Rights and obligations in the new Civil Code (in Hungarian)

Author: Péter Gárdos

download

Gazdaság és Jog, 7-8/2008. page 25-31

Követelések és jogok az új Polgári Törvénykönyvben

Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy az új Polgári Törvénykönyvnek az Országgyűléshez 2008. június 5-én benyújtott tervezete (a továbbiakban: Javaslat) hogyan minősíti a követeléseket és a jogokat, és hogyan biztosítja azok átruházhatóságát.
A fejlett piacgazdaság mai körülményei között a követeléseket és jogokat a jogosult vagyona értékes részeként és ezzel együtt a vagyoni forgalom tárgyaként tekintjük. Ezért a követelések és a jogok átruházása körében minden szabályozásnak két alapvető kérdést kell megválaszolnia: egyrészt, hogy milyen módon biztosítja a követelések és a jogok átruházhatóságát, másrészt pedig, hogy milyen modellben szabályozza azok átruházását. Az első kérdésre lényegében három választ adhat a jogalkotó: a vizsgált vagyontárgyakat dologgá minősíti a dologfogalom kiterjesztésével, a dologfogalom fenntartása mellett kialakít egy vagyonfogalmat, amely a testi tárgyak mellett a jogokra és a követelésekre is kiterjed, vagy megőrzi a Ptk. hatályos szerkezetét, amelyben a követelések és a jogok nem dolgok, és nincs vagyon-fogalom sem, de biztosítja a követelések és a jogok átruházhatóságát és a jogosult jogvédelmét. Az átruházás – a dolgok átruházásához hasonlóan – megvalósítható a konszenzuális vagy a tradíciós rendszerben. A tradíciós rendszert választó jogoknak arra is választ kell adniuk, hogy az absztrakt vagy a kauzális tradíciós modellt kívánják-e követni. Amint azt az alábbiakban látni fogjuk, a Javaslat egyik kérdésre sem ad egyértelmű választ, sőt, fokozza a jelenlegi terminológiai bizonytalanságot.

1.         A dolog fogalom kiterjesztése a jogokra és a követelésekre

A hatályos szabályozás a dologfogalom kérdése tekintetében egyértelmű. A Ptk. 94. § (1) bekezdése alapján kizárólag birtokba vehető testi tárgy minősül dolognak, és lehet tulajdonjog tárgya. A Ptk. miniszteri indokolása szerint: „[a] törvénykönyvek többsége a tulajdonjog tárgyai körében a dolgok után a jogokat is említi. A javaslat ezt a megoldást azért mellőzi, mert jogok esetén voltaképpen kötelmi követelésről vagy a tulajdonjog önállósult részjogosítványáról van szó.” Mindebből az következik, hogy tulajdonátruházó szerződés tárgya kizárólag dolog lehet.
A Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság által 2006-ban közzétett ún. Vitatervezet e tekintetben nem változtatott a hatályos jogon. Ezt a megoldást követte a Szakértői Javaslat is. A dologgá minősítés kérdése tekintetében a Javaslat a hatályos szabályozástól eltérő megoldást tartalmaz, egy utaló szabállyal elvi lehetőséget teremt arra, hogy külön törvény egyes vagyoni értékű jogokat dolognak nyilvánítson. A 4:15. § (2) bekezdése szerint – törvény ilyen tartalmú rendelkezése esetén – dolognak minősül a törvényben meghatározott vagyoni értékű jog is. A dolgok köre – a jogalkotó mérlegelésétől függően – elvileg tág határok között szabadon alakítható, álláspontunk szerint ugyanakkor a Javaslat megoldása felesleges problémákhoz vezet, anélkül, hogy valódi igényt elégítene ki.
A jogirodalomban az elmúlt években valóban megjelent olyan álláspont, amely bírálja azt a Ptk.-ban megjelenő jogalkotói döntést, hogy dolognak csupán a birtokba vehető testi tárgyak minősülnek. Megítélésünk szerint azonban a dologfogalom átalakítása kapcsán hibás a Javaslat hivatkozása az üzleti forgalom elvárásaira. Egyetértünk Menyhárddal abban, hogy „[a] szabályozásnak e körben két alapvető feladatot kell megoldania: biztosítania kell az abszolút uralom (kizárólagos hasznosítási jog) védettségét és az átruházhatóságot, ez azonban nem feltétlenül igényli a dolog fogalmának kiterjesztését.” A piac valójában nem a jogok dologgá minősítését igényli, hanem azt várja el, hogy a jogalkotó biztosítsa a jogok, sőt a szerződéses pozíciók forgalomképességét, ehhez azonban nincs szükség azok dologgá minősítésére. Az engedményezés szabályainak a követelések mellett a jogokra való kiterjesztésével valamint a szerződésátruházás szabályozásával a jogalkotó a piac igényeit kielégítette. Amikor például a gyakorlat a bérleti jog átruházhatóságát hiányolja, akkor valójában nem a bérleti jog, hanem a bérbevevői pozíció átruházhatóságát igényli. Ez az ügylet álláspontunk szerint dogmatikailag nem konstruálható meg az engedményezés és a tartozásátvállalás „megfelelő” alkalmazásával. Ezt az igényt azonban a Javaslat – a Szakértői Javaslat megoldásának átvételével – kielégíti, az ugyanis az érintett felek konszenzusa esetén lehetővé teszi a szerződési pozíció átruházását.
A dologfogalom kiterjesztése a vagyoni értékű jogokra igen nagy jelentőségű változtatás, amely a magyar ptk.-tervezetekben a XIX. század végétől egységesen szabályozott kérdést ír át. Ilyen alapvető koncepcionális változtatás esetén érdemi indokolásra lenne szükség, azonban az indokolás egyáltalán nem ad tartalmi magyarázatot arra nézve, hogy mi teszi indokolttá ezt a nagy jelentőségű koncepcionális változást, mi lesz ennek a következménye a kódex egyéb rendelkezéseire, és mi lesz a hatása a jogalkalmazásra. A 4:15. §-hoz fűzött indokolás ráadásul önellentmondást tartalmaz, mert az (1) bekezdés indokolása hosszasan és meggyőzően érvel amellett, hogy „a dolog fogalmának lazítására, illetőleg a tulajdoni tárgyak lehetséges körének szélesítésére nincs szükség”, a (2) bekezdés indokolása ezzel szemben „az üzleti forgalom szereplői indokolt elvárásá[val]” indokolja a dolog-fogalom kiterjesztését.
A vizsgált rendelkezés tehát megteremti annak lehetőségét, hogy törvény ilyen tartalmú rendelkezése esetén a törvényben meghatározott vagyoni értékű jog dolognak minősülhessen. Bár az indokolás nem jelzi, hogy milyen vagyoni értékű jogokat lenne célszerű dologgá minősíteni, a jelenleg az Országgyűlés előtt lévő, az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről szóló T/5883. számú törvényjavaslat jó például szolgálhat. A törvényjavaslat 3. § (1) bekezdése szerint a támogatási jogosultság dolognak minősülő mezőgazdasági vagyoni értékű jog, a (2) bekezdés pedig kimondja, hogy a támogatási jogosultság ideiglenes átengedéséhez, tulajdonjogának átruházásához annak átadása nem szükséges.
A törvényjavaslat indokolása kifejti, hogy „[a] jelenleg még hatályos Ptk. 94. § (1) bekezdése értelmében csak birtokba vehető dolog lehet tulajdon tárgya. A pénzre, értékpapírokra, valamint dolog módjára hasznosítható természeti erőforrásokra pedig a tulajdonjog szabályait kell megfelelően alkalmazni. A javaslatban szereplő rendelkezés összhangban van a gazdasági élet általános tendenciáival, miszerint a gyakorlat már nem csak a dolgokon, hanem a vagyoni értékű jogokon is igényli a tulajdon alapítás lehetőségét. A javaslat összhangban az új Ptk. koncepciójával, de azt e kérdésben megelőzve mondja ki, hogy a támogatási jogosultság dolognak minősülő mezőgazdasági vagyoni értékű jog.” A (2) bekezdés tekintetében az indokolás kimondja, hogy „[a] Ptk. 117. § (2) bekezdése értelmében a tulajdonjog megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül a dolog átadása is szükséges. Az átadás a dolog tényleges birtokba adásával vagy más olyan módon mehet végbe, amely kétségtelenné teszi, hogy a dolog az átruházó hatalmából a tulajdonjog megszerzőjének hatalmába került. Vagyoni értékű jogokon azonban erre nincs lehetőség, ezért szükséges a javaslatnak az a rendelkezése, amely e rendelkezés alkalmazása alól eltérést enged.”
Bár a javaslat valóban összhangban van az új Ptk. Javaslatával, azonban az még a Ptk.-t megelőzően hatályba lépne, így az összhangot a Ptk.-val és a nem a legkorábban 2010-ben hatályba lépő új Ptk.-val kell megteremteni. A javaslat azonban felülírja a Ptk.-nak eddig az egész jogrendszerben érvényesülő logikáját, amely szerint a vagyon dolgokból, jogokból és követelésekből áll, de dolog kizárólag birtokba vehető testi tárgy lehet, és tulajdonjog is csak ilyen tárgyakon állhat fenn. Bár a magyar jogforrási hierarchia nem alkalmas a kódexek speciális kezelésére, a jogalkotó eddig ellenállt a kísértésnek, hogy a Ptk. által definiált alapvető fogalmakat felülírja vagy újradefiniálja.
A törvényjavaslat azonban nem csupán a Ptk. dolog-fogalmát írja felül, hanem a Ptk. tulajdonátruházási rendszerét is. Az átruházás követelményének félretételével ugyanis a javaslat valójában nem mást tesz, mint hogy a Ptk.-ban érvényesülő kauzális tradíciós tulajdonátruházási rendszert megosztja: egyes dolgok tekintetében továbbra is a kauzális tradíció érvényesül, míg a javaslatban szabályozott vagyoni értékű jog tekintetében a konszenzuális modell alkalmazandó.
Míg a vagyoni jogon fennálló tulajdonjog koncepciója értelmezhető, csak a Ptk. szabályozásával ellentétes, addig a tulajdonjog ideiglenes átengedésének a tartalma sem világos. A tulajdonjog átruházásával a vevő megszerzi a dolog feletti teljes hatalmat, és ezt követően a dologgal úgy rendelkezik, ahogy azt jónak látja. A felek legfeljebb kötelmi hatállyal köthetik ki, hogy bizonyos idő elteltét követően kötelesek egy újabb szerződéssel a dolog feletti tulajdonjogot visszaruházni az eredeti tulajdonosra. Nem világos tehát, hogy a jogosultság ideiglenes átengedése tulajdonátruházás, haszonkölcsön, vagy valamilyen új kötelmi vagy dologi jogintézmény-e.

2.         A jogok és követelések átruházásának rendszere

Jogok és követelések átruházása a Ptk.-ban

A követelések a Ptk. rendszerében engedményezéssel ruházhatóak át. A jogok tekintetében már nem ilyen világos a helyzet. Az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat 1218. §-a kimondta, hogy „[a] hitelező követelését szerződéssel másra átruházhatja (engedmény).” Az 1233. § azonban – a német BGB 413. §-ának szinte szó szerinti fordításaként – kimondta, hogy „[a] követelések átruházására vonatkozó szabályokat, amennyiben a törvény mást nem rendel, más jogok átruházására megfelelően alkalmazni kell.” E rendszerben tehát az engedményezés követelések és jogok átruházására egyaránt szolgált. A Ptk. azonban szakított ezzel a rendszerrel. A hatályos Ptk. adós maradt a jogok forgalomképességének megteremtésével, és ebből következően, jogokat forgalomképessé csak külön jogszabály tehet. Ilyen például a szennyezési kvóta mint vagyoni értékű jog forgalomképességét kimondó és az átruházás módját is szabályozó az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló 2005. évi XV. törvény, a mezőgazdasági vagyoni értékű jogokat bizonyos körben átruházhatóvá tévő a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény, a tejkvóta átruházhatóságát megteremtő a tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló 69/2004. (IV. 29.) FVM rendelet vagy a játékjog átruházhatóságát szabályozó a sportról szóló 2004. évi I. törvény. A jelenlegi rendszer azonban távolról sem következetes. A Ptk. és számos más jogszabály is bizonyos jogok tekintetében kifejezetten rendelkezik azok forgalomképtelenségéről, mintha a főszabály a jogok forgalomképessége lenne. A Ptk. zárja ki például a haszonélvezeti jog (159. § (2) bekezdés), az elővásárlási, a visszavásárlási és a vételi jog (373. § (4) bekezdés) és a zálogjog (251. § (4) bekezdés) átruházását. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 9. § (2) bekezdése kizárja a szerzőt megillető személyhez fűződő jogok átruházását.
A jogok és követelések átruházása során követett modell tekintetében már nem ennyire világos a helyzet. A Ptk. 328. § (1) bekezdése szerint a jogosult követelését szerződéssel másra átruházhatja. Arról azonban hallgat a törvény, hogy ez az átruházás hogyan történik, azaz az említett szerződésnek mi a jogi természete. A külföldi jogrendszerek szinte kivétel nélkül azt az átruházási modellt követik követelések átruházása esetén, amelyet ingó dolgok átruházása esetén is alkalmaznak: a német jog az absztrakt tradíciós modellt követi, az osztrák jog a kauzális tradíciós modellt, míg a francia jog a követelések átruházására is a konszenzuális átruházás szabályait alkalmazza. A háború előtti magyar magánjog az engedményezést absztrakt rendelkező ügyletnek minősítette, a követelések és jogok átszállásához egy rendelkező ügyletre volt szükség, ez a rendelkező ügylet volt az engedményezés. Természetesen a követelések átruházására is tipikusan kötelező szerződés (pl. adásvétel, ajándékozás) alapján került sor, az absztrakciós elv alapján azonban a kötelező szerződés érvényessége nem volt feltétele a követelés átszállásának: az engedményezéssel a követelés érvénytelen kötelező szerződés esetén is átszállt az engedményesre. A Ptk. alapján azonban a kérdés nem válaszolható meg egyértelműen. A Ptk. hatálya alatt kifejlődött magánjogban a rendelkező ügyletek fogalma feledésbe ment, szerződés alatt általában az elkötelező szerződéseket értjük, ezért mai olvasatban a normaszöveg leginkább arra utal, mintha az engedményezés konszenzuális ügylet lenne, azaz a követelések átruházásához csupán egyetlen ügyletre, az engedményezésre lenne szükség. Ez pontosan az ellenkezője az ingó dolgok tulajdonjogának átruházására alkalmazott kauzális tradíciós modellnek.
Az átruházás kérdésében három megoldás képzelhető el:
a)         a jog a tradíciós modell szerint száll át az új jogosultra, a kötelező ügylet mellett a birtokátruházás könnyített formái alkalmazandóak;
b)         a jog a tradíciós modell szerint száll át az új jogosultra, a kötelező ügylet mellett nem birtokátruházásra, hanem engedményezésére van szükség; vagy
c)         a jog átszállására a konszenzuális modell szerint kerül sor, ezért ahhoz csupán a szerződés megkötése szükséges.

Szükséges azonban ehelyütt egy fogalmi pontosítás. A tradíciós modellnek ugyanis már az elnevezése is arra utal, hogy a tulajdonjog átszállásához átadás (traditio) – a Javaslat által bevezetett fogalommal birtokátruházás – szükséges. Követelések esetén azonban természetesen sem birtoklásról, sem pedig birtokátruházásról nem lehet szó. Kérdés ezért, hogy követelések esetén egyáltalán fennáll-e a két átruházási modell közötti választás lehetősége. Erre a választ úgy adhatjuk meg, ha figyelembe vesszük azt, hogy a tradíciós modellnek a lényege nem elsősorban a birtokátruházás, hanem az ügylet kétlépcsős jellege, azaz a kötelezettségvállalás és a teljesítés különválasztása, és az elkötelező és végrehajtó ügyletek mint ügylettípusok elvi megkülönböztetése. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a dolgok esetében alkalmazott birtokátruházás fogalma a szó szoros értelmében vett átadás mellett olyan átruházás-módokat (constitutum possessorium, brevi manu traditio, longa manu traditio, cessio vindicationis és a szimbolikus átadás) is magában foglal, amelyeknél nincs klasszikus értelemben vett átadás. Jogok esetén ugyanígy alkalmazható a kétlépcsős átruházási modell, amelyben a felek kötnek egy adásvételi, csere, ajándékozási vagy bármilyen más szerződést, amely alkalmas arra, hogy a követelés átruházásának jogcíméül szolgáljon. Ez a szerződés nem viszi át az „eladott” vagy „elajándékozott” követelést az engedményes vagyonába, csupán kötelezettséget teremt arra, hogy az engedményező a szerződésben meghatározott időpontban átruházza a követelést az engedményesre. Ennek az átruházásnak a módja az engedményezés, amellyel az engedményező teljesíti az elkötelező szerződésben vállalt követelésátruházási kötelezettségét. Mindez gyakorlati jelentőséggel is bír. Így például, ha az adásvételi szerződésben ellenszolgáltatásként kötik ki a felek az engedményezést, akkor rendszerint nem kívánják, hogy a követelés azonnal átszálljon az engedményesre. A felek abban állapodnak meg, hogy ha az eladó szerződésszerűen teljesített, akkor a vevő, azaz az engedményező, a vételárat azzal teljesíti, hogy az eladóra engedményezi valamely követelését. Természetesen a két ügylet a valóságban nagyon gyakran egybeesik: az engedményező az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg az engedményesre engedményezi a követelést. Ez azonban nem kérdőjelezi meg a korábban írtakat, hiszen a valóságban dolgok adásvétele esetén is gyakran egybeesnek a jog által elkülönítetten vizsgált mozzanatok.

A Javaslat által követett megoldás

A Vitatervezet e kérdésben egyetlen lényeges kérdésben változtatott a hatályos jogon, nevezetesen, hogy kimondta, hogy az engedményezés a követelések mellett a jogok átruházására is kiterjed. Ezt a megoldást követte a Szakértői Javaslat is, azzal a lényeges különbséggel, hogy egyértelműen állást foglalt a jogok és követelések átruházásának modelljével kapcsolatban. A Szakértői Javaslat az adásvétel és az ajándékozás szabályának módosításával kimondta, hogy a jogok és a követelések átruházása is a kauzális tradíciós modellt követi, azok átszállásához kötelező szerződés és dologi ügylet egyaránt szükséges.
Az új Ptk. Javaslata az alábbi, témánk szempontjából releváns rendelkezéseket tartalmazza.

4:48. § [Az átruházás]
(1)        Az ingó dolog tulajdonjogának átruházással való megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím és – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a dolog birtokának átruházása szükséges.

5:168. § [Az engedményezés fogalma]
(1)        A jogosult (engedményező) a kötelezettel szemben fennálló, jövőbeli vagy feltételesen keletkező követelését szerződéssel másra (engedményes) átruházhatja. A követelés átruházással való megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím és a követelés engedményezése szükséges. Az engedményezés csak írásban érvényes.

5:173. § [Jogok átruházása]
Az engedményezésre vonatkozó szabályok – törvény eltérő rendelkezése hiányában – megfelelően alkalmazandóak a jogok átruházására is.

5:184. § [Az adásvétel fogalma]
(1)        Adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonjogát a vevőre átruházni, a jogot és a követelést a vevőre engedményezni, a vevő köteles a vételárat megfizetni, a dolgot átvenni, illetve az engedményezést elfogadni. Ha az adásvételi szerződés tárgya ingatlan, az eladó a tulajdonjog átruházásán felül köteles a dolog birtokának átruházására is.
(2)       Adásvétel tárgya lehet minden forgalomképes dolog, jog és követelés.
Míg a dologfogalom – bizonyos korlátok között – szabad jogalkotói mérlegelés kérdése, az ebből fakadó következmények már a kódex szerkezetéből adódnak. Ha a jogalkotó valamit dolognak minősít, az egyúttal a tulajdonjog tárgya lesz, tehát átruházására a tulajdonátruházó szerződések (mindenekelőtt az adásvétel és az ajándékozás) szabályai lesznek alkalmazandóak. Minden eltérő megoldás a Ptk. szerkezetét borítja fel, nem lesz ugyanis egyértelműen megválaszolható, hogy mi szükséges ahhoz, hogy az átruházni kívánt jogot a vevő megszerezze. A Javaslat azonban e tekintetben bebiztosítja magát: a jogok átruházására az 5:173. § az engedményezés szabályait és az 5:184. § az adásvétel szabályait is alkalmazni rendeli, azaz a jogok átruházásához adásvételre és engedményezésre egyaránt szükség van. Ehhez képest apró jogszabályszerkesztési hibának tűnik, hogy a Javaslat kétszer minősíti tulajdoni tárggyá a követeléseket és a jogokat: egyszer a 4:15. §-ban, egyszer pedig – biztos, ami biztos – az 5:184. §-ban.
A normaszöveg e tekintetben jelentős változáson ment keresztül. Az új Ptk. társadalmi vitára bocsátott tervezetei hosszan kitartottak a Ptk. hatályos rendszere mellett, és csak annyit mondtak, hogy a jogosult követelését (és az engedményezési fejezet végén található kiterjesztő szabály alapján: jogát) szerződéssel másra átruházhatja. Az első változás a 2008 tavaszán közzétett tervezetben jelentkezett, amely az engedményezésre vonatkozó szabályokat változatlanul hagyta, de az adásvétel szabályát átalakította, előírva, hogy adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonjogát a vevőre átruházni, a jogot és a követelést a vevőre engedményezni, a vevő köteles a vételárat megfizetni, a dolgot átvenni, illetve az engedményezést elfogadni. Az adásvétel új szabálya alapján a követelések és jogok átruházása a tradíciós rendszer alapján megy végbe, de az engedményezés szabálya nem tette egyértelművé, hogy az engedményezés mint rendelkező ügylet csak érvényes kötelező szerződés esetén alkalmas-e arra, hogy az átruházni kívánt követelés vagy jog átszálljon az engedményesre, azaz nem döntött az absztrakció-kauzalitás kérdésében. A Javaslat ezt a hibát orvosolja a Szakértői Javaslat megoldásának átvételével: az adásvétel és az engedményezés szabályai egyértelművé teszik egyrészt azt, hogy az átszálláshoz érvényes kötelező szerződés szükséges, másrészt pedig azt, hogy az engedményezés követelések és jogok esetén a birtokátruházási mozzanatot hivatott helyettesíteni.
Arra azonban a Javaslat nincs tekintettel, hogy a Szakértői Javaslat a követeléseket és a jogokat nem minősíti dolognak. A Szakértői Javaslat egyértelművé teszi, hogy a követelések és a jogok átruházására a tradíciós kauzális modell alkalmazandó, azaz azok átszállásához egy kötelező és egy rendelkező ügylet szükséges. A Szakértői Javaslat kimondja, hogy adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonjogát a vevőre átruházni, a jogot és a követelést pedig a vevőre engedményezni, a vevő köteles a vételárat megfizetni és a dolgot átvenni, illetve az engedményezést elfogadni. Ez a szabály egyértelművé teszi, hogy a dolog tulajdonjogának átruházásához hasonlóan, a követelés és a jog átruházásához is szükség van kötelező ügyletre, amellyel az eladó az engedményezés mint rendelkező ügylet megvalósítására vállal kötelezettséget. Ezzel összhangban a Szakértői Javaslat átalakította az engedményezés szabályát is annak érdekében, hogy egyértelművé váljon, hogy a jogok átruházása kauzális tradíciós ügylet, és az engedményezés a birtokátruházást pótolja. Az ingó dolog tulajdonjogának átruházással való megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím és birtokátruházás szükséges. A Szakértői Javaslat az engedményezés körében azt mondja ki, hogy követelés átruházással való megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím és a követelés engedményezése szükséges. A Szakértői Javaslat tehát követelések és jogok tekintetében is a kauzális tradíciós modellt követi.
A Javaslat ezzel szemben nehezen értelmezhető. Bár a normaszövegből a Szakértői Javaslattal összhangban a kauzális tradíciós modell olvasható ki, az indokolás e kérdésben rendkívül zavaros. Sem az engedményezéssel, sem az adásvétellel kapcsolatban nem utal sem a változás tényére, sem annak indokára. Az adásvételi szerződés indokolása csupán annyit mond, hogy „[a] Ptk. szabályaitól eltérően a Javaslat az adásvételi szerződés tárgyai közé felveszi a jogokat és a követeléseket. (…) A Javaslat alapján a jogok és a követelések az engedményezéssel szállnak át az engedményesre.” Ez azonban az átruházási modell tekintetében semmilyen eligazítást sem nyújt. Az 5:168. §-hoz fűzött indokolás arról ír, hogy „[h]elyes a jogirodalom és a bírói gyakorlat megközelítése, amely az engedményezést absztrakt jogügyletnek tekinti, így a jogcímnek csak az engedményező és az engedményes közötti jogviszonyban lehet jelentősége, az adós arra nem hivatkozhat.” Ebből úgy tűnik, hogy az engedményezés a Javaslat szerint absztrakt tradíciós ügylet. A 4:15. §-hoz fűzött indokolása ugyanakkor a jogok átruházását konszenzuális ügyletnek minősíti. A normaszövegből úgy tűnik, hogy a Javaslat a jogok és követelések átruházásnak kérdésében jelentősen változtatni kíván a hatályos rendszeren. A komoly értelmezési problémák elkerülése érdekében elengedhetetlen, hogy a Javaslat indokolása tegye egyértelművé a modellválasztást és az azzal járó gyakorlati következményeket.
A Javaslat olyan rendszert hoz létre, amelyben eltérő egyes, dologgá minősített vagyoni értékű jogok valamint a többi vagyoni értékű jog és a követelések jogi státusza. A külön törvény által dolognak minősített vagyoni értékű jogok átruházása a tulajdonátruházás szabályai szerint megy végbe, míg a dolognak nem minősített jogok és a követelések pedig az engedményezés szabályai szerint (5:168. és 5:173.§) ruházhatók át. A szabályozásnak ez a megkettőzése felesleges zavart okoz, hiszen ha a jogalkotó az engedményezés szabályai között biztosítja a jogok és követelések átruházhatóságát, akkor nem világos, hogy e körből miért indokolt egyes vagyoni értékű jogokat dologgá minősíteni, és azok átruházását dologként szabályozni. Ráadásul nem világos az sem, hogy egyes jogok dologgá való minősítésének mi a relevanciája, azok átruházására az adásvétel mellet az engedményezés szabályai irányadóak-e, miben áll pontosan az eltérés a dologgá nem minősített követelések átruházásától.

3.         A kauzális tradíciós modellből fakadó következmények

Bár a Javaslat – értelmezésünk szerint – kauzális tradíciós átruházássá minősíti a követelések és jogok átruházását, az engedményezés szabályozása nem követi konzekvensen ezt a megoldást. Ha a jogok és követelések átruházása a kauzális tradíciós modell alapján megy végbe, akkor abból az következik, hogy az engedményezés kötelmi rendelkező ügylet. A rendelkező ügylet fogalmilag nem tartalmazhat kötelezettséget, hiszen a kötelező és rendelkező ügyletek elválasztása épp azon alapul, hogy a kötelezettséget a kötelező ügylet tartalmazza, míg a jogváltozást a rendelkező ügylet váltja ki. Az alábbiakban három kérdést vizsgálunk, amelyek módosítása a koherens szabályozás megteremtéséhez szükséges.

A jövőbeli követelések és jogok átruházhatósága

A Javaslat 5:168. § (1) és (2) bekezdése is kimondja, hogy a jövőbeli követelések engedményezhetőek. Az 5:168. § (5) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az engedményezett követeléseket a kötelezett, a jogcím, az összeg és az esedékesség megjelölésével vagy egyéb módon úgy kell meghatározni, hogy azok az engedményezés időpontjában, jövőbeli követelések esetén pedig legkésőbb a követelés létrejöttekor azonosíthatók legyenek. Az indokolás a jövőbeli követelések engedményezhetősége kapcsán a tulajdonátruházás analógiájára hivatkozik. „Elismert, hogy az adásvétel tárgyául olyan dolog is szolgálhat, amely az adásvétel időpontjában nincs az eladó tulajdonában. Az új szabály az adásvétel körében elfogadott szabályt alkalmazza az engedményezésekre is.”
Ez az analógia hibás, ugyanis összekeveri a kötelmi szerződést (adásvétel) és a dologi ügyletet (átruházás, engedményezés). Adásvételi szerződést lehet kötni olyan dolog átruházására, amely az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában nincs az eladó tulajdonában, de – természetesen – a dolog feletti tulajdonjogot csak akkor lehet ténylegesen átruházni, ha és amikor az átruházó már megszerezte a dolog felett tulajdonjogot. Ahogy eladhatom az adásvételi szerződés pillanatában nem az én tulajdonomban lévő gépkocsit, ugyanúgy kötelezettséget vállalhatok arra, hogy egy jelenleg nem létező bérleti szerződésből fakadó követelésemet átruházom. Ez azonban nem engedményezés, hanem csupán engedményezésre történő kötelezettségvállalás. Ahhoz, hogy a követelés átszálljon az engedményesre, az szükséges, hogy azt a jogosult engedményezze. A rendelkező ügyletre tehát már akkor kerül sor, amikor a követelés nem minősül jövőbelinek, így a vizsgált szabálynak ebben a formában ugyanúgy nincs értelme, mint ahogy nem lenne értelme egy hasonló szabálynak a birtokátruházásra vonatkozó szabályok között. A Javaslatnak épp azt kellene szabályoznia, hogy a jövőbeli követelések és jogok hogyan szállnak át az új jogosultra.
A szabályozásnak el kell ismernie, hogy az engedményező – az adásvétel szabályozásával összhangban – már azelőtt kötelezettséget vállalhat egy vagyontárgyának átruházására, mielőtt a fölött rendelkezési jogot szerzett. Nem lehet ugyanakkor elismerni, hogy valaki olyan vagyonnal rendelkezzen, amely nem tartozik a vagyonába, ezért a szabályozásnak azt kell egyértelművé tennie, hogy jövőbeli követelés csak akkor szállhat át, amikor létrejött, azaz, amikor azon az engedményező rendelkezési jogot szerzett. Mindez a kodifikáció szempontjából megközelítve azt jelenti, hogy a Ptk.-nak nem kell szabályt tartalmaznia a jövőbeli követelések engedményezésére, ugyanúgy, ahogy a kódex nem rendelkezik a jövőbeli vagyontárgyak tulajdonjogának és birtokának átruházásáról sem. Az adásvételi szerződés alapján a felek szabadon vállalhatnak kötelezettséget jövőbeli követelés engedményezésére, amely alapján az engedményező a követelés létrejöttekor vagy a felek által megállapított későbbi időpontban köteles lesz a követelést engedményezni. Ez a megoldás az egyetlen, amely a jövőbeli követeléseket széles körben engedményezhetővé teszi anélkül, hogy dogmatikailag nem vagy csak kisebb-nagyobb bakugrással megmagyarázható eredményre vezetne. E megoldásnak továbbá gyakorlati haszna is van, hiszen e nélkül az engedményes nem tudná, hogy konkrétan milyen követelések és mikor kerültek az engedményezés eredményeként a vagyonába. Éppen ezért, a jövőbeli követelések engedményezése esetén az engedményes jellemzően ma is megköveteli, hogy az engedményező tájékoztassa az egyes követelések létrejöttéről, hiszen ez teszi lehetővé többek között, hogy az engedményes a könyveiben feltüntesse a vagyonába került követeléseket. Ez a megoldás épp tehát nem is növeli az ügyletben részt vevők terheit.

Az átruházó helytállása

Ugyancsak a kötelező ügylet és az engedményezés elkülönítéséből valamint az átruházás jogcímes jellegéből következik, hogy – a hatályos Ptk.-ban és a Javaslatban foglaltaktól eltérően – az engedményezett követelésért való helytállási kötelezettséget nem az engedményezés mint rendelkező ügylet, hanem az engedményezés mögött található, az engedményezés jogcímét meghatározó elkötelező ügylet határozza meg. A visszterhesen engedményezőt szavatosság terheli az adásvételi szabályai (pontosabban: a szerződések általános szabályai) szerint. Ezért az engedményező helytállására vonatkozó speciális szabály nem csak dogmatikailag hibás, hanem gyakorlati problémákhoz is vezet, ugyanis az átruházót kétszeresen teszi felelőssé: egyszer a kötelező szerződés, egyszer pedig az engedményezés szabályai alapján. Indokolt lenne ezért az 5:172. § elhagyása.

Írásbeliség

Problémát okoz továbbá a Javaslatnak az engedményezés írásbeliségét megkövetelő szabálya, mivel nem egyértelmű, hogy az írásbeliség követelményét a kötelező vagy a rendelkező ügylettel szemben támasztja-e. A szabály az engedményezési fejezetben található, ebből az következne, hogy a jogalkotó az írásbeliség követelményét a rendelkező ügylettel szemben támasztja. Az indokolás azonban – szűkszavúan – annyit tartalmaz, hogy „[a] szerződésre a Javaslat alakszerűségi követelményt határoz meg: az engedményezés csak írásban érvényes.” Az indokolás e kérdésben összekeverni látszik a kötelező ügyletet (szerződés) és a rendelkező ügyletet (engedményezés), a Javaslat ugyanis máshol nem használja a rendelkező ügylet kapcsán a szerződés kifejezést. Az indokolásból ezért – a szabály elhelyezése ellenére – úgy tűnik, mintha a jogalkotó a kötelező szerződéssel szemben kívánta volna megfogalmazni az alakszerűségi követelményt.
A kötelező szerződés tekintetében a jogalkotó szabadon mérlegelheti, hogy mikor tartja indokoltnak a szerződés érvényességéhez valamilyen formai követelmény előírását. E tekintetben sem a Ptk., sem a Javaslat választása nem tűnik következetesnek. Nehéz megindokolni, hogy egy tízmillió forintos kölcsönszerződés esetén az érvényességnek miért feltétele a szerződés írásba foglalása, és egy ugyanilyen értékű ingóság eladásának miért nem. A szerződés létrejöttének és tartalmának bizonyíthatósága valamennyi szerződés esetén azonos súlyú érvként merül fel, nehezen indokolható ezért az egyes szerződések közötti különbségtétel. További probléma, hogy ha a Javaslat a kötelező szerződés érvényességi feltételeként kívánja előírni az írásbeliséget, akkor ezt a szabályt – összhangban az átruházó helytállására írtakkal – a tulajdonátruházó szerződések (adásvétel és ajándékozás) körében kellene megfogalmazni.
Az engedményezés mint rendelkező ügylet esetén írásbeliség szükségessége nehezen ítélhető meg indokolás hiányában. Ez ugyanis azt feltételezi, hogy az engedményező és az engedményes a követelés átruházására kötött szerződést szóban vagy akár ráutaló magatartással is megkötheti, de a rendelkező ügyletre csak írásban kerülhet sor. E megoldás – bár a magyar jogi gondolkodástól teljesen idegen – két előnnyel járhat. Egyrészt az írásbeliséget előíró szabály a birtokátruházáshoz hasonlóan „megfoghatóvá” teszi a rendelkező ügyletet, így egyértelművé válik, hogy a követelés mely pillanatban száll át az engedményesre. További előny, hogy ezáltal az engedményes birtokában lesz egy olyan okirat, amellyel egyértelműen legitimálni tudja magát az adóssal szemben. Ez a megoldás végeredményét tekintve hasonlatos a régi magyar magánjog és a Szakértői Javaslat megoldásához, amely az engedményes védelmében előírta, hogy az engedményező köteles az engedményezésről okiratot kiállítani, amelynek birtokában az engedményes bizonyíthatja az adóssal szemben az engedményezés megtörténtét.
Elengedhetetlen ugyanakkor, hogy a Javaslat egyértelművé tegye, hogy az írásbeliség a kötelező vagy a rendelkező ügyletre vonatkozik-e, valamint hasznos lenne, ha az indokolás tartalmazná a rendelkezés indokát.

4.         Összefoglalás

A Javaslat tehát a jogok és a követelések tekintetében két jelentős újítást vezet be: törvény ilyen tartalmú rendelkezése esetén a törvényben meghatározott vagyoni értékű jogokat dolognak minősíti, és az adásvétel és az ajándékozás szabályait kiterjesztve a jogokra és követelésekre meghatározza, hogy ezek átruházására a dolgokkal azonos rendben kerül sor.
Először is arra kell felhívni a figyelmet, hogy e két módosítás kizárja egymást: egyrészt, ha a jogok dolognak minősülnek, akkor nincs értelme az adásvétel szabályait külön kiterjeszteni rájuk, másrészt viszont, ha a jogok adásvétele esetén az átruházás engedményezés útján történik, akkor nincs semmi hatása a jogok dologgá minősítésének. Az ellentmondást csak az oldhatja fel, ha a dologgá minősített jogokra nem vonatkoznak az engedményezés szabályai. Ez azonban a Javaslatból nem derül ki, és a jogok ilyen megosztása – a dolognak minősülő jogokra alapvetően eltérő átruházási rendszer alkalmazása – további jogalkalmazási nehézségeket teremt.
Még fontosabb azonban, hogy indokolatlan a dologfogalom kiterjesztése a vagyoni értékű jogokra, mert a jogok forgalomképessége e nélkül is biztosítható, és mert ez a kiterjesztés semmilyen pozitív hatással nem jár, ugyanakkor jelentős mértékben rontja a szabályozás áttekinthetőségét. Javasoljuk ezért, hogy a jogalkotó a Javaslat 4:15. §-ából hagyja el a vagyoni értékű jogokra való utalást.
Helyes, hogy a Javaslat meghatározza, hogy a jogok és a követelések átruházására a kauzális tradíciós modell alapján kerülhet sor. E kérdés kapcsán azonban egyrészt elkerülhetetlen a Javaslat indokolásának átfogó átdolgozása, amelynek során az indokolás egyértelművé teszi a választott modellt és a választás indokát, valamint elhagyja a konszenzuális tulajdonátruházásra (4:15. §) és az absztrakt tulajdonátruházásra (5:168. §) való hivatkozásokat. Fontos lenne továbbá következetesen érvényesíteni a kauzális tradíciós modell választásából fakadó következményeket. E körben mindenekelőtt a jövőbeli követelések engedményezhetőségére vonatkozó szabályt lenne szükséges felülvizsgálni, és egyértelművé tenni, hogy azon követelések, amelyek tekintetében az engedményezés időpontjában még az alapjogviszony sem létezik, nem engedményezhetőek, a felek csupán a kötelező szerződést köthetik meg.