Assignment in the UNCITRAL Convention and the draft new Civil Code

Author: Péter Gárdos

download

Gazdaság és Jog, 2004/3. 11-17. o.

Az engedményezés az UNCITRAL egyezményben és a készülő új Polgári Törvénykönyvben

A követelések finanszírozása a modern gazdasági élet egyik kulcsfontosságú megoldásává vált az elmúlt néhány évtizedben. Ennek érzékeltetésére álljon itt egy adat: 2001-ben a világon csak faktorálás összesen 650 milliárd dollár értékben történt. (Factoring Yearbook 2002, idézi: Martinkó Károly: Faktoring. A vállalatfinanszírozás Hamupipőkéje. Saldo, 2002., Budapest. 71. oldal.)

A vállalkozások számára rendkívül fontos, hogy követeléseiket szabadon átruházhassák, hiszen - amellett, hogy a követelésekkel való finanszírozás általában a legolcsóbb megoldás - gyakran ez az egyetlen vagyon, amely a vállalkozás rendelkezésére áll. Bár mára közhellyé vált, hogy a követeléseknek főszabályként szabadon átruházhatónak kell lenniük, és a követelések finanszírozásának szerepét és jelentőségét senki sem vitatja, a különböző jogrendszerek megoldásait áttekintve azt láthatjuk, hogy - az egyértelmű igény ellenére - számos akadály nehezíti azok megfelelően széles körben való elterjedését, ami hátrá­nyosan befolyásolhatja a hitel elérhetőségét és árát, és ezáltal a vállalatok versenyképességét is. Az engedményezőkkel és az engedményesekkel szembeni jog körüli bizonytalanság mind az adós, mind a hitelező pozícióját rontja. A hitelező számára ezek a problémák befektetési kockázatként jelentkeznek, amely a tervezett tranzakció költségét jelentősen megnövelheti.

A Polgári Törvénykönyv koncepciója és szabályozási tematikája (Magyar Közlöny különszám 2003., a továbbiakban: „Koncepció") ezt az igényt felismerve jelzi az engedményezési szabályok felülvizsgálatának szükségességét. A Koncepció javaslata szerint, hogy „az engedményezés fogalmi kereteit alkalmassá kell tenni a kereskedelmi (üzleti) forgalomban megjelent új jelenségek, illetve gazdasági funkciók kielégítésére" (100. oldal), azonban a reform irányainak megjelölésén túl a szabályozás elveit nem tartalmazza.

A hazai reform mellett az ENSZ kereskedelmi jogi bizottsága, az Uncitral is áttekintette az engedményezés problémáit, és közel egy évtizedes előkészítő munka után 2001. december 12-én New Yorkban elfogadta a Követelések engedményezése a nemzetközi kereskedelemben nevet viselő egyezményét. (United Nations Convention on the Assignment of Receivables in International Trade, aláírásra megnyitva 2002. január 31-én, G.A. Rcs. 56/81, U.N. GAOR, 56th Scss., U.N. Doc. A/RES/56/81 (2002), elérhető az Uncitral honlapján, a http://www.uncitral.org/ english/texts/paymcnts/ctc-assignment-convcntion-e.pdf címen, a továbbiakban: „Egyezmény".) Az Egyezmény elfogadása kezdetben nem váltott ki különösebb érdeklő­dést, az első évben csupán egyetlen ország ratifikálta azt, és 2003 decemberéig is mindössze három ország csatla­kozott ahhoz. A harmadik csatlakozó állam azonban az Egyesült Államok, amely az amerikai kereskedelmi partnerek közeljövőbeni csatlakozását, és így az Egyezmény hatályba lépését vetíti elő.

Jelen tanulmány célja ezért az Egyezmény rendelkezéseinek vázlatos bemutatásával annak áttekintése, hogy a nemzetközi gyakorlat tükrében a hazai szabályok hol szorulnak felülvizsgálatra illetve kiegészítésre. Megkerülhetetlen annak vizsgálata is, hogy hazánknak az Egyezményhez történő csatlakozása esetén milyen eltérések lenné­nek a Polgári Törvénykönyv és az Egyezmény hatálya alá tartozó engedményezések szabályai között. Terjedelmi korlátok miatt a tanulmány pusztán az Egyezmény anyagi jogi rendelkezéseit vizsgálja. Kiterjed a vizsgálat az Egyezmény hatályának elemzésére, az engedményező, az engedményes és az adós jogviszonyának vizsgálatára. Az anyagi jogi rendelkezések köréből nem vizsgálja a tanulmány terjedelmi okokból a biztosítéki engedményezés kérdését. (A fiduciárius konstrukciók bemutatásához lásd Gárdos István - Gárdos Péter: A fiduciárius hitelbiztosítékok kezeléséről a polgári jogi kodifikáció során. Polgári Jogi Kodifikáció, 2004/1.) Kívül rekednek továbbá a vizsgálaton az Egyezmény nemzetközi magánjogi rendelkezései (V. fejezet). Ezzel kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy az Európai Unió Bizottsága felhívta a tagállamokat és a csatlakozó államokat, hogy az Egyezményhez való csatlakozás esetén éljenek fenntartással az Egyez­mény teljes V. fejezetével szemben. Az EU elutasításának oka, hogy az Egyezmény nemzetközi magánjogi rendelkezései néhány pontban eltérnek az 1980-as Római Egyez­ménytől, valamint a Bizottságnak az ezen alapuló tervezetétől [Green Paper on the conversion of the Romé Convention of 1980 on the law applicable to contractual obligations into a Community instrument and its modemisation, COM(2002) 654 final].

Az Egyezmény szerkezete

Az Egyezmény hat fejezetből és mellékletből áll. Az első fejezet (1-4. cikkek) az Egyezmény hatályát, míg a második (5-7. cikkek) a definíciókat és az alapelveket tartalmazza. A harmadik fejezet (8-10. cikkek) foglalkozik az engedményezés hatásával. A negyedik fejezet (11-25. cikkek) tartalmazza az engedményes, az engedményező, az adós és harmadik személyek jogait, kötelezettségeit és a felhozható kifogásokat. Az ötödik fejezet (26-32. cikkek) nemzetközi magánjogi szabályokat ír elő, míg a hatodik fejezet (33-47. cikkek) a nemzetközi egyezményekben szokásos záró rendelkezéseket tartalmazza. A melléklet (1-10. cikkek) a rangsorra vonatkozó kérdéseket  szabályozza.

Az Egyezmény hatálya

Az Uncitral eredetileg azt javasolta, hogy az Egyezmény egyaránt vonatkozzon a nemzetközi és a belföldi engedményezésre is. Ez az elképzelés azonban olyan heves ellenállásba ütközött, hogy a Titkárság módosította előterjesztését attól tartva, hogy ha belföldi engedményezésekre is kiterjedne az Egyezmény hatálya, akkor számos ország nem csatlakozna. Az elfogadott változat végül főszabályként nemzetközi követelések engedményezése, valamint követelések nemzetközi engedményezése esetén teszi alkalmazhatóvá az Egyezményt.

Az Egyezmény 3. cikkének értelmében egy követelés akkor nemzetközi, ha az eredeti szerződés megkötésének időpontjában az engedményező és az adós különböző Államokban voltak. Egy engedményezés akkor nemzetközi, ha az engedményezési szerződés megkötésének időpontjában az engedményező és az engedményes különböző Államokban voltak. Az Egyezmény szabályai alapján az Egyezmény hatálya alól csak a belföldi követelések belföldi engedményezése jelent kivételt. Ilyen esetekben csak utólagos engedményezés esetén alkalmazandó az Egyezmény, mivel az 1. cikk úgy rendelkezik, hogy az Egyezmény hatálya kiterjed belföldi követelések belföldi engedményezésére is, ha bármelyik korábbi engedményezésre alkalmazandó volt az Egyezmény. A szabály célja, hogy egy adott engedményezési láncolat minden elemére azonos szabályok vonatkozzanak. Ném érvényesül azonban teljes mértékben ez az elv, mivel az Egyezmény utólagos engedményezések esetén akkor is alkalmazandó, ha az ugyanazon követelésre vonatkozó korábbi engedményezésekre nem is volt alkalmazandó az Egyezmény.

Az Egyezmény alkalmazásának másik feltétele a területi kapcsolat, azaz, hogy az engedményezési szerződés megkötésekor az engedményező az Egyezményben részes államban legyen. A területi kapcsolatot főszabályként a telephely határozza meg. Ha az engedményező több Államban is rendelkezik telephellyel, a telephely az, ahol az engedményező központi ügyintézése történik. Ha az engedményezőnek nincs telephelye, a szokásos tartózkodási helye alkalmazandó a területi kapcsolat megállapításához. Csak abban az esetben érvényesül a „legszorosabb kapcsolat" elve, ha az adósnak van több telephelye. Ezt a megoldást sokan kritizálják, nemcsak azért, mert új koncepciót vezet be az eddig jól működő helyett, hanem azért is, mert eltér az eddig széles körben elfogadott és alkalmazott megoldástól, és ezáltal veszélyezteti az Uncitral legfőbb célját, a jogegységesítést.

Az Egyezmény tervezete 1997-ig tartalmazta a Bécsi Vételi Konvencióból és az Ottawai Egyezményből ismert szabályt, amely szerint az Egyezmény abban az esetben is alkalmazandó, ha a nemzetközi magánjogi szabályok egy szerződő állam jogának alkalmazásához vezetnek. [Lásd mindkét egyezmény 1. cikk 1. bekezdésének b) pontját.] Többen fölvetették azonban, hogy az Egyezmény eltér a fent említett egyezményektől, mivel az nem csak kontraktuális, de a követelések átruházásához kapcsoló­dó dologi jellegű kérdésekkel is foglalkozik, így érdemes lenne megvizsgálni ezen nemzetközi magánjogi rendel­kezés funkcióját. Hosszas viták után a Munkacsoport úgy határozott, hogy az Egyezmény alkalmazásához nem jelent elég területi kapcsolatot, ha egyik fél sincs egy Egyezményben részes állam területén, de az engedményezésre egy szerződő állam joga irányadó a nemzetközi magánjogi szabályok alapján. Ennek legfőbb indoka az volt, hogy a nemzetközi magánjogi szabályok nem egységesek, és - mivel a szerződés megkötésekor nem tudható, hogy hol merülhet fel jogvita- a szerződés megkötésekor nem tudható, milyen nemzetközi magánjogi szabályok lesznek irányadók arra. Azonban, ha az eljáró fórum az Egyezményben nem részes állam joga szerint jár el, az Egyezmény anyagi jogi rendelkezései alkalmazandóak lehetnek a nemzetközi magánjogi szabályok alapján. Többen azonban fenntartásukat fejezték ki ezzel a döntéssel kapcsolatban. A jelenlegi megoldás alapján, ha a nemzetközi magánjogi szabályok egy szerződő állam jogához vezetnek, az alkalmazandó jog a szerződő államnak a belföldi követelések belföldi engedményezésére vonatkozó joga lesz. Ez bizonytalanságot jelent a hitelezők számára.

Az Egyezmény hatálya alá tartozó követelések

Mind a hatályos, mind a készülő Ptk. monista elven épül fel, így „átfogja az üzleti világ, a kereskedelem, vagyis a vagyoni forgalom professzionális szereplőinek és a magánszemélyeknek magánjogi viszonyait egyaránt" (Koncepció 22. oldal). Eltérő megoldást alkalmaz az engedményezés tekintetében több európai ország, így például Franciaország vagy Olaszország. Ezekben az országokban a polgári törvénykönyv tartalmazza az engedményezés általános szabályait, de az üzleti célú engedményezésre külön törvényeket alkottak (pl. a francia loi Dailly). Az Uncitral is ezt a megoldást választotta, amikor a szélesebb körű elfogadás érdekében úgy döntött, hogy fő szabályként a finanszírozási célú, szerződéses engedményezésekre terjed ki az Egyezmény hatálya, egyes követeléseket azonban kiemel annak hatálya alól, így azokra a nemzetközi magánjogi szabályok által meghatározott jog alkalmazandó. A kivételek alapvetően három csoportba oszthatóak.

Nem alkalmazandó az Egyezmény természetes személyek követeléseinek személyes célra történő engedményezésére. Ez következik már az Egyezmény elnevezéséből is, mivel az a nemzetközi kereskedelemre utal.

Az Egyezmény nem alkalmazandó olyan engedményezésekre, amelyek részét képezik egy gazdasági egységet alkotó vagyoncsoport átruházásának.

A harmadik csoportot klasszikus finanszírozási eszközök (értékpapírok, devizaügyletek, bankbetétek, független garanciák, akkreditívek stb.) alkotják. Ezen eszközökre egyrészt már régóta léteznek nemzetközi szabályok, másrészt a speciális igényeik szétfeszítenék az Egyezmény kereteit.

Érvényességi kérdések

Alaki érvényesség

Az Egyezmény - a Ptk.-hoz hasonlóan — nem tartalmaz anyagi jogi rendelkezést az engedményezési szerződés formai követelményeire. Ennek azonban eltérő okai vannak. Míg a Ptk.-ban főszabályként nem létezik formakényszer, ezért az engedményezési szerződést sem szükséges írásba foglalni, addig az Egyezmény azért nem szabályozza a kérdést, mert abban nem alakult ki konszenzus. A konkrét normát nemzetközi magánjogi utaló szabályok helyettesítik. E szerint azonos állambeli személyek közötti szerződés formailag akkor érvényes közöttük, ha akár az alkalmazandó jognak, akár a szerződéskötési hely jogának feltételeit kielégíti. Különböző állambeli személyek között kötött engedményezési szerződés formailag akkor érvényes közöttük, ha akár az alkalmazandó jognak, akár az egyik állam jogának feltételeit kielégíti. Az Uncitral alapvetően két megoldás közül választhatott volna. Már a munka kezdetén felmerült, hogy kötelezővé kéne tenni a megfelelően szélesen értelmezett írásbeli formát, mivel az kellő bizonyosságot jelentene. Ezt az indokolást azzal kívánták alátámasztani, hogy még azokban az országokban is, ahol nincsen írásbeli követelmény, az engedményezési szerződések jelentős részét írásba foglalják. A másik oldal érvelése szerint igaz ugyan, hogy az írásbeli forma megkönnyítené a bizonyítás kérdését, azonban szükségtelenül bonyolultabbá és költségesebbé tenné az engedményezést. Másrészt az adós védelme egyszerűbben megvalósítható az engedményezésről szóló értesítés hatékony szabályozásán keresztül. Az Egyezmény megoldásának előnye, hogy könnyen meghatározható az alkalmazandó jog, hátránya viszont, hogy a különböző jogrendszerekben jelentősen eltérnek az engedményezés alaki érvényességének feltételei. Míg egyes országokban az engedményezés érvényességéhez semmilyen alakisági követelménynek nem kell megfelelni (pl. Magyarország), addig más országban az írásbeli forma kötelező (pl. Hollandia). Érdekes, hogy az Egyezménytől eltérően az Európai Szerződési Jog Alapelvei határozott rendelkezést tartalmaz az engedményezés alakszerűségére. E szerint az engedményezés érvényességéhez nem szükséges az írásbeli forma, azt bármilyen módon meg lehet kötni.

A Ptk. kodifikációja során is felmerült, hogy az engedményezéssel kapcsolatban - különös tekintettel az enged­ményezésről történő értesítésre - szükséges lenne az írásbeli alakot érvényességi feltételként előírni. Bár a tipikus az üzleti életben valóban az, hogy az értesítés írásban történik, kérdés, hogy azt kötelező formai kellékként elő kell-e írni. Ezzel kapcsolatban szükséges hangsúlyozni, hogy ez a kérdés önmagában nem dönthető el. Amennyiben az új Ptk. több ponton is szakít a hatályos törvény formaszabadságával, akkor jogosan vethető fel a kérdés az engedményezés terén is. Ha azonban az alakiság az új Ptk.-ban is kivételes szabály marad, szükségtelennek látszik pont az engedményezés körében szakítani ezzel az elvvel. Az adós védelme sem igényli ezt a megkülönböztetést; az értesítés szabályai megfelelő védelmet nyújtanak az adós számára.

Anyagi érvényesség

Az Egyezmény a különböző jogrendszerek megoldásával összehasonlítva rendkívül széles körben vonja meg az engedményezhető követelések körét. A 8. cikk értelmében az engedményezés nem érvénytelen az engedményező és az engedményes között, vagy az adóssal és a versengő hitelezőkel szemben, és az engedményes elsőbbségi joga nem tagadható meg azon az alapon, hogy az engedményezés tárgya több követelés, jövőbeli követelés vagy a követelés része vagy osztatlan hányada, feltéve, hogy a követeléseket megfelelően körülírják. A körülírás történhet úgy is, hogy a felek az engedményezés tárgyát képező követeléseket egyenként meghatározzák, de körülírható a követelés bármilyen más módon, feltéve, hogy a követelések az engedményezés, illetve jövőbeli követelések esetében az eredeti szerződés megkötésének időpontjában az engedményezés tárgyaként beazonosíthatók. Az Egyezmény nem tartalmazza azt a különböző jogrendszerekben általános tilalmat, mely szerint nem engedményezhetőek a jogosult személyéhez kötött követelések. Ez azonban abból következik, hogy az Egyezmény - már elnevezéséből is jól láthatóan - kereskedelmi forgalomra vonatkozik, és az Uncitral úgy vélte, hogy az üzleti életben a követclésck per definitionem nem lehetnek személyes jellegűek.

A Ptk. nem szabályozza a jövőbeli, tömeges követelések, valamint a követelésrészek engedményezhetőségét. Bár a részengedménnyel kapcsolatos hazai jogirodalom úgy foglal állást, hogy „részengedmény is tehető, ha a szolgáltatás osztható" (Fodor Ármin: Magyar magánjog. III. kötet. Kötelmi jog. Singer és Wolfner, é.n., Budapest. 183. oldal.), ilyen esetekben kétségtelenül sérül az adósvédelem alapelve, mivel az adós helyzete jelentősen megváltozik azáltal, hogy egy hitelező helyett több hitelezővel találja magát szemben. Szükséges lenne a Ptk.-ban rögzíteni ezért, hogy osztható követelések részei is engedményezhetőek, az engedményező azonban köteles az adósnál felmerült többletköltségeket megtéríteni (vö.: az Eu­rópai Szerződési Jog Alapelveinek 11:103. cikkével, valamint az Unidroit Nemzetközi Kereskedelmi Szerződések Alapelveinek 9.1.8. cikkével).

Bár a XIX. századi bírói gyakorlat elismerte a jövőbeli követelések engedményezhetőségét, a '90-es évek közepétől megváltozott a bírói gyakorlat. A Legfelsőbb Bíróság több ítéletében is kimondta, hogy „olyan esetben, amikor egy követelés még létre sem jött, a követelés kötelezettje és összege nem állapítható meg. Ebből következik, hogy az engedményezési szerződés megkötésének időpontjában még létre sem jött követelés - a lényeges tartalmi elemek meghatározatlansága miatt-nem engedményezhető. [Lásd például az Fpkf. VI. 32.798/1994. sz. (BH 1996/7. 380.) ítéletet.] A Legfelsőbb Bíróság legújabb ítélete azonban - a jogirodalom álláspontjával összhangban - elismerni látszik a jövőbeli követelések engedményezhetőségét [Legf. Bír. Gfv. X. 31.608/1999. sz. (BH 2001/10. 489.)]. Az adásvétel kapcsán jegyzi meg Kisfalud! András, hogy a szerződés „tárgya olyan dolog is lehet, ami a szerződéskötéskor még nem létezik. Önmagában ez a körülmény nem teszi érvénytelenné a szerződést lehetetlen szolgáltatás kikötése miatt (...), hiszen az a tény, hogy a szerződéskötéskor nincs olyan dolog, amit a teljesítés idején szolgáltatni kell, nem jelenti azt, hogy a teljesítésig hátralévő időben ez a dolog nem jöhet létre.” (Kisfaludi András: Az adásvételi szerződés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1999., Budapest. 68. oldal.)

Bár a Ptk. nem rendelkezik a követelések tömeges engedményezéséről, az engedményezés szabályainak elemzéséből arra a következtetésre juthatunk, hogy a követeléseket nem szükséges egyedileg megjelölni. Az engedményezés érvényességéhez az szükséges csupán, hogy az engedményezett követelések elemei beazonosíthatóak legyenek. A tömeges engedményezéstől eltérő problémákat vet fel a globálcesszió, azaz ha az engedményező minden (létező és jövőbeli) követelését ruházza át. A globálcesszió érvényességére azonban nem az engedményezés körében, hanem a szerződések általános szabályainak körében kell választ találni. Például „a Ptk. jelenleg hatályos rendelkezései alapján is megállapítható a szerződés jó erkölcsbe ütközés miatti semmissége abban az esetben, ha a szerződés a másik fél gazdasági - és általában személyes - szabadságát indokolatlan mértékben korlátozza. (...) Az ilyen „globális", az adós valamennyi jövőbeni követelésére kiterjedő engedményezések (...) a hitelezők kielégítési alapjának veszélyeztetése miatt is jó erkölcsbe ütközőnek minősülhetnek, mert az adós hitelezőivel szemben egyet - a „globál-engcdményest" - a többi hitelezővel szemben privilegizált helyzetbe hozza úgy, hogy ennek kapcsán egyes biztosítékok sorrendje kérdéses, és az ilyen engedményezésről egyébként a többi hitelező nem is feltétlenül szerez tudomást." [Menyhárd Attila: A piaci verseny szerződéses korlátozása. In.: Harmatiiy Attila (szerk.): Jogi tanulmányok 2001. ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001., Budapest. 121., 114. oldal.].

Pactum de non cedendo

Sok országban (pl. Németország) érvénytelen az engedményezés, ha a felek kizárták a követelés engedményezhetőségét („pactum de non cedendo", „non-assignment clause”). Az Egyezmény a hitelhez jutás megkönnyítése érdekében úgy rendelkezik, hogy a követelések engedményezése érvényes, függetlenül a kezdeti vagy további engedményező és az adós vagy bármelyik további engedményes közötti megállapodástól, amely bármilyen módon korlátozza az engedményező jogát, hogy engedményezze a követelését. Ez azonban nem érinti az engedményező kötelezettségét vagy felelősségét ilyen szerződés megszegéséért, de a másik szerződő fél nem támadhatja meg sem az eredeti szerződést, sem pedig az engedményezési szerződést pusztán ezen szerződésszegés alapján. Az Egyezmény megoldása összhangban van az Ottawai Egyezmény rendelkezésével, az Ottawai Egyezménytől eltérően azonban az Egyezmény nem teszi lehetővé, hogy a csatlakozó államok fenntartással éljenek e rendelkezéssel szemben.

A Ptk. nem szabályozza a követelések engedményezését kizáró kikötések érvényességének kérdését. Ajogiro-dalomban többségben van az a nézet, mely szerint „a felek megállapodhatnak abban, hogy valamely jogviszonyból keletkező követelés másra nem ruházható át, nem engedményezhető. Az ilyen követelés engedményezésével a jogosult szerződésszegést követne el a kötelezettel szemben, ezért az engedményezést nem lehet érvényesnek elismerni." [Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998., Budapest. 883. oldal] Dogmatikailag vizsgálva azonban hibás ez a megközelítés; nincs olyan érv ugyanis, amely egy szerződéses kikötés dologi hatályát alátámasztaná. A hitelező és az adós ilyen megállapodásáról nem létezik nyilvántartás, az harmadik személyek előtt nem ismert. Az ilyen kikötések ezért a Ptk. eltérő szabálya hiányában - az Egyezmény szabályaival összhangban - harmadik személyekkel szemben hatálytalannak minősülnek. Szükséges lenne ezért az új Ptk.-ban kimondani, hogy harmadik személlyel szemben hatálytalan a kötelezett és az engedményező megállapodása, amely a követelés engedményezését kizárja. Ez nem érintené az engedményező felelősségét a szerződés megszegéséért, amely azonban nem eredményezhetné az eredeti szerződés felmondását, és nem vezethet az engedményes jogainak csorbulásához. Jogpolitikai kérdés, hogy - az Egyezménnyel összhangban - a rosszhiszemű engedményesekkel szemben is hatálytalannak minősül-e az engedményezést kizáró kikötés, vagy ezt a védelmet a jogalkotó csak a jóhiszemű harmadik személyeknek biztosítja. Ez a kérdés azonban önmagában nem vizsgálható; ennek eldöntése csak annak ismeretében lehetséges, hogy a készülő Ptk. milyen esetekben kívánja megkülönböztetett védelemben részesíteni a jóhiszemű felet, és ezzel összhangban kellene ezt a kérdést rendezni.

Adósvédelem

Az Egyezmény egyik legfőbb alapelve az adósvédelem elve, amely szerint az engedményezés, az Egyezmény eltérő szabályainak hiányában, az adós hozzájárulása nélkül nem érinti az adós jogait és kötelezettségeit, ideértve az eredeti szerződés fizetési feltételeit is. A preambulum az Egyezmény egyik legfőbb alapelveként definiálja az adósvédelem elvét, és mivel a 7. cikk úgy rendelkezik, hogy az Egyezmény értelmezése során figyelembe kell venni a preambulumban megfogalmazott célkitűzéseket, az adósvédelem elve egyben értelmezési és hézagkitöltő szereppel is bír. Az adósvédelem elve az egyezmény szinte minden rendelkezését áthatja. Megjelenik többek között a fizetési utasításra vonatkozó szabályokban, az értesítés, a kifogásolás és az szerződés módosításának a szabályaiban is.

Értesítés

Az értesítés szabályai nem térnék el jelentősen a Ptk. hatályos szabályaitól, noha annál jóval részletesebbek. Bár az Egyezményben szabályozást nyert kérdésekre a magyar szabályok elemzésével is azonos következtetésre jutnánk, megfontolandó ezeknek az új Ptk.-ban történő kodifikálása. Az engedményező és az engedményes eltérő megállapodásának hiányában az engedményező, az engedményes, vagy mindkettő küldhet az adósnak értesítést az engedményezésről. Ha az adós az engedményestől kap értesítést az engedményezésről, jogosult kérni az engedményestől, hogy az ésszerű időn belül megfelelő módon igazolja, hogy az engedményezés az eredeti engedményező és az eredeti engedményes, valamint továbbengedményezés esetén minden közbenső engedményes között megtörtént. Ha az engedményes ennek nem tesz eleget, az adós az eredeti hitelezőnek való teljesítéssel szabadul a kötelemből.

Az Egyezmény részletesen szabályozza az értesítés speciális kérdéseit. Ha az adós azonos engedményezőtől származó, azonos követelés több engedményezéséről kap értesítést (többszöri engedményezés), az adós akkor szabadul, ha az elsőként kapott értesítésnek megfelelően teljesít. Ha az adós egy vagy több utólagos engedményezésről kap értesítést (utólagos engedményezés), az adós akkor szabadul, ha az utolsó értesítésben foglaltaknak megfelelően teljesít. Az adósvédelem elvével összhangban, ha az adós egy követelés részleteinek engedményezéséről kap értesítést (részleges engedményezés), választhat, hogy az értesítésnek megfelelően teljesít, vagy figyelmen kívül hagyhatja az értesítést.

Fizetési utasítás

Az Egyezmény - a Ptk.-tól eltérően - az értesítéstől külön szabályozza a fizetési utasítás kérdését. A fizetési utasítás azt a személyt, címet, számlaszámot stb. tartalmazza, ahová az adósnak fizetnie kell. A fizetési utasítást ugyan gyakran tartalmazza az értesítés, az azonban nem szükséges az értesítés érvényességéhez. Az értesítés célja ugyanis az, hogy az adós tisztában legyen a megváltozott helyzettel, míg a fizetési utasításé az, hogy az adós tudja, hogy az esedékesség időpontjában hol és milyen módon köteles teljesíteni. Az adósvédelem elve miatt a fizetési utasítás megváltoztathatja a személyt, a címet vagy a számlát, ahová az adósnak teljesítenie kell, de nem változtathatja meg az eredeti szerződésben meghatározott valutanemet, és teljesítés helyeként az eredeti szerződésben meghatározott államot az adós lakóhelyétől eltérő államra. Az értesítéshez hasonlóan a fizetési utasításra is részletes szabályok vonatkoznak. Az adós, ha ugyanannak a követelésnek azonos engedményező általi egyszeri engedményezéséről több fizetési utasítást kap, az engedményestől a fizetést megelőzően kapott utolsó fizetési utasításnak megfelelő fizetéssel teljesíti a kötelezettségét. Az adós, ha ugyanannak a követelésnek azonos engedményező"általi egyszeri engedményezéséről több fizetési utasítást kap, az engedményestől a fizetést megelőzően kapott utolsó fizetési utasításnak megfelelő fizetéssel teljesíti a kötelezettségét.

Kifogás és beszámítás

Mivel alapelv, hogy az adós helyzete az engedményezés következtében nem változik meg, az Egyezmény 18. cikke úgy rendelkezik, hogy az engedményes által az adós ellen az engedményezett követelés megfizetése iránti követeléssel szemben az adós minden kifogást és beszámítási jogot felhozhat, amit felhozhatna az engedményezővel szemben. Ezeket a kifogásokat azonban az Egyezmény nem határozza meg, azokat a nemzetközi magánjogi szabályok alapján alkalmazandó jog határozza meg. Az adós az engedményessel szemben bármely más okból is élhet beszámítással, amennyiben az az engedményezésről való értesítés megérkezésekor elérhető volt az adós számára. Az adós természetesen lemondhat arról a jogáról, hogy kifogásokat hozzon fel, vagy beszámítással éljen az engedményessel szemben. A lemondásra - az engedményezést kizáró kikötéssel szemben - az engedményes is hivatkozhat, ezért az csak írásban érvényes, illetve csak írásban módosítható. írásban sem lehet lemondani azokról a kifogásokról, amelyek az engedményes csalárdságából, vagy az adós cselekvőképességéből származnak.

A Ptk. 329. §-a az Egyezményhez hasonlóan úgy rendelkezik, hogy a kötelezett az engedményessel szemben érvényesítheti azokat a kifogásokat és beszámíthatja azo­kat az ellenköveteléseket is, amelyek az engedményező­vel szemben az értesítéskor már fennállt jogalapon keletkeztek.

A teljesített szolgáltatás visszakövetelése

Az Egyezmény úgy rendelkezik, hogy ha az engedményező hibásan teljesíti az eredeti szerződést, az adós nem jogosult az engedményestől visszakövetelni az általa az engedményezőnek vagy az engedményesnek fizetett összeget. Az Egyezmény olyan kérdést kíván ezzel rendezni, amely a hatályos magyar szabályok alapján nem válaszolható meg kielégítően. Amennyiben az engedményező nem teljesíti az adóssal szembeni kötelezettségét, az adós erre hivatkozhat az engedményessel szemben. Jogosan merülhet fel azonban a kérdés: hivatkozhat-e erre akkor is, miután már teljesített az engedményesnek. Mi történik, ha a kötelezett csak a teljesítését követően észlelte (akár saját hanyagságából kifolyólag, akár mert korábban erre nem volt objektíve lehetőség) az eredeti szerződés érvénytelenségét? Visszakövetelheti-e az engedményestől a neki kifizetett összeget? Követelheti-e a veszteségének megtérítését az engedményezőtől? Szükséges ezért a Ptk.-ban kimondani, hogy az engedményező és a kötelezett közötti szerződés hibája nem jogosítja fel a kötelezettet, hogy az engedményesnek már teljesített szolgáltatását visszakövetelje. A kötelezett a szerződés hibájából eredő igényét az engedményezővel szemben érvényesítheti.

Az eredeti szerződés módosítása

A szerződési szabadság elvéből fakad, hogy a felek szabadon módosíthatják szerződésüket. A szerződésmódosítás formai követelményeire az eredeti szerződésre vonatkozó előírások irányadóak. A szerződésmódosításra vonatkozó szabályok kialakításánál azonban figyelemmel kell lennie a jogalkotónak arra, hogy az eredeti szerződés módosítása csorbíthatja az engedményes jogait.

Az Egyezmény külön szabályt tartalmaz az adós és a hitelező (engedményező) szerződésének módosítására. Ennek értelmében az engedményezésről való értesítés előtt az engedményező és az adós között megkötött szerződés, amely érinti az engedményes jogait, kihat az engedményesre, és az engedményes ennek megfelelő jogokat szerez. Azonban az engedményezésről való értesítés után az engedményező és az adós között megkötött szerződés, amely érinti az engedményes jogait, főszabályként nem hat ki az engedményesre. Ez alól három kivétel létezik. A módosítás kihat az engedményesre, ha

  1. az engedményes ahhoz hozzájárult;
  2. a követelés létrejöttéhez szükséges teljesítés még nem egészen történt meg, és a módosítás lehetősége benne van az eredeti szerződésben; vagy
  3. az eredeti szerződés alapján egy ésszerű engedményes hozzájárulna a módosításhoz.

A Ptk. nem szabályozza a szerződésmódosítás kérdését, a bírói gyakorlatban azonban megjelenik a probléma. Bár a hatályos szabályokból is levezethető, szükségesnek látszik kimondani, hogy a kötelezett értesítése után a kötelezett és az engedményező szerződésének módosítása nem érinti az engedményesnek a kötelezettel szemben fennálló jogait.

Az engedményező szavatossága

Az Egyezmény és a Ptk. normaszövegét összehasonlítva első látásra jelentősnek tűnik a két megoldás különbözősége. Az Egyezmény úgy rendelkezik, hogy az engedményező és az engedményes eltérő megállapodásának hiá­nyában az engedményező szavatol azért, hogy:

  1. az engedményező jogosult a követelést engedményezni;
  2. az engedményező korábban nem engedményezte a követelést más engedményesre; és
  3. az adósnak nincs és nem is lesz joga a fizetéssel szem­ben kifogásra vagy beszámításra.

Az engedményező és az engedményes eltérő megállapodásnak hiányában az engedményező nem szavatolja azt, hogy az adós képes, vagy képes lesz fizetni.

A Ptk. ezzel szemben úgy rendelkezik, hogy az engedményező az engedményessel szemben a kötelezett szolgáltatásáért, azaz többek között az adós fizetőképességéért- az engedményezés fejében kapott ellenérték erejéig - kezesként felel. A Ptk. engedményezési szabályai mögött azonban háttérszabályként az adásvétel szabályai alkalmazandóak, így jogosnak tűnik az a felvetés, hogy a jogszavatosság szabályai szerint az engedményező szerződéses alapon felel a követelés fennállásáért és annak engedményezhetőségéért. Az új Ptk.-ban szükséges egyértelművé tenni a kezesi felelősség és a jogszavatosság viszonyát. Megfelelő megoldásnak tűnik erre kimondani, hogy az engedményező az engedményessel szemben szavatol a követelés létezéséért, a követelésen való rendelkezési jogának fennállásáért, a kötelezettnek az engedményezési szerződés megkötésének időpontjában való fizetőképességéért, valamint azért, hogy a kötelezettnek nincs olyan ellenkövetelése, amelyet az engedményezett követelésbe való beszámítás útján érvényesíthet.

Az engedményezésről de lege ferenda

A Ptk.-nak az engedményezésre vonatkozó szabályai kétségtelenül felülvizsgálatra szorulnak. A felülvizsgálat során megválaszolandó kérdéseket pontosan jelzi az Uncitral Egyezménye. A Ptk. szabályainak megalkotása során - az Egyezményhez történő csatlakozástól függetlenül - legtöbb esetben érdemes figyelembe venni az Egyezmény megoldási javaslatait. Az Egyezményhez való csatlakozásról történő döntést több elem befolyásolhatja. Míg egyes elemzők az Uncitral eddigi legfontosabb munkájának nevezik azt, mások óvnak a túlzott optimizmustól, és arra hívják fel a figyelmet, hogy az Uncitral a '80-as évek óta nem alkotott átütő sikerű egyezményt. Amennyiben az Egyesült Államok nyomán számos ország ratifikálja az Egyezményt, célszerű hazánk csatlakozása is, mivel az egységesített szabályok nyomán a csatlakozó országokban a hitelhez jutás költségei a kockázatok csökkenésével párhuzamosan várhatóan csökkenni fognak.

Az új szabályok megalkotása során a részletszabályokon felül szükséges megnyugtató választ adni arra, hogy helytálló-e az a jogirodalomban elterjedt állítás, hogy az engedményezés absztrakt jogügylet. Absztraktságról akkor beszélhetünk, ha az elkötelező ügylet hibája nem hat ki a dologi ügylet érvényességére. Ennek ezért elengedhetetlen feltétele, hogy a dologi és a kötelező ügylet elváljon egymástól. Ez azonban a hatályos Ptk. alapján nem történik meg. Az engedményezésre vonatkozó hatályos szabályozás alapján az elkötelező és a dologi ügylet nem válik el; az nem is választható el, a követelés az engedményezési szerződés megkötésével (azaz az engedményező és az engedményes közötti konszenzus létrejöttével) átszáll az engedményesre (konszenzuális modell). Az új Ptk.-ban csak akkor érdemes szakítani ezzel a modellel, ha legitim igényként merül fel az engedményezés absztrakttá minősítése. A jogirodalom jelentős része azonban az absztraktságra csak az adóssal szemben hivatkozik („...az engedményezés az adós irányában absztrakt...”). Ebből - a fogalmi félreértésen túl - arra lehet következtetni, hogy csak arra van igény, hogy az adósnak ne kelljen vizsgálnia az engedményezési szerződés érvényességét, megfelelő értesítése esetén a teljesítéssel szabaduljon a kötelemből. Ezt a hatást azonban bármelyik modell biztosíthatja, pontosabban fogalmazva bármelyik modellnek biztosítania kell.

Eldöntendő továbbá, hogy az engedményezés az új Ptk. melyik részében kerüljön elhelyezésre. A Ptk. alapján dolgok átruházása a kauzális, míg követelések átruházása a konszenzuális modell szerint történik. Ez átgondolandóvá teszi, hogy megfelelő-e az engedményezésnek a kötelmi jog általános részében való elhelyezése. A BGB a követelések átruházását az ingó dolog adásvétele analógiájára szabályozza, különválasztva az elkötelező és a dologi ügyletet, az előbbit az adásvétel, az utóbbit az egyes szerződések körében helyezve el. A Code Civil ezzel szemben kizárólag a kötelmi jog különös részében rendelkezik az engedményezésről, amely cseppet sem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a francia jog a tulajdon-átruházás konszenzuális modelljét választotta, így a tulajdon az átruházásra irányuló szerződéssel átszáll a vevőre. Noha a Ptk. hatályos szabályai is kvázi-szerződéstípusként szabályozzák az engedményezést, hiszen a különös részi szerződésekhez hasonlóan a Ptk. 328-331. §-ai meghatározzák a szerződés tárgyát, a felek jogait és kötelezettségeit, rendezik a felelősségi kérdéseket stb., a szabályokban - a kötelmi elemek mellett - számos elem vonatkozik az átruházásra is.