékok köréből (Budapest, 2010. HVG-ORAC) c. műből.]

A Ptk. előkészítése során hosszas vita folyt a fiduciárius biztosítékok kezelésének lehetséges módjairól. A biztosítéki célú engedményezéssel, tulajdonátruházással és vételi joggal kapcsolatos ellentmondásos bírói gyakorlatot látva az az álláspont alakult ki, hogy hosszan elhúzódó jogbizonytalanságot okozna annak a helyzetnek a fenntartása, amelyben az ilyen ügyletekre nem vonatkozik semmilyen szabályozás. Ugyanakkor a pozitív szabályozás ösztönzésként hatott volna az ilyen ügyletek tekintetében, ami a kodifikátoroknak nem volt célja. A törvény miniszteri indokolásában megjelenő kifejezett jogalkotói cél volt, hogy a jogbiztonság erősítése érdekében, dologi biztosítékként kizárólag a törvényben kógens módon szabályozott járulékos zálogjog érvényesüljön. Ebből következett az a megoldás, amely tilalmat állított fel ezen ügyletekre (Ptk. 6:99. §). Hasonló megfontolások érvényesültek az önálló zálogjoggal kapcsolatban is. A nem biztosítéki célú absztrakt kielégítési jog létét a gyakorlati igények nem indokolták, az önálló zálogjog biztosítéki célú alkalmazása pedig osztotta a fiduciárius biztosítékok általános sorsát. Ennek megfelelően, az eredeti Ptk. nem tartalmaz rendelkezéseket az önálló zálogjogra, kizárólag a zálogjog járulékos formáját szabályozza.

A fiduciárius ügyletek legfontosabb jellemzője azok kettős természete: bizonyos diszkrepancia áll fenn a külvilág számára észlelhető dologi jogi státusz és a felek belső jogviszonyában érvényesülő kötelmek között. Dologi jogi szempontból a jogosultat a zálogszerződésben rögzített tartalommal korlátlanul megilletik az önálló zálogjogból fakadó jogosultságok; harmadik személyek őt az adott vagyontárgyat terhelő zálogjog jogosultjának tarthatják, illetve jogosultjaként kell, hogy elismerjék. Az önálló zálogjog szabályai alapján a zálogjog alapvetően független a felek között fennálló minden egyéb jogviszonytól és az azokból fakadó követelésektől. Ez odavezet, hogy sem a zálogjog érvényesítése nem érinti a kölcsönszerződés alapján fennálló követelést, sem pedig e követelés teljesítése nem érinti az önálló zálogjog fennállását. A felek belső, kötelmi jogviszonya alapján viszont az egyik fél a kapott dologi jogosultságokkal csak meghatározott cél érdekében, az e célból fakadó korlátokkal, elszámolási kötelezettség mellett élhet. Biztosítéki célból alapított önálló zálogjog esetén ez azt jelenti, hogy a jogosult a kötelezettel fennálló jogviszonyában csak akkor jár el jogszerűen, ha az önálló zálogjogból fakadó jogokat kizárólag a zálogjoggal biztosított követelés érvényesítése érdekében gyakorolhatja. Ez tehát feltételezi a biztosított követelés létét és azt, hogy a kötelezett mulasztásban legyen e kötelezettsége teljesítésével kapcsolatban. A zálogjogi jogosultságok e korlát átlépésével való gyakorlása dologi jogi szempontból ugyan érvényes ügyletet eredményez (tehát például jóhiszemű harmadik személy átruházás útján megszerezheti a zálogjogosulttól a zálogtárgy tulajdonjogát), azonban a zálogjogosult és a zálogkötelezett jogviszonyában szerződésszegést valósít meg.

Teoretikusan, a jogintézmény működésének megértése érdekében, fontos elkülöníteni a jogviszony dologi és kötelmi jogi elemeit, egy jogvitában azonban ezeket együttesen kell figyelembe venni, mert együtt alkotják az adott jogviszony tényleges tartalmát. A fiduciárius ügyletek fent említett Janus-arcúsága lényeges kockázatot jelent a kötelezettek számára. Formálisan nézve, a hitelezőnek az adóssal szemben két egymástól független igénye áll fenn: egy kölcsönkövetelés és az önálló zálogjog érvényesítése iránti igény. A kötelmi és a dologi jogviszonyok formális különválasztása elkerülhetetlenül az adóssal szembeni követelés megkettőződéséhez vezet. A jogviszony egészét egyben vizsgálva, és a zálogalapítás biztosítéki célját figyelembe véve, azonban nyilvánvaló, hogy a jogosult nem rendelkezik két önálló igénnyel; csupán egy követelése van és ezt a követelést támogatja egy olyan jog, amely segíti annak érvényesítését. A kötelmi követelés és a dologi jog kötelmi kapcsolatából következően, azaz a felek közötti jogviszony tényleges tartalma alapján, nem kerülhet sor mindkét igény egymástól független érvényesítésére. A jogviszony fiduciárius jellegéből következően csak a dologi jognak a kötelmi jogi korlátokkal együttes értékelése vezethet a felek szándékának és a jogintézmény rendeltetésének megfelelő eredményre, csak ennek révén kerülhető el az, hogy az adóssal szemben a biztosított követelés fennállásának hiányában is, adott esetben kétszeresen lehessen igényt érvényesíteni. Ez a követelmény nem csupán a biztosítékul alkalmazott önálló zálogjoggal, hanem valamennyi fiduciárius biztosítékkal kapcsolatban egységesen érvényesül.

A hitelező és a zálogjogosult szétválása

Az önálló zálogjog függetlenségének egy lényeges megnyilvánulása, hogy önmagában, az általa biztosított követelés nélkül átruházható [1959-es Ptk. 269. § (3) bek., Ptk. 5:100. § (4) bek.]. Az önálló zálogjog átruházásának következtében már nem csupán arról van szó, mint a fiduciárius ügyletek esetén általában, hogy egymás mellett él ugyanazon felek között egy dologi jogi és egy kötelmi jogi jogviszony, hanem arról is, hogy e jogviszonyok jogosulti oldalára két különböző személy kerül: más lesz a személyes hitelező és más lesz a zálogjog jogosultja. A hitelező és a zálogjogosult szerepének két különböző személyre való átszállása kizárólag önálló zálogjog esetében történhet meg, járulékos zálogjog esetén – következően abból, hogy a zálogjog a hitelezői követelés érvényesítésének eszköze – a zálogjogosult és a személyes hitelező fogalmilag ugyanaz a személy [1959-es Ptk. 251. § (1) bek.; Ptk. 5:86. § (1) bek.].

A hitelező és a zálogjogosult személyének – a zálogjog átruházása eredményeként bekövetkező – szétválása még jobban kiélezi a kétszeres teljesítésnek az önálló zálogjog fiduciárius jellegéből fakadó, előzőekben vázolt kockázatát. A jogosulti pozíciók formális vizsgálata alapján azt mondhatnánk, hogy mindkét személy, külön-külön, egymásra tekintet nélkül érvényesítheti a maga igényét: egyikük a kötelmi követelést, másikuk pedig az önálló zálogjogot. Tehát, az adóssal szemben (mivel ő a személyes és a dolgi adós is) felléphet a kölcsönnyújtó is, és az azt refinanszírozó bank is. A helyzetet tovább súlyosbítja, azaz a jogviszonyok átláthatóságát tovább rontja az önálló zálogjogot átruházó ügylet sajátossága. Egyrészt, az átruházó ügylet tartalma szerint nem adásvétel, hibásan nevezik így. Valójában biztosítéki célú átruházásról van szó, ezért a jogcím helyesen biztosítéknyújtás lenne, hiszen az átruházásban részes két fél közötti jogviszony alapvető tartalma a (refinanszírozási) hitelnyújtás. Az átruházásra kerülő önálló zálogjog, a kettejük közötti jogviszonyban e hitel biztosítékául szolgál. Az átruházás e biztosítéki céljából fakad, hogy nem csupán az önálló zálogjog alapítása, hanem az átruházó ügylet is fiduciárius jellegű. A refinanszírozó bank a megszerzett önálló zálogjogot nem szabadon, annak feltételei szerint érvényesítheti, hanem csak a hitelező bankkal szembeni követelése kielégítése érdekében, a vele kialkudott feltételek keretei között.

A helyzet megvilágítása érdekében, nézzük meg, mi a helyzet akkor, ha az eredeti hitelnyújtó nem teljesíti a refinanszírozó bankkal szembeni törlesztési kötelezettségét! Ebben az esetben, feltéve, hogy ennek feltételei fennállnak, a refinanszírozó bank a zálogtárgy terhére érvényesíti az önálló zálogjogot. A zálogjogosult ezt a jogát attól függetlenül gyakorolhatja, hogy a zálogkötelezett követett-e el mulasztást a személyes kötelezettsége tekintetében. Ha formálisan vizsgáljuk a jogviszonyokat, akkor az önálló zálogjog érvényesítése, e zálogjog nem járulékos jellegéből adódóan, nem érinti sem a zálogkötelezett, sem pedig a refinanszírozást igénybevevő hitelező személyes tartozását. Ez azt jelenti, hogy az eredeti hitelező az adóssal szembeni, a refinanszírozó pedig az eredeti hitelezővel szembeni kölcsönkövetelését továbbra is jogosult érvényesíteni. Ha tehát a zálogjog és a kölcsön teljesen elszakad egymástól, akkor a kölcsöntartozás a zálogjog érvényesítése után is érvényesíthető. Ez azonban az adós kétszeres teljesítéséhez vezetne, ami nyilvánvalóan nem lenne elfogadható eredmény, hiszen ő csupán egyetlen kölcsönt kapott. Ezt a problémát valamelyest kezeli az a Jht. alapján kialakult refinanszírozási gyakorlat, amely szerint a refinanszírozó hitelt igénybevevő adós kötelezettsége az önálló zálogjog „visszavásárlása”, ami megakadályozza a kétszeres teljesítést, hiszen a visszavásárlás eredményeként ismét ő válik a zálogjog jogosultjává, illetve a zálogjog érvényesítése megszünteti a zálogjogot és vele együtt a visszavásárlási kötelezettséget is. E gyakorlatban tehát megvalósul a zálogjog és a személyes adósság összekapcsolása, ami hiányzik akkor, ha a zálogjogot alapító vagy átruházó adós személyes kötelezettsége kölcsön vagy egyéb, a zálogjogtól függetlenül létező jogcímen áll fenn.

Az 1959-es Ptk. nem tartalmaz kifejezett rendelkezést az önálló zálogjog nem járulékos jellegéből valamint a zálogot alapító és átruházó ügyletek fiduciárius jellegéből fakadó probléma kezelésére. Ezen ügyletek Janus-arcúságából fakadó kockázatokat a feleknek a szerződésekben, részben az eredeti adósnak és hitelezőnek az önálló zálogjog alapítása során, részben pedig a két hitelezőnek az átruházó ügyletben lehet kezelni, és így, legalább kötelmi úton kizárni a kétszeres igényérvényesítés lehetőségét. Az, hogy milyen eljárást kell követni az eredeti adós, illetve a refinanszírozási hitel adósa mulasztása esetén, nem a dologi jog körébe, hanem a felek egymás közötti kötelmi jogviszonyába tartozó kérdés. Ez a szerződéses rendelkezésekből, illetve ilyen rendelkezés hiányában a jogviszony tartalmából, a zálogjog alapításának illetve átruházásának céljából vezethető le.

A kifogásolási jog

Kifogásról tágan véve akkor beszélünk, ha az adós egy követelés teljesítését annak jogalapját vagy összegszerűségét vitatva tagadja meg (ilyen eset például a közönséges kezest megillető sortartási kifogás). Speciális jelentést kap a kifogás intézménye, abban a kivételesnek tekinthető esetben, amikor az adós a követelést egy másik jogviszonyból fakadó indokkal utasít vissza (ilyen eset kezesség esetén a főkövetelés fennállásának, esedékességének, összegszerűségének vitatása). Az ilyen kifogásolási lehetőség tipikus járulékos kötelezettségek esetén. Így például, járulékos zálogjog kötelezettje megtagadhatja a zálogjog alapján való helytállást a biztosított követelésből felhozott kifogások alapján [1959-es Ptk. 251. § (1) bek., 251. § (3) bek., 256. § (2) bek.; Ptk. 5:86. § (1) bek., 5:98. §, 5:105. § (2) bek., 5:126. § (1) bek.].

Az önálló zálogjog azonban nem járulékos, hanem független jog, kérdés ezért, hogy a zálogkötelezett felhozhat-e kifogásokat a biztosított követelésből. Éppen ez a kérdés az egyike azoknak, amelyekben a Ptk. szabályozása lényegesen eltér az önálló zálogjogra vonatkozó korábbi szabályozástól. Az új Ptk.-ba beiktatott önálló zálogjogi szabályozás kifejezetten arra épül, hogy az önálló zálogjog is biztosítéki célt szolgál, és csak e biztosítéki cél szolgálatában kerülhet sor annak érvényesítésére. Ezzel összhangban biztosítja a zálogkötelezett számára azt a jogot, hogy a biztosított követelésből származó kifogással éljen a vele szemben fellépő zálogjogosulttal szemben, mégpedig függetlenül attól, hogy a zálogjogot érvényesítő jogosult maga az eredeti zálogjogosult vagy pedig annak valamely jogutódja [Ptk. 5:100. § (6) bek.].

Azonban, annak ellenére, hogy az önálló zálogjogot a mai szabályozáshoz képest sokkal inkább absztrakt jogként tételezte, már a korábbi szabályozás sem vágta el teljesen annak lehetőségét, hogy a zálogkötelezett visszanyúljon a biztosított követeléshez. Bizonyos korlátokkal, az 1959-es Ptk. is lehetővé teszi a zálogjog alapjául szolgáló jogviszonyból fakadó körülmények, jogok és kötelezettségek figyelembe vételét. E jogot oly módon korlátozza, hogy megkülönbözteti egyfelől az önálló zálogjog „közvetlen megszerzőjét”, másfelől pedig ennek jogutódjait. Az alapügyletből, így például a biztosított követelésből származó kifogás lehetőségét korlátlanul biztosítja az első kategóriába tartozó zálogjogosultakkal szemben, de csupán korlátozottan engedi meg a zálogjogot átruházás útján megszerző jogosulttal szemben. Az eredeti zálogjogosult jogutódjai körében két csoporttal szemben engedi meg az ilyen kifogások érvényesítését: azokkal szemben, akik az önálló zálogjogot ingyenesen szerzik meg, és azokkal szemben, akik ismerik (vagy elvárható tőlük, hogy ismerjék) az alapjogviszonyt [1959-es Ptk. 269. § (3) bek.]. Azt látjuk tehát, hogy a Ptk. – a korábbi szabályozás szűkebb, a mostani szabályozás pedig tágabb körben – megköveteli az önálló zálogjog alapításához vezető körülmények vizsgálatát, áttöri az önálló zálogjognak az alapjogviszonytól való függetlenségét, és ezzel akadályt támaszt egy olyan gyakorlatnak, hogy az adósokkal szemben kétszeres igényérvényesítésre kerüljön sor.

Az önálló zálogjoggal kapcsolatos álláspontja kialakításakor a Kúria is figyelembe vette a kifogásolás lehetőségét, azonban, egyoldalúan, csupán annak korlátozott jellegét hangsúlyozta. A korlátok létét nem vitatva, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az eredeti zálogjogosulttal szemben semmilyen korlát nem érvényesül, ezért annyi biztosan megállapítható, hogy abban az általános formában, ahogy az a Kúria által kiadott tájékoztatásban és az ítélet ismertetőjében is megjelenik, nem helytálló az önálló zálogjog és az általa biztosított követelés közötti függetlenségre vonatkozó megállapítás. Ez a teljes függetlenség, amint láttuk, csak átruházása következtében válik az önálló zálogjog jellemzőjévé, de még akkor sem minden esetben. A Kúria nagyvonalúan utasította el annak a lehetőségét, hogy az adott esetben a zálogkötelezett kifogással élhessen a zálogjogosulttal szemben: az ingyenességet azzal utasította el, hogy a zálogjogosult jogosultságát refinanszírozás kapcsán szerezte, az alapjogviszony ismeretét pedig azzal, hogy ő a kölcsönszerződés megkötésében nem vett részt. Mindkét megállapítás vitatható. Egyrészt egyáltalán nem magától értetődő az, hogy az alapügylet refinanszírozási jellegéből automatikusan következik az, hogy a zálogjog megszerzése visszterhesen történt, különös tekintettel arra, hogy önálló zálogjogról van szó, amely nem csupán az alapító, hanem az átruházó ügylettől is független. Másrészt, éppen az ügylet refinanszírozási jellegéből következik, hogy a zálogjog megszerzője tisztában volt azzal, hogy a zálogjog alapítására kölcsönnyújtással kapcsolatban került sor, és feltehetőleg tisztában volt a kölcsön alapvető feltételeivel is. Az alapjogviszony ennél mélyebb ismeretére nincs szükség ahhoz, hogy megalapuljon a zálogkötelezettnek az a joga, hogy kifogással éljen a zálogjog érvényesítésével szemben.

Összegzés

Az eddigiek alapján megállapítható, hogy a biztosítékul alkalmazott önálló zálogjog alapvető problémája az, hogy a kölcsönnyújtás és az önálló zálogjog alapítása két külön igényt, egy kötelmi követelést és egy dologi értékjogot keletkeztet, és ha valamilyen módon e kettő nincs összekötve, akkor az adósnak kétszer kell teljesítenie, annak ellenére, hogy ő csak egy szolgáltatást (kölcsönt) kapott. Fogalmilag is és gyakorlatilag is nehezen egyeztethető össze az a két állítás, hogy az önálló zálogjog minden követeléstől független, ugyanakkor biztosítékul szolgál. A biztosítékul szolgáló zálogjog esetén valamilyen módon meg kell teremteni annak járulékosságát, és nem fogadhatjuk el, hogy a zálogjog érvényesítését követően még a biztosított követelést is érvényesíteni lehessen.

A megoldás nyilvánvalóan csak a Janus-arcú fiduciárius jogviszony két elemének, a dologi és a kötelmi igénynek az összekapcsolása lehet: ha a zálogjogot érvényesítik, akkor abban a mértékben megszűnik a személyes kötelezettség, ha pedig a személyes követelés érvényesítésére kerül sor, ezzel megszűnik az adósnak a zálogjog alapján fennálló helytállási kötelezettsége. Ez utóbbi esetben persze, nem feltétlenül a zálogjog tényleges megszűnéséről van szó, de legalább arról, hogy a felek közötti szerződések illetve a biztosítéki jogviszony tartalma megtiltják a zálogjogból fakadó jogosítványok érvényesítését. Járulékos zálogjog esetén a járulékosságot a törvény, a zálogjog dologi jogi tartalmi elemeként biztosítja. A járulékosság önálló zálogjog esetén sem nélkülözhető, ha az biztosítékul szolgál. A különbség csupán abban áll, hogy ebben az esetben a járulékosság nem a dologi jog elemét képezi, hanem a zálogjog alapítása mögött meghúzódó kötelmi jogviszonyban jelenik meg.

A Kúria fentebb idézett álláspontjának hibája, hogy formálisan értelmezi a jogviszonyokat. Kiderül a tájékoztatásból, hogy a Kúria észlelte azt, hogy az önálló zálogjog alapítására biztosítéki célból került sor, ennek ellenére, az ügylet biztosítéki céljából fakadó járulékosság iránti követelményt nem érvényesítette. Az ügylet biztosítéki céljának deklaráltan nem tulajdonított jelentőséget, úgy tekintette, mintha valóban mindentől független önálló zálogjogról lenne szó. Az ügylet körülményeitől eltekintve, szabad teret engedett a dologi jogok kizárólagos érvényesülésének. Kirekesztette a jogvita megoldásából a dologi jogi elemeken túlmutató, az önálló zálogjog alapításának céljából fakadó kötelmi jogokat és kötelezettségeket. Így azonban nem engedte érvényesülni a felek közötti jogviszony alapvető elemét, azt, hogy az önálló zálogjog az adott esetben biztosítékul szolgált.

A Ptk. 2016 októberi módosítása a fiduciárius biztosítékok tilalmát olyan esetekre korlátozta, amelyekben ezek alkalmazása fogyasztókkal szembeni követelés biztosítékaként szolgálna. Ezzel egyidejűleg újra kodifikálta a biztosítéki célú önálló zálogjogot, méghozzá úgy, hogy annak alkalmazását a fogyasztói hitelek esetén is lehetővé tette, azonban korlátozta az önálló zálogjog lehetséges jogosultjainak körét: ilyen zálogjogot kizárólag pénzügyi intézmény javára lehet alapítani illetve átruházni (Ptk. 5:100. §). Az önálló zálogjogra vonatkozó, az új Ptk.-ba beiktatott szabályozás messze nem tökéletes. Egyrészt nem sikerült következetesen kezelnie az önálló zálogjog függetlensége és a biztosítéki célból fakadó járulékossága közötti ellentmondást, másrészt pedig számos értelmezési nehézség fakad abból a kodifikációs hibából, hogy az önálló zálogjogra vonatkozó szabályok nem a – zálogjog létszakaszai szerint felépülő – zálogjogi szabályozás megfelelő helyein, hanem egy csokorban, azoktól elválasztva szerepelnek. Ennek ellenére, az új szabályozás alapján egyértelmű, hogy önálló zálogjog csak biztosítékul alapítható, és ezzel összhangban, az új szabályozás számos ponton megteremtette a kapcsolatot az önálló zálogjog és az általa biztosított követelés között. Ennek témánk szempontjából két fontos megnyilvánulása, hogy a biztosított követelés megszűnése a zálogjog megszűnését eredményezi, valamint hogy a zálogkötelezett a korábbinál tágabb körben érvényesíthet, mind az eredeti, mind pedig a későbbi zálogjogosultakkal szemben az alapügyletből fakadó kifogásokat [Ptk. 5:100. § (6) és (8) bek.].

Az 1959-es Ptk. nem biztosítékként, hanem absztrakt jogként szabályozta az önálló zálogjogot. Ennek ellenére, a gyakorlatban annak biztosítéki célú alkalmazása vált uralkodóvá. Az önálló zálogjog biztosítéki célú alkalmazása fiduciárius jellegű jogviszonyt hoz létre a felek között, amely jogviszony meghatározó tartalmi elemei éppen a zálogjog célhoz kötött alapításából fakadnak. E jogviszony tartalmát azok a jogok és kötelezettségek alkotják, amelyek biztosítják azt, hogy az önálló zálogjog felhasználására az alapítás biztosítéki céljával összhangban kerüljön sor. A Kúriának az 1959-es Ptk. alapján is figyelembe kellett volna vennie azt, hogy az adott esetben az önálló zálogjog biztosítéki célt szolgált, és erre tekintettel érvényesítenie kellett volna a zálogjogosulttal szemben azokat a kötelmi jogi korlátokat, amelyek a szükséges mértékben összekötik a zálogjogot az általa biztosított követeléssel. Mindezek alapján a Kúriának nem lett volna szabad elzárkóznia annak a kérdésnek a vizsgálatától, hogy egyáltalán fennáll-e a zálogkötelezettnek az a tartozása, amelynek biztosítékául az önálló zálogjogot megalapították.

A Kúria, azzal, hogy figyelmen kívül hagyta az elé vitt ügyletben a jogalapítás célját, nem akadályozta meg azt, hogy a biztosítéki célból alapított önálló zálogjogot esetleg a biztosított követelés hiányában is érvényesítsék. Ezen túlmenően pedig, azt is elmulasztotta, hogy iránymutatást adjon a fiduciárius ügyletek jogszerű kezelésére vonatkozóan, rámutasson az ilyen ügyletek kettős, dologi és kötelmi jellegére, és arra, hogy az ügylet helyes értelmezéséhez nélkülözhetetlen a dologi ügylet céljának és a felek belső kötelmi jogviszonyának a figyelembe vétele. A Ptk. fiduciárius biztosítékokra vonatkozó tilalmának a 2016 októberi módosítással történt korlátozása, az ilyen ügyletekre vonatkozó pozitív törvényi szabályozás hiányában, különösen nagy felelősséget hárít a bírói gyakorlatra azért, hogy jogunkban kialakuljon a fiduciárius ügyletek, közöttük a fiduciárius biztosítékok megfelelő értelmezése és jogi feltételrendszere.