Folyószámla és fizetési számla

Szerző: Gárdos István

letöltés

Polgári Jog, 2016/6.

Alig telt el két év hatálybalépése óta, és az Igazságügyi Minisztérium - néhány napos határidővel - szakmai egyeztetésre küldte javaslatát a Polgári Törvénykönyv módosítására (a továbbiakban: Javaslat). A módosítás egyebek mellett a szerződési szabályokat, ezen belül pedig „A hitel- és számlaszerződések” Cím alatt szereplő egyes szerződéseket is érintette volna eredeti formájában. Az Országgyűlés elé beterjesztett módosítási javaslat e rendelkezéseket már nem tartalmazta, megvizsgálásuk azonban nem minden tanulság nélküli. Ezek közül az alábbiakban a folyószámla-szerződésre és a fizetésiszámla-szerződésre vonatkozó javaslatokat tekintjük át. E módosítások közül a leglényegesebb, hogy a fizetésiszámla-szerződést kiveszi a folyószámla-szerződések köréből; ezt hibás döntésnek tartjuk, amely a fizetési számlát megfosztja polgári jogi tartalmától. A folyószámlára és a fizetési számlára vonatkozó többi módosítás jelentős része is a jogintézmény lényegének meg nem értéséről tanúskodik, illetve kodifikációs szempontból kifogásolható.

1. Előzmények

[1] A fizetési számlával kapcsolatos legalapvetőbb változás a Ptk. 6:394. §-ából a folyószámlára való utalás, a Ptk. 6:399. §-ából pedig a folyószámla-szerződés szabályainak alkalmazására vonatkozó előírás mellőzése [Javaslat 114. § és 125. § c) pont]. Az e rendelkezésekhez fűzött indokolás szerint a Javaslat „a fizetési számlát nem tekinti folyószámlának”, a két számlának eltérő a rendeltetése, és „a fizetési-számla szerződés (sic!) nem tekinthető a folyószámla-szerződés egyik típusának”. Ezt az állásfoglalást a következő magyarázattal támasztja alá: „a fizetési számla lényegi ismérve, hogy az fizetési műveletek teljesítésére szolgál. A folyószámla-szerződés alapján azonban a felek meghatározott jogviszonyból származó, beszámítható követeléseiknek egységes számlán való nyilvántartására és elszámolására kötelesek. A beszámítás nem tekinthető pénzforgalmi szolgáltatásnak”. A Javaslat, ezen érvelés hátteréül, hivatkozik a 2007/64/EK irányelvet átültető, a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvényre (a továbbiakban: Pft.).

[2] A korábbi kódex szerint bankszámlaszerződés alapján a pénzintézet a számlatulajdonos „rendelkezésére álló pénzeszközöket kezeli és nyilvántartja, azok terhére a szabályszerű kifizetési és átutalási megbízásokat teljesíti” [1959-es Ptk. 529. § (1) bek.]. A Javaslat szemlélete ehhez a korábbi kodifikációhoz áll közel. Mindkettőben a hangsúly a számla rendeltetésén van, ugyanakkor a felek közötti jogviszony tartalmát homályban hagyja. Mindkettő olyan fogalmakkal operál, amelyek nem rendelkeznek polgári jogi tartalommal, és nem igazítanak el a jogviszony jellege tekintetében. A Javaslat még túl is tesz az 1959-es Ptk.-n azzal a tautologikus megfogalmazással, hogy fizetésiszámla-szerződés alapján a számlavezető a számlatulajdonos javára fizetési számlát vezet (a Ptk. Javaslat szerinti 6:394. §-a). Ebben a meghatározásban a fizetésiszámla-szerződés tartalma csupa olyan fogalommal van meghatározva, amely maga is magyarázatot kívánna, amelynek tartalma a Ptk. alapján nem határozható meg. A köznyelvben nem használatos fizetési számla a pénzforgalom közjogi szabályozásából származó szakkifejezés; az e szabályozásban adott meghatározás szerint fizetési műveletek, lényegében fizetési megbízások teljesítésére szolgáló számla (Pft. 2. § 6-8. pont). Ez a meghatározás nyilván megfelel a pénzforgalmi szabályozás céljaira, azonban a számlajogviszony polgári jogi tartalmához érdemben nem visz közelebb.

[3] A fentiekre tekintettel, a Ptk. fizetésiszámla-szerződésre vonatkozó szabályának megalkotása során érvényesülő kodifikációs cél az volt, hogy - a világos polgári jogi tartalommal nem rendelkező technikai kifejezések (banktechnikai zsargon) kerülésével - egyértelmű iránymutatást adjon a bankszámlaszerződést felváltó fizetésiszámla-szerződés polgári jogi tartalma tekintetében. E cél érdekében a kodifikáció során állást kellett foglalni abban a kérdésben, hogy a fizetésiszámla-jogviszony egy a már szabályozott jogviszonyoktól alapvetően különböző sajátlagos jogviszony, vagy pedig alapvető jellemzőit tekintve valamely létező jogviszonyba illeszkedik, amelynek sajátosságai nem szüntetik meg lényegi azonosságukat. Ebben a kérdésben a Ptk. úgy foglalt állást, hogy a fizetési számla a folyószámla sajátos alakzata. A folyószámla-szerződés klasszikus, de kissé elfeledett polgári jogi intézmény, amely már a Kereskedelmi Törvényben (Kt. 285. §) és az 1959-es Ptk.-ban is szerepelt (1959-es Ptk. 531-532. §). A Ptk. a folyószámla-szerződést - a jogviszonyok széles körében alkalmazható, felélesztésre érdemes jogintézménynek tartva - a korábbihoz képest bővebben és néhány ponton érdemben módosított tartalommal szabályozza (Ptk. 6:391-6:393. §). A Ptk. a fizetésiszámla-szerződést a folyószámla-szerződések családjába tartozó szerződéstípusnak tekinti, azaz a fizetésiszámla-jogviszony alapvető tartalmi vonásai tekintetében megegyezik a folyószámla-jogviszonnyal. Erre tekintettel a Ptk. csupán a fizetésiszámla-szerződés sajátos szabályait állapítja meg. A fizetési számláról tehát a folyószámla-szerződés általános, valamint a fizetésiszámla-szerződés különös szabályai alapján kapunk teljes képet.

[4] A kérdés ezek után az, hogy amint a Javaslat írja, valóban megalapozatlan volt-e a fizetési számla folyószámlaként való minősítése, azaz a fizetési számla polgári jogi tartalma valóban alapvetően eltér-e a folyószámláétól; továbbá bármelyik is az eset, pontosan miben állnak a fizetési számla sajátosságai. Előre szeretnénk bocsátani, hogy nem értünk egyet sem a Javaslattal, sem pedig a mögötte meghúzódó jogi felfogással. Az alábbiakban kifejtésre kerülő álláspontunk lényegét a következő két idézet tükrözi: „A mai kereskedelem, ipar és mezőgazdaság hitelszükségleteit, - tőkeszegény országban - a bankok csak úgy elégíthetik ki, ha közöttük és az adós között szoros összeköttetés létesül [...]. Ez az állandó és intenzív összeköttetés nem nélkülözheti a f. sz.-viszonyt. [...] A f. sz.-viszony gazdasági jelentősége a maga teljességében akkor bontakozik ki, ha csatlakozik hozzá a pénz- és vagyonkezelést megalapító letétszerződés, továbbá a csekk-, giro- és clearing-forgalom.” „A folyószámlaszerződések legnagyobb része bankfolyószámlaszerződés. Az ilyen bankfolyószámla lényegében azonos a közönséges folyószámlával, vannak azonban olyan jogi sajátosságai, amelyek a közönséges folyószámlaszerződéstől eltérnek”.

2. A folyószámla-jogviszony

[5] Mi a folyószámla-jogviszony lényege? A Javaslat, a fent idézett indokolása szerint, a folyószámla-jogviszony lényegi elemének a szemben álló követelések beszámítását tartja, és ezt szembeállítja a fizetési számla lényegének tekintett pénzforgalmi szolgáltatásokkal. Véleményünk szerint ez a törvénnyel alá nem támasztható, és a folyószámla valódi lényegével nem összhangban álló, hibás felfogás. Az alábbiakban kimutatjuk, hogy egyrészt a beszámítás a folyószámla-viszonynak nem lényegi eleme, sőt egyáltalán nem eleme, másrészt pedig a fizetési számla pénzforgalmi funkciója nem mond ellent annak, hogy a fizetési számla jogi természetét illetően folyószámlának minősüljön, azaz nincs akadálya annak, hogy a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása során keletkező követelések folyószámla-szerződés hatálya alá essenek, és folyószámla-elszámolás útján nyerjenek rendezést.

[6] A folyószámla-jogviszony egy másodlagos jogviszony, amely önmagában nem áll meg, feltételez egy vagy több olyan - a folyószámla-szerződéstől függetlenül fennálló - jogviszonyt, amelyből az egyik vagy mindkét fél javára követelések keletkeznek. Éppen ezért, a folyószámla-szerződés lényeges tartalmi eleme annak a jogviszonynak a meghatározása, amelyből fakadó követelések a folyószámla-elszámolás hatálya alá kerülnek (Ptk. 6:391. §). Ezek a követelések beszámításra alkalmasak kell, hogy legyenek, ami azt jelenti, hogy a követelések egyneműek és bírósági eljárásban érvényesíthetőek kell, hogy legyenek, olyanok, amelyek beszámítását a törvény nem zárja ki (Ptk. 6:391. §, 6:50-6:52. §). A Ptk. azonban megszüntette azt a korábbi követelményt, amely szerint a követelések „kölcsönösek” kell, hogy legyenek [Vö. 1959-es Ptk. 531. § (1) bek.]. A Ptk. ezzel visszatért ahhoz az 1959-es Ptk. előtt kikristályosodott bírósági gyakorlathoz, amely szerint „nincsen jogi akadálya annak, hogy a folyószámla nyitásának és fenntartásának alapjául oly hitelezési viszony szolgáljon, amelyben az egyik fél az adós, s amely csak az ennek nyújtott hitel igénybevételét illetőleg az általa eszközölt teljesítéseket tünteti fel”. Amint ezt a folyószámla-szerződésre vonatkozó törvényi rendelkezésekhez fűzött miniszteri indokolás is egyértelművé teszi, a folyószámla-jogviszony létesítésének nem feltétele, hogy a felek között szemben álló követelések álljanak fenn, azaz, a folyószámla-elszámolás hatálya alá vont jogviszonyok olyanok legyenek, amelyekből mindkét fél javára keletkeznek követelések. Folyószámla-elszámolásra sor kerülhet olyan esetben is, amikor a felek közötti jogviszony alapján csupán az egyik félnek keletkeznek követelései a másikkal szemben.

[7] Abból, hogy a folyószámla-viszony létesítésének nem feltétele a kölcsönös, szemben álló követelések léte, egyértelműen következik, hogy a folyószámla-jogviszonynak nem a beszámítás a lényege. A folyószámla-viszony lényege az, hogy a hatálya alá vont és a szerződésben meghatározott időszakban keletkező követelések az eredeti esedékességüktől eltérően, az elszámolási időszak végén, a folyószámla lezárása keretében, egyidejűleg és egységesen kerülnek kiegyenlítésre. A folyószámla-elszámolás eredményeként az adósnak a folyószámla egyenlegére nézve áll fenn tartozása.

[8] Természetesen nem ritka, hogy a folyószámla-elszámolásba mindkét fél javára kerülnek követelések. A folyószámla-jogviszonnyal összefüggésben azonban a beszámítás mint jogi műszó alkalmazása még ebben az esetben sem helyénvaló. A folyószámla-szerződésben a felek abban állapodnak meg, hogy a folyószámlára került követeléseik egyenlegét az elszámolási időszak végén közösen fogják megállapítani. A folyószámla-egyenleg megállapítására vonatkozó szabályokból egyértelműen kiderül, hogy az egyenleg megállapítása az egyik fél erre vonatkozó ajánlatának a másik fél által való elfogadása, azaz a felek megállapodása útján jön létre (Ptk. 392. §). A beszámítás ezzel szemben a kötelezettség teljesítésére irányuló egyoldalú nyilatkozat (Ptk. 6:49. §). A beszámítás, mint egyoldalú aktus, ugyanúgy összeegyeztethetetlen a folyószámla-jogviszony lényegével, mint az egyes követelések feletti rendelkezés, vagy az egyes követelések külön való érvényesítésének egyéb formái. Amint erre alább kitérünk, a beszámítás és a folyószámla-elszámolás jogkövetkezményei is eltérőek. Míg a beszámítás csupán a szemben álló követelések részleges megszűnését eredményezi, addig az egyenleg egy új követelést jelent (függetlenül attól, hogy az elszámolásba egyoldalú vagy szemben álló követelések kerültek). A folyószámla-elszámolás és a beszámítás két különböző jogintézmény. Nem véletlen ezért, hanem a folyószámla-jogviszony megkülönböztető tartalmi elemét fejezi ki az, hogy a törvény nem a beszámítás, hanem az elszámolás kifejezést alkalmazza (Ptk. 391. §).

3. A folyószámla és a fizetési szolgáltatások

3.1. A folyószámla és a hatálya alá tartozó jogviszonyok

[9] A fentiekben már szó volt a folyószámla-jogviszony másodlagos jellegéről; a folyószámla-jogviszony az attól függetlenül létező jogviszonyokból fakadó követelések elszámolására irányul. Ebből következően a folyószámla-jogviszony tartalmát a jogviszony hatálya alá vont követelések elszámolásának szabályai alkotják. Egy adott folyószámla-jogviszony sajátosságai tehát két körülményből fakadnak: mely követelések tartoznak a folyószámla-elszámolás hatálya alá, és milyen szabályok irányadóak az elszámolásra. „Fontos gyakorlati kérdés, hogy a folyószámlába minő követeléseket és szolgáltatásokat lehet felvenni? Minthogy a Kt. hallgat, elv, hogy elsősorban a felek megállapodása az irányadó.” (Kuncz: i.m. 111. o., kiemelések az eredetiben.) Ma is lényegében ugyanez a helyzet.

[10] A banki folyószámlával kapcsolatban is e két kérdésre kell választ adni. A bank és ügyfele közötti kapcsolatban nyilvánvalóan olyan követelésekről lehet szó, amelyek a bank által nyújtott szolgáltatások eredményeként keletkeznek. Jelentős leegyszerűsítéssel, a bank a következő szolgáltatásokat nyújtja: hitelezés, betétgyűjtés és fizetési szolgáltatások. Tekintettel arra, hogy a Javaslat a fizetési számla pénzforgalmi jellegét hangsúlyozza, és ezen az alapon különbözteti azt meg a folyószámlától, a továbbiakban mi is a fizetési műveletekkel kapcsolatos banki szolgáltatásokra koncentrálunk, és arra a kérdésre keressük a választ, hogy kizárja-e a fizetési számlának folyószámlaként való minősítését az a körülmény, hogy a banki pénzforgalmi szolgáltatások szorosan kapcsolódnak a fizetési számlához.

[11] A modern társadalmakban a bankrendszer egyik alapvető funkciója, hogy részt vesz a fizetési forgalom, különösen pedig a készpénz nélküli fizetési forgalom lebonyolításában. A bankrendszer e funkcióját a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtásával tölti be. A pénzforgalmi szolgáltatások alapvetően két fő szolgáltatáscsoportot foglalnak magukban. A banknak általános megbízása van a számlatulajdonos ügyfelétől egyrészt arra, hogy a számlatulajdonos nevében elfogadja a számlatulajdonos javára érkező fizetéseket, másrészt pedig arra, hogy a számlatulajdonos megbízásai alapján fizetéseket teljesítsen [Ptk. 6:395. § (1)-(2) bek.]. Természetesen mind a számlatulajdonos javára, mind pedig a számlatulajdonos terhére teljesített fizetések érintik a fizetési számlát. Ennek megfelelően, az alábbiakban azt tekintjük át, hogy e kétirányú fizetések milyen jogviszonyok keretében valósulnak meg, és azok elszámolására milyen módon kerül sor: a folyószámla-elszámolás szabályai szerint, vagy pedig attól különböző módon.

3.2. A számlatulajdonos javára teljesített fizetések

[12] A számlatulajdonos fizetési számlája javára alapvetően kétféle módon lehet fizetést teljesíteni: készpénz befizetésével, vagy a fizető fél számlakövetelése terhére, jellemzően átutalás útján. Készpénznek a fizetési számla javára való befizetése esetén a fizetett összeg a fizetés kedvezményezettje részére számlát vezető bank tulajdonába kerül, azzal a bank sajátjaként rendelkezik, azt egyéb pénzeivel egyezően felhasználja saját fizetési kötelezettségei teljesítésére, azaz - a pénz rendeltetésének és elhasználható jellegének megfelelően - elkölti. Lényegében ugyanez a helyzet abban az esetben is, ha a fizetésre átutalás útján kerül sor, azzal az eltéréssel, hogy ilyenkor a fizetett összeg a bank számláján való jóváírásként jelenik meg. Ez a számla ún. nostro számla, azaz a bank saját számlája, amelynek tekintetében ő ugyanúgy számlatulajdonos, mint az ő ügyfelei a bank által vezetett ún. loro számlák tekintetében. A bank számláján jóváírt összeg, az ún. számlapénz immateriális vagyontárgy, amely tulajdonjog tárgyát nem képezheti, azonban ennek ellenére gazdagodást eredményez a számlatulajdonos bank számára, vagyonának részét képezi. E fizetésre azonban nem a bank, hanem ügyfele javára került sor, amit a bank, mint fentebb említettük, a számlatulajdonos ügyfele megbízása alapján, a számlatulajdonos nevében fogad el [Ptk. 6:395. § (2) bek. első fordulata]. Erre tekintettel, a megbízási szerződés általános szabályainak megfelelően, a bankot elszámolási kötelezettség terheli a számlatulajdonossal szemben, amelynek keretében meg kell fizetnie részére a nevében átvett összegeket (Ptk. 6:279. §). A banki tevékenység speciális jellege abban mutatkozik meg, hogy a bank e kötelezettségének nem azonnali fizetéssel, hanem oly módon tesz eleget, hogy ezeket az összegeket látra szóló betétként kezeli [Ptk. 6:395. § (2) bek. második fordulata]. Ez azt jelenti, hogy a banknak készen kell állnia arra, hogy ezt az összeget a számlatulajdonos rendelkezése szerint bármikor visszafizesse [Ptk. 6:390. § (5) bek.].

[13] A bank közreműködése a fizetés lebonyolításában a fizetési műveletet összetetté és közvetítetté teszi. A fizetési ügyletben az alapjogviszony két szereplőjén felül részt vesz egy vagy több közvetítő bank is; a fizetési ügylet mindegyik szereplő pénzügyi helyzetében változást eredményez. Az alapjogviszonyban egyfelől teljesítéssel megszűnik a fizető fél adóssága és a hitelező követelése [Ptk. 6:3. § a) pont], másfelől pedig a fizetőnek csökken, a fizetés kedvezményezettjének pedig megnő a pénzvagyona (számlakövetelése). A bank pénzügyi helyzetében a számlatulajdonos részére teljesített fizetésnek szintén kettős jogkövetkezménye van: egyrészt növeli a bank vagyonát, másrészt viszont, azzal egyidejűleg, a számlatulajdonosnak azonos összegű követelése keletkezik a saját számlavezető bankjával szemben. Ezen összegnek a fizetési számlán való jóváírása következtében e követelés számlakövetelésként jelenik meg, a jóváírás a számlatulajdonos e követelésének a bank által való elismerését jelenti [Ptk. 6:395. § (3) bek. második fordulata].

3.3. Fizetés a számlatulajdonos által

[14] A bank fizetési forgalom lebonyolításával kapcsolatos másik alapvető szolgáltatása, hogy a számlatulajdonos ügyfele megbízása alapján fizetést teljesít harmadik személyek javára (Ptk. 6:400. §). A bank közreműködésével megvalósuló fizetés szintén kétlépcsős műveletté alakul: elsődlegesen a fizető fél bankja fizet a kedvezményezett bankjának, és ez a fizetés - tekintettel arra, hogy a kedvezményezettként megjelölt számlatulajdonos javára történik, és amint fentebb említettük, a kedvezményezett bankja az ő nevében veszi át a fizetett összeget - egyúttal a fizető fél kötelezettségének teljesítését is jelenti. E fizetés szintén kétirányú változást eredményez a fizető fél bankjának vagyoni helyzetében. Egyfelől a fizetés révén csökken a bank pénzvagyona (a részére számlát vezető elszámoló bankkal szembeni követelése), másrészről viszont, ezzel megegyező összegű követelése keletkezik a fizetési megbízást adó számlatulajdonossal szemben: ismét csak a megbízási szerződés szabályai alapján, a számlatulajdonos köteles - előzetesen vagy utólag - megtéríteni a banknál felmerült költségeket, elsősorban magát a fizetett összeget [Ptk. 6:404. §, 6:273. § (4) bek. és 6:276. § (3)-(4) bek.]. A számlatulajdonos e bankkal szembeni fizetési kötelezettsége - a számla egyenlegét csökkentő - terhelésként jelenik meg a fizetési számlán, amely csökkenti a banknak a számlatulajdonossal szemben fennálló, számlakövetelés formájában megjelenő tartozását [Ptk. 6:395. § (3) bek. első fordulata].

[15] A látszat szerint a bank a megbízó pénzét továbbítja a kedvezményezetthez. „[A] közvetített fizetésnél egy harmadik személy lép közbe [...]. Közvetítése lehet tisztán mechanikus (postás, küldönc), alapulhat azonban őt kötelező megbízáson [...] Ha fizetési megbízásról beszélünk, csakis arra az esetre gondolunk, amidőn a fizetést egy harmadik személynek a megbízott teljesíti.” A fizetési (tipikusan átutalási) megbízás tehát jellegében nem pénzszállítási megbízás. Nem csupán azért, mert a fizetésekre az esetek többségében nem készpénzben, azaz dologi természetű vagyontárgy átadásával kerül sor, hanem azért sem, mert a fizetés teljesítésére nem a fizető fél javára fennálló számlakövetelés átruházása útján kerül sor. A banki közreműködéssel megvalósuló fizetés esetén a fizetés kedvezményezettje nem a fizető fél pénzét kapja meg, a megbízás alapján a bank a saját pénzéből teljesíti a fizetést.

[16] Ezen nem változtat az, hogy a fizetés a megbízó terhére történik, ez csupán annyit jelent, hogy megbízó köteles megtéríteni a banknál a megbízás teljesítésével kapcsolatban felmerülő költségeket. A bank megbízóval szembeni megtérítési igénye a fizetési megbízásból, illetve annak teljesítéséből fakad, a bank által teljesített fizetés és a bank megbízóval szembeni megtérítési igénye azonban jogi szempontból két külön aktus. A bank jogosult megtagadni a megbízás befogadását, illetve teljesítését, ha annak fedezetét nem látja biztosítottnak, azonban önmagában a fedezet hiánya nem érinti sem a megbízás, sem pedig a fizetés érvényességét [Ptk. 6:395. § (1) bek. és 6:401. §]. Sem a bank nem jogosult arra, hogy a végrehajtott fizetési ügyletet a fedezet hiányára hivatkozva megtámadja, sem pedig a megbízó nem hivatkozhat arra, hogy a banknak fedezet hiánya miatt meg kellett volna tagadnia a teljesítést. Ha tehát a bank annak ellenére teljesíti a fizetési megbízást, hogy nem állt rendelkezésre annak fedezete, ez jogi értelemben nem érinti a megtérítési igényét, pusztán a banknak az igény érvényesítésével kapcsolatos kockázatai nőnek meg.

3.4. Hitelezés, betétgyűjtés

[17] A fent vizsgált fizetési ügyletek esetében a bank és az ügyfele közötti jogviszonyt nem érinti az az alapügylet, amelyből a fizetési kötelezettség fakad. A bank kizárólag a - viszonylag önállósuló - fizetési ügyletben vesz részt, nem válik részesévé az adós és a hitelező közötti alapügyletnek. Amikor azonban a bank a fizetési szolgáltatások mellett egyéb, hitelezési vagy betétgyűjtési szolgáltatást is nyújt az ügyfele számára, akkor egyszerre két szerepben jelenik meg: egyrészt az alapügylet egyik feleként, másrészt pedig az alapügylethez kapcsolódó fizetési műveletek lebonyolítójaként. A fizetési számla jogi jellegének vizsgálata szempontjából azonban ilyen esetben is csupán maga a fizetési művelet releváns; a hitelezés és betétgyűjtés ebből a szempontból csupán fizetési műveletek sorozatát jelenti, és közömbös, hogy a számlatulajdonos által vagy részére teljesített fizetésnek mi a jogcíme. A számlavezető bank és a számlatulajdonos ügyfél közötti fizetésiszámla-jogviszonyban csak annak van jelentősége, hogy a fizetésre a számlatulajdonos javára, illetve terhére került sor.

[18] Így, ha a bank és ügyfele között kölcsönszerződés áll fenn, annak alapján első lépésben a bankot a kölcsön folyósítására vonatkozó fizetési kötelezettség terheli az adóssal szemben (Ptk. 6:383. §). A bank e fizetési kötelezettségét a kölcsön összegének az adós számláján való jóváírásával teljesíti. E jóváírással az adós kölcsönszerződésből fakadó követelése átalakul betétköveteléssé, amely követelést az adós - tekintettel arra, hogy annak terhére közvetlenül fizetéseket teljesíthet - elfogad a bank részéről a kölcsönszerződés alapján fennálló fizetési kötelezettség teljesítéseként. A kölcsön lejáratakor beáll az adós törlesztési kötelezettsége, amelynek oly módon tesz eleget, hogy fizetési számlája megterhelésre kerül az esedékes összeggel.

[19] Betétszerződés esetén nagyjából ugyanez a helyzet, csak fordítva: a betétes hitelezi a bankot; első lépésben a betétes fizet a banknak, a bankot pedig visszafizetési kötelezettség terheli (Ptk. 6:390. §). A betét elhelyezése eredményeként tehát a betétesnek követelése keletkezik a bankkal szemben, és e követelés szintén a fizetési számlán való jóváírásként, a számlatulajdonos javára mutatkozó számlakövetelésként jelenik meg. A számlatulajdonos e követelését készpénz felvétele vagy átutalási megbízás útján érvényesítheti, amely mindkét esetben a számla terhelését, a bank betétessel szembeni tartozásának csökkenését eredményezi.

4. A fizetési számla mint folyószámla

4.1. A fizetési számla jogi jellege

[20] A Javaslat eredményeként az 1959-es Ptk.-hoz hasonlóan, megint az a helyzet áll elő, hogy a Ptk. alapján nem határozható meg a számlavezető és a számlatulajdonos közötti jogviszony polgári jogi tartalma. Annak megszüntetésével, hogy a folyószámla-szerződés a fizetésiszámla-szerződés hátterét képezi, jelentés nélkülivé válik a fizetési számlára vonatkozó szabályok többsége. A világos jogi háttér hiányában úgy tűnik, mintha a fizetési számla a pénzforgalom lebonyolításának önálló jogi tartalommal nem rendelkező eszköze, a számla egyenlegének növelése és csökkentése, illetve az a feletti rendelkezés pedig pusztán technikai műveletek lennének [Ptk. 6:395. § (3) bek., 6:396. § (1)-(2) bek.]. A Javaslat által bevezetendő módosítás eredményeként elvész minden jogszabályi háttere a fizetési számla és általában a bankszámla alábbiakban vázolt alapvető jogi sajátosságainak.

[21] „A f. sz.-összeköttetés tartama alatt a felek között különböző ügyletek létesülnek, amelyek érték-adással [...] járnak. A felek ugyanis pénzt, árút, értékpapírt, követelést, stb. adnak és bocsátanak egymásnak kölcsönösen a rendelkezésére. A f. sz.-viszony első hatása, hogy a rendelkezésre bocsátott értékek a másik fél tulajdonába mennek át; [...] A beküldő azonban az érték beküldésének pillanatában a másik fél hitelezője lesz.”

[22] A bankszámlával kapcsolatos alaptétel - amit a fizetési számlára vonatkozó polgári jogi szabályozásnak egyértelműen tükröznie kellene - az, hogy a számlán jóváírt összegek, pontosabban az ezekből adódó számlaegyenleg a bank számlatulajdonossal szembeni tartozását, a számlatulajdonos bankkal szembeni követelését jelenti.

[23] A hétköznapi szóhasználatban elterjedtek az olyan megfogalmazások, mint „a pénzemet beteszem a bankba”, „a pénzemet bankszámlán tartom”, „a pénzem betétben van”. Az e szóhasználatban tükröződő felfogással szemben, valójában a számlatulajdonosnak nincs pénze a bankban. Amint erről már fentebb is szó volt, a számlatulajdonos által vagy más személyek által a számlatulajdonos javára befizetett összegek a bank tulajdonába kerülnek, vagy - ha a befizetésre, amint az szokásos, nem készpénzben kerül sor, tehát tulajdonjogról nem beszélhetünk - a bank vagyonát képezik. A betétes a betét „elhelyezésével”, azaz a betéti összeg bankhoz való befizetésével elveszíti a pénze tulajdonát; a betétest, illetve általában a számlatulajdonost nem tulajdoni igény, hanem csupán a számlán jóváírt összegre szóló követelés illeti meg a bankkal szemben. A számlán jóváírásként megjelenő tételek a számlatulajdonos bankkal szembeni követelését tükrözik.

[24] A fizetési műveletek eredményeként követelések keletkeznek - a fizetés irányától függően - a bank vagy a számlatulajdonos javára. E követeléseknek nincs semmi olyan sajátosságuk, amely kizárná azt, hogy folyószámla-szerződés tárgyai legyenek. Éppen ellenkezőleg, a fizetési számlán végrehajtott könyvelések (terhelések és jóváírások) tényleges helyzetnek megfelelő polgári jogi értékelésének az a feltétele, hogy elismerjük, hogy azok a két fél közötti követeléseket fejeznek ki, és ennek megfelelően ne jogilag közömbös feljegyzésekként, hanem folyószámla-jóváírásként, illetve folyószámla-terhelésként tekintsük azokat. A fizetési számla tehát - a fizetési műveletek és így a pénzforgalom lebonyolítását szolgáló - funkciójának oly módon tesz eleget, hogy a fizetési műveletek lebonyolítása során keletkező követelések nyilvántartásának és elszámolásának eszközéül szolgál. A fizetési számlának a polgári jogi analízis szempontjából éppen ezek a releváns funkciói, és e funkciók megegyeznek a folyószámla lényegi elemeivel (Ptk. 6:391. §).

[25] Úgy gondoljuk, a fentiek egyértelműen alátámasztják azt, hogy a fizetési számla folyószámla, a fizetésiszámla-szerződés pedig folyószámla-szerződés; olyan folyószámla-szerződés, amely bank és ügyfele között jön létre, és amelynek hatálya alá a fizetési műveletek során keletkező követelések tartoznak. „A zsírószámla lényegében folyószámla”. A Ptk. tehát - a Javaslatban írtakkal szemben - helyesen járt el akkor, amikor a fizetési számlát a folyószámlák körébe sorolta be, és a fizetésiszámla-szerződésre alkalmazni rendelte a folyószámla-szerződés szabályait.

4.2. A bankfolyószámla sajátosságai

4.2.1. A számlapénz

[26] A bankfolyószámla legfontosabb sajátossága, hogy a számlaegyenleg által kifejezett követelés - a bankok által működtetett fizetési rendszer révén - készpénzre való átváltása nélkül, közvetlenül is felhasználható fizetések teljesítésére. E számlakövetelés tehát maga is pénzként funkcionál, ezért azt mind a közgazdaságtan, mind pedig a hétköznapi gyakorlat pénznek tekinti. A fizetési számla egyenlege az ún. számlapénz. A számlapénz a számlavezető bankkal szembeni követelés, azaz immateriális vagyontárgy, amelyet dologi jogi szempontból nem tekintünk pénznek, tehát tulajdonjog tárgya nem lehet [Ptk. 5:14. § (2) bek.], azonban a hétköznapi élethez közelebb álló és rugalmasabb kötelmi jogban pénznek minősül, amelynek egyik megnyilvánulása, hogy fizetési kötelezettség teljesítésére felhasználható, amint ezt a Ptk. új rendelkezése kifejezetten el is ismeri [Ptk. 6:42. § (1) bek.].

4.2.2. A bank mint számlavezető

[27] A folyószámla-szerződés általános szabályai szerint nincs különbség a két félnek a számlaviszonyból fakadó jogai és kötelezettségei tekintetében. A felek megállapodásától függően akár az egyik, akár a másik, akár pedig mindkét fél vezetheti a folyószámlát, és ha ennek feltételei fennállnak, bármelyik fél megállapíthatja és közölheti az egyenleget a másik féllel. A bank fizetési forgalom lebonyolításában játszott szerepéből adódóan azonban a fizetési számla és az egyéb bankszámlák esetén a szerepek rögzítettek: a számlavezető mindig a bank, a másik felet pedig számlatulajdonosnak nevezzük, tekintettel arra, hogy ő az, aki a bank számlavezetési szolgáltatásait igénybe veszi, az ő javára érkező, illetve az ő rendelkezése alapján teljesített fizetésekkel kapcsolatos követelések kerülnek a számlába. A számlatulajdonos elnevezés félrevezető, mert a számlával kapcsolatban tulajdonjogról nem beszélhetünk: sem maga a számla, sem pedig az annak egyenlegét képező összeg nem lehet tulajdonjog tárgya. A számla maga egyáltalán nem vagyontárgy, csupán egy nyilvántartás, a számla egyenlege pedig, amint erről fentebb szó volt, bár vagyontárgy, azonban nem dologi természetű követelés. A számlatulajdonos tehát ténylegesen nem tulajdonos, hanem a banknak az az ügyfele, akivel kötött számlaszerződés alapján az adott számla megnyitásra és vezetésre kerül, és aki kizárólagosan jogosult a számla feletti rendelkezésre [Ptk. 6:396. § (1) bek.].

4.2.3. Rendelkezés, egyenleg, zárás

[28] Szintén a számla fizetési forgalomban betöltött szerepével függ össze, hogy az azon jóváírt követelések látra szólóak [Ptk. 6:395. § (2) bek.]. A követelés látra szóló jellegét megőrzi a számlába való felvételét követően is, ez szükséges ahhoz, hogy a számlatulajdonos bármikor tudjon fizetési megbízást adni a számlavezető bank részére, azaz a számlatulajdonos rendelkezésére álló számlapénz bármikor fizetésre felhasználható likvid eszköz legyen.

[29] Annak az igénynek, hogy a számlatulajdonos bármikor rendelkezhessen a számlája felett, az a következménye, hogy a folyószámlára általában jellemző elszámolási időszak lényegesen lerövidül [Ptk. 6:392. § (1) bek.]. A fizetési számla esetén is érvényesül a folyószámla-szerződésnek az az általános szabálya, hogy a folyószámlába bekerülő egyes követelések felett nem, hanem csupán a folyószámla egyenlege felett lehet rendelkezni (erről lásd alább). Ennek az a következménye, hogy ahhoz, hogy a számlatulajdonos rendelkezni tudjon a számlába került követelései felett, szükséges a számla egyenlegének megállapítása. Ezért van az, hogy „[a] folyószámlaszerződés megkötésénél, ha a vele kapcsolatos bankügylet természetéből következik, fel kell tételeznünk mindig azt a hallgatólagos megállapodást, hogy a folyószámlatulajdonos bármikor követelheti a folyószámla lezárását, és rendelkezhetik a javára mutatkozó egyenleggel”.

[30] Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a folyószámla és a fizetési számla kapcsán nem azonos értelemben használjuk a rendelkezés fogalmát. Amikor a törvény a folyószámlában szereplő követelések kapcsán rendelkezésről beszél, akkor e fogalmat a rendelkezési jog dologi jogi értelmében használja, azaz rendelkezés alatt elsősorban a követelés átruházását és megterhelését kell érteni [Ptk. 5:30. § (1) bek.]. A fizetési számla kapcsán ettől eltérően, a rendelkezési jog alatt alapvetően a számlatulajdonosnak azt a jogát kell érteni, hogy fennálló számlakövetelése terhére a bank számára fizetési megbízást adjon [Ptk. 6:395. § (1) bek.]. Amint fentebb láttuk, a számlapénz terhére való fizetés nem a számlatulajdonos javára fennálló számlakövetelés átruházását jelenti; a fizetési megbízás alapján a bank saját eszközeiből fizet, és e fizetés megtérítési igényt, azaz egy újabb terhelési tételt eredményez a fizetési számlán. A fizetési számlába bekerülő terhelési tétel csökkenti a számla egyenlegét, azonban a számlaegyenleg e megváltozása - nem az egyenleg feletti rendelkezés eredményeként, hanem - a folyószámla-elszámolás keretében, a folyószámla-szerződés általános szabályainak megfelelően következik be (Ptk. 6:392. §). A fizetési megbízás ezért ténylegesen - a folyószámla-szerződés általános szabályai körében használatos értelemben - nem jelent rendelkezést a fizetési számla egyenlege felett, még ha a törvény így is fogalmaz [Ptk. 6:396. § (1) bek.].

4.2.4. Egyenlegközlés, számlakivonat

[31] Abból, hogy a fizetési megbízás szigorúan véve nem jelent rendelkezést a fizetési számla egyenlege felett, az következik, hogy nem feltétlenül szükséges minden egyes fizetési megbízást megelőzően lezárni a számlát. Ez mozgásteret ad a felek számára az elszámolási időszak megállapítása tekintetében, az egyenleg megállapítására akár alkalmazhatják a törvényben meghatározott egy éves diszpozitív határidőt is. Ennek ellenére, a fedezetvizsgálat jelentőségéhez kapcsolódó gyakorlati megfontolásokra tekintettel indokoltnak tekinthetjük, hogy a számla egyenlegének megállapítása minden fizetési művelethez kapcsolódóan, vagy ha egy napon belül több fizetési műveletre kerül sor, legalább naponta megtörténjen.

[32] A törvény maga is elismeri annak jelentőségét, hogy a számlatulajdonos folyamatos tájékoztatást kapjon fizetési forgalmának alakulásáról, és annak a számla egyenlegére gyakorolt hatásáról. Ennek érdekében, a folyószámlaegyenleg-közléstől megkülönböztetve, havi számlakivonat-küldési kötelezettséget ír elő a számlavezető bank számára [Ptk. 6:395. § (4) bek.]. Úgy gondoljuk, ez több szempontból sem szerencsés megoldás. Egyrészt maga a törvény sem határozza meg a számlakivonathoz fűződő jogi következményeket, és nem is várható el az ügyfelektől, hogy különbséget tegyenek a két különböző jogi természetű értesítés között. Másrészt pedig, mind a folyószámlaegyenleg-közlésre, mind pedig a számlakivonat-küldésre vonatkozó határidő diszpozitív, és amint már jeleztük, indokolt is lehet a számlaszerződésben ettől eltérő, jellemzően rövidebb határidőket meghatározni. Az egyenlegközlés, illetve a kivonatküldés sűrítése esetén még nehezebb a kettő megkülönböztetése. Mindezeken felül, a fizetési számla napi forgalmára tekintettel, életszerűtlen és célszerűtlen hosszabb idő eltelte, és esetleg több számlakivonat küldése után egy számlaegyenleg küldésével újból megnyitni a felek közötti elszámolást. E kettős értesítési rendszer helyett ezért jobb megoldás lenne kizárólag a folyószámla-egyenleg alkalmazása, a gyakoribb elszámolás törvénybe foglalása mellett (az ezzel kapcsolatos módosításról l. még alább).

5. A folyószámlával kapcsolatos egyéb módosítások

5.1. Bevezetés

[33] Amint említettük, a fizetési számlát érintő módosítások közül a legjelentősebb annak kiemelése a folyószámla-jogviszonyok köréből, és ezzel a fizetésiszámla-jogviszony megfosztása a jogi hátterétől, polgári jogi tartalmától (a Ptk. 6:394. § módosítása és a 6:399. § hatályon kívül helyezése). Emellett a Javaslat néhány egyéb módosítást is tartalmaz. Ezek némelyike érdemi, mások viszont csupán stiláris, szerkezeti változások. Ez utóbbiakkal kapcsolatban csupán annyit jegyzünk meg, hogy a jogalkalmazást nehezítő, esetenként értelmezési bizonytalanságot eredményező, elfogadhatatlan jogalkotói magatartásnak tarjuk azt, hogy a törvény - értelmezési bizonytalanságra vezető hibát nem tartalmazó - szövegén annak tartalmát nem érintő, csupán ízlésbeli preferenciát tükröző változásokat hajtsanak végre. Az alábbiakban a figyelemre méltó érdemi módosításokat tekintjük át.

5.2. Rendelkezés az egyenleg felett

[34] A Ptk. 6:393. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a felek a folyószámla egyenlegének megállapítását követően a folyószámlába felvett egyes követelésekkel nem rendelkezhetnek. A Javaslat ezt a rendelkezést áthelyezi a 6:392. §-ba, azzal a változtatással, hogy nem az egyenleg megállapítása, hanem már a folyószámla-szerződés megkötése azzal a következménnyel jár, hogy felek elveszítik azt a jogukat, hogy a szerződés hatálya alá tartozó követelésekkel rendelkezzenek.

[35] A Ptk. 6:393. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés kétségkívül hibás, mégpedig két okból is. A rendelkezés elsősorban azért hibás, mert a folyószámla-egyenleg egy - a folyószámlába vett egyes követelések helyébe lépő - új követelés, amelynek jogcíme maga az egyenleg megállapítása (nováció). Tekintettel arra, hogy a folyószámla-egyenleg megállapításával a korábbi követelések megszűnnek, az azokkal való rendelkezés fogalmilag nem lehetséges. Az egyes követelésekkel való rendelkezésre vonatkozó tilalom külön kimondása ezért felesleges, sőt értelemzavaró, mert megkérdőjelezi azt, hogy az egyenleg megállapítása valóban megszünteti az egyenleget alkotó egyes tételek önálló létét. Ez tehát e rendelkezésnek az egyenleg jogkövetkezményei köréből való elhagyását indokolja.

[36] Emellett azonban figyelembe kell venni azt is, hogy a folyószámla-szerződésben a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy a szerződés hatálya alá eső követeléseiket egységes számlán, egyidejűleg fogják elszámolni (Ptk. 391. §). E kötelezettségvállalással nyilvánvalóan nincs összhangban az, ha a felek e követeléseikkel rendelkeznek, és ezáltal kivonják azokat a folyószámla-elszámolás alól. A folyószámla-elszámolásra vonatkozó kötelezettségvállalás negatív oldala tehát az, hogy a felek a szerződés hatálya alá eső követeléseikkel nem rendelkezhetnek. A folyószámla-szerződés megkötésének ezt a hatását a Kt.-n alapuló korábbi joggyakorlat is egyértelműen elismerte.

[37] Jogalkotói mérlegelés kérdése, hogy a folyószámla-szerződés hatálya alá eső követelésekkel való rendelkezés tilalmát a törvény kifejezetten kimondja-e, vagy megelégszik annak az egyenlegmegállapítás következményei közül való törlésével. Megítélésünk szerint nem kifogásolható az, hogy a Javaslat szerint ez a tilalom bekerül a törvénybe. Ha azonban erre sor kerül, akkor e szabály helye a folyószámla-szerződés jogkövetkezményeit meghatározó rendelkezések körében van, nem pedig - ahogy az a Javaslatban szerepel - a felek egyenleg-megállapítással kapcsolatos kötelezettségeit előíró rendelkezések között [Ptk. 6:392. § (1) bek.].

[38] A Javaslat szerinti normaszöveg e tilalomhoz a következő kiegészítő rendelkezést fűzi: „rendelkezési joguk [a folyószámla-szerződést kötő feleknek] csak a folyószámla egyenlegére nézve áll fenn”; ezzel megváltoztatva a hatályos Ptk. szövegét, amely szerint „csak a folyószámla egyenlegével rendelkezhetnek”. A Javaslat indokolása nem fűz semmilyen magyarázatot e módosításhoz, így nem lehet tudni, hogy a jogalkotói szándék a normaszöveg stiláris vagy tartalmi változtatására irányult-e. Véleményünk szerint a Ptk. szövegének átfogalmazása hibás. A szóban forgó jogkövetkezmény tartalma - éppen azért, mert nem az egyenleg megállapításához, hanem a szerződéskötéshez kapcsolódik - nem az, hogy a felek az egyes követelésekhez kapcsolódóan ténylegesen elveszítik a rendelkezési jogukat, hanem az, hogy a rendelkezési jog gyakorlása az adott jogviszonyban szerződésszegést valósít meg. A folyószámla-szerződés szerződési tilalmat eredményez a szerződés hatálya alá eső követelések tekintetében, de nem fosztja meg a feleket mint a szóban forgó követelések jogosultjait az e státuszukból fakadó rendelkezési joguktól (erről bővebben lásd alább, a folyószámlához fűződő joghatások általános kérdéseit tárgyaló pontban). A Javaslat által alkalmazott megfogalmazás tehát félrevezető a szabály tartalma tekintetében; alkalmas arra, hogy jogi szempontból alá nem támasztható, hibás értelmezéshez vezessen.

5.3. Kamatfelszámítás az egyenleg után

[39] A Javaslat, a folyószámla-egyenleg speciális joghatásaként kimondja, hogy az egyenleg után kamat követelhető, akkor is, „ha az egyenleg maga is tartalmaz kamatot”, és ezzel „egyértelművé teszi, hogy a folyószámla-szerződés magában foglalja a folyószámlára kerülő követelések kamatának tőkésedésében való megállapodást (a folyószámlában szereplő kamatkövetelések egyenlege utáni kamat követelhetőségét) is”. A Javaslat rendelkezésének végső tartalma nem vitatható: valóban nincs akadálya annak, hogy a felek az egyenleg után kamatot számítsanak fel. Ennek alapvető oka az, hogy az egyenleg saját jogcímmel rendelkező, új követelés, amelynek esedékességére, valamint rendezésének módjára nézve a felek az általános szabályok szerint állapodhatnak meg. A felek tehát eldönthetik, hogy az összeg - azonnal vagy halasztással - kifizetésre kerül, vagy pedig egy következő folyószámla-elszámolás nyitó tétele lesz. Ha megállapodásuk szerint az egyenleg rendezése hitelnyújtással kapcsolódik össze, akkor teljesen természetes, hogy az egyenleg összege után kamatot is kell fizetni. Véleményünk szerint ezért nem áll fenn jogbizonytalanság abban a kérdésben, hogy a folyószámla-egyenleg után lehet-e kamatot felszámítani.

[40] Az előzőekre tekintettel, bár korábbi jogunkban a Kt. is kitért e kérdésre, véleményünk szerint nem indokolt az egyenleg utáni kamatfelszámítás lehetőségének törvényi kimondása. Különösen hibásnak, a folyószámla intézményével nem összhangban állónak tartjuk az ehhez a módosítási javaslathoz fűzött indokolást. Elsősorban azért tarjuk hibásnak a Javaslatot, mert úgy tünteti fel, mintha a kamatszámítás lehetősége az egyenleg megállapításának különleges jogkövetkezménye lenne. Ez azonban nem helytálló. A folyószámla-egyenleg megállapításával keletkező követelés egy olyan új követelés, amely - éppen az egyenleg megállapításával - már kívül esik a folyószámla-jogviszonyon, és ezért annak rendezésére, valamint az e követelés utáni kamatszámítás lehetőségére már nem a folyószámlára vonatkozó különös szabályok, hanem a pénzkövetelésekre vonatkozó általános szabályok az irányadóak. Erre tekintettel az, hogy a folyószámla-egyenleg után felszámítható-e kamat, nem a folyószámla-szerződés szabályainak körébe tartozó kérdés. Úgyszintén kívül esik a folyószámla-szerződés szabályainak körén az a kérdés, hogy a kamat mértékére vonatkozó jogszabályi korlátok szempontjából mit és hogyan kell figyelembe venni.

[41] A Javaslattal kapcsolatos további tartalmi probléma, hogy a folyószámla-egyenleg jogi természetével nincs összhangban az a megfogalmazás, hogy az egyenleg kamatot „tartalmaz”. E javasolt törvényi megfogalmazás ellentmond annak az alaptételnek, hogy a folyószámla-egyenleg egy olyan követelés, amely az egyenleg megállapításával újonnan jön létre, amelynek jogcíme és konstituáló ténye egyaránt a felek között végbemenő egyenlegmegállapító ügylet. Az egyenleg saját jogcímmel rendelkező, egységes új (tőke-)követelés, amely nem tartalmaz sem vételár-követelést, sem hitelkövetelést, sem kamatkövetelést, sem bármilyen egyéb, eredetileg a folyószámlába felvett követelést.

[42] Téves tehát az indokolásban foglalt azon fejtegetés, hogy a folyószámla-egyenleg megállapítása a kamatkövetelések tőkésítését jelenti. Az egyenleg megállapítása megszünteti a folyószámlába felvett követeléseket, így megszűnik a kamatkövetelés is, nem pedig annak tőkésítésére kerül sor. Végképp hibás az indokolás, amikor arra utal, hogy a kamatköveteléseknek mintegy saját egyenlegük van. Az egyenleg megállapítása során az elszámolásra nem jogcímenként kerül sor, hanem a számla két oldalán szereplő valamennyi követelés összege egységesen kerül egybevetésre. Ráadásul azért sem helyes azt állítani, hogy az egyenleg a folyószámlába felvett követeléseket „tartalmazza”, mert a valóság ennek éppen az ellenkezője: az egyenleg összegszerűen az elszámolás révén ki nem elégített követelésekkel egyezik meg. Tekintettel arra, hogy részteljesítést elsősorban éppen a kamatokra és költségekre kell elszámolni, nem nagyon fordulhat elő az, hogy az egyenleg kamatot „tartalmaz” (Ptk. 6:46. §). A Javaslatban írtakkal szemben, a folyószámla-egyenleg után nem azért számítható fel kamat, mert a korábbi kamatkövetelések tőkésítésre kerültek, hanem azért, mert egy olyan új, homogén követelésről van szó, amely mint minden pénztartozás, kamatozik [Ptk. 6:47. § (1) bek.].

5.4. A számlavezető kötelezettsége

[43] A Ptk. a fizetési számlával kapcsolatban a számlavezető alapvető kötelezettségét abban határozza meg, hogy - a teljesítéshez szükséges fedezet rendelkezésre állása esetén - köteles a számlatulajdonos fizetési megbízásait befogadni [Ptk. 6:395. § (1) bek.]. Ehhez kapcsolódik az a rendelkezés, hogy fizetési megbízási szerződés alapján a megbízott meghatározott pénzösszegnek a megbízó utasítása szerint, a kedvezményezett részére történő fizetésére köteles, ismét csak abban az esetben, ha a megbízó az ehhez szükséges fedezetet a megbízott rendelkezésére bocsátja (Ptk. 6:400-6:401. §-ok). A Javaslat az elsőként említett szabályt úgy módosítja, hogy a fizetésiszámla-szerződés alapján a számlavezető a számlatulajdonos megbízásait teljesíteni köteles. Azaz, a Javaslat két ponton változtatja meg a Ptk. 395. § (1) bekezdését: egyrészt a számlatulajdonos kötelessége nem a megbízás befogadása, hanem teljesítése, másrészt pedig, e kötelezettség beállásának nem feltétele az, hogy a számlatulajdonos a megbízás teljesítéséhez megfelelő fedezettel rendelkezzen. Úgy gondoljuk, hogy ezek a módosítások indokolatlanok és helytelenek, nincsenek összhangban a fizetésiszámla-jogviszony jogi tartalmával.

[44] Az előzőekben kifejtettük, hogy a fizetési számla folyószámla, olyan folyószámla, amely elsősorban a számlatulajdonos fizetések teljesítésére szánt látra szóló betéteiből fakadó követeléseit, illetve a számlavezető banknak a fizetési megbízások teljesítéséből fakadó, számlatulajdonossal szembeni követeléseit tartalmazza. A fizetési számlának a pénzforgalom lebonyolításával való szoros kapcsolatából következik, hogy a számlatulajdonos nem csupán azt követelheti, hogy a számlavezető készpénzben fizesse ki számára a számlaegyenleg formájában fennálló követelésének megfelelő összeget, hanem azt is követelheti, hogy a számlaegyenleg terhére fizetési műveleteket végezzen számára. A fizetésiszámla-szerződés ezért egy fizetési megbízások teljesítésére irányuló általános jellegű megbízást foglal magában. „A zsírószerződés mintegy keretszerződés jellegével bír, [...] amelyen belül bonyolódnak le az egyes fizetési ügyletek.” (Cottely: i. m. 291. o., kiemelés az eredetiben.)

[45] A bankot tényleges teljesítés csak egyedi, specifikus fizetési megbízás alapján terheli. Az ilyen, teljesítésre kötelező fizetési megbízás azonban, minden más szerződéssel egyezően, a felek kölcsönös és egybehangzó nyilatkozata alapján, az egyik fél ajánlatának a másik fél által való elfogadásával jön létre [Ptk. 6:63. § (1) bek. és 6:66. §]. „A fizetési megbízás a megbízottat csak akkor kötelezi, ha ő azt elfogadja (a megbízást elvállalja). Az elfogadás tetszésétől függ. Csupán azért, mert a megbízott a megbízónak adósa, nem köteles a megbízást elvállalni. Más a helyzet, ha a megbízott az elvállalásra kötelezi magát”.

[46] A fizetésiszámla-szerződés alapján tehát a számlavezető bank arra vállal kötelezettséget, hogy a számlatulajdonos fizetési megbízásait elfogadja, két feltétellel: egyrészt a fizetési megbízásnak a teljesítésre alkalmasnak, azaz szabályszerűnek kell lennie, ami lényegében azt jelenti, hogy egyértelműen tartalmaznia kell mindazokat az adatokat, amelyek a megbízás teljesítéséhez szükségesek; másrészt pedig a megbízónak rendelkeznie kell azzal a fedezettel, amelynek terhére a megbízás teljesítésére sor kerülhet. E feltételek hiányában a bank nem köteles a megbízást elfogadni. A Ptk. rendelkezése mindezt a befogadás kifejezéssel fejezi ki [Ptk. 6:395. § (1) bek.]. Ez a kifejezés eredetileg a pénzforgalmi szabályozás köréből származik, azonban polgári jogi szempontból is alkalmasnak bizonyult annak kifejezésére, hogy önmagában a fizetésiszámla-szerződés alapján a bankot nem fizetési, hanem csupán az a kötelezettség terheli, hogy elfogadja a számlatulajdonos fizetési megbízásait, amely elfogadás eredményeként létrejön az a konkrét fizetési megbízási szerződés, amelynek alapján a banknak ténylegesen fennáll az a kötelezettsége, hogy a megbízó helyett eljárva fizetést teljesítsen egy harmadik személy javára.

[47] A Javaslat úgy módosítja a Ptk. szóban forgó rendelkezését, hogy annak alapján a bank már a fizetésiszámla-szerződés alapján a megbízások teljesítésére köteles. Ennek indokolásául azt hozza fel, hogy hatályon kívül került az a pénzforgalmi szabály, amely a fizetési megbízás befogadásáról rendelkezett, és ezzel „a befogadás intézménye [...] megszűnt”. Amint azonban fentebb erre utaltunk, a Ptk. fizetésiszámla-szerződésre vonatkozó szabályaiban a befogadás - a pénzforgalmi szabályokkal összhangban lévő, de attól független - önálló polgári jogi tartalommal rendelkező kifejezésként szerepel. A fizetési megbízási szerződés és a fizetésiszámla-szerződés tartalmának megkülönböztetése nem a pénzforgalmi szabályok miatt, hanem a két szerződéstípus eltérő jellege miatt szükséges. A Javaslat megtehette volna, hogy a befogadás kifejezés helyett - ha idegenkedik annak használatától - elfogadásról vagy szerződéskötési kötelezettségről rendelkezik, azonban a fizetésiszámla-szerződéshez a megbízás teljesítésének kötelezettségét kapcsolni jogalkotói hiba, amely elmossa a különbséget a fizetésiszámla-szerződés és a fizetési megbízási szerződés között.

[48] Hasonlóan hibásnak tartjuk annak a szabálynak a megszüntetését, amely fedezethiány esetében feljogosítja a bankot arra, hogy a megbízás befogadását megtagadja. A megfelelő fedezet léte a megbízás elfogadásának alapvető feltétele. Miért fogadna el a bank vagy bárki más olyan megbízást, amelyről tudja, hogy a teljesítésének alapvető feltétele hiányzik? Főszabálynak tehát azt kell tekintenünk, hogy a bank befogadási kötelezettségének feltétele a fedezet rendelkezésre állása. Ez iránytű a jogviszony lényegi tartalma tekintetében, amelytől a felek eltérhetnek, illetve annak sincs akadálya, hogy a pénzforgalomra vonatkozó jogszabályok ehhez képest speciális előírásokat fogalmazzanak meg. Adott esetben a jogszabály által előírt néhány napos sorba állítási kötelezettség nem változtat ezen előírás lényegén; a banknak az a lehetősége, hogy a megbízást - akár sorba állítást követően, akár anélkül - visszaküldje a megbízó részére ebből az alapszabályból fakad, annak eltörlése ezért a jogviszony működése és értelmezése szempontjából problémát okoz.

5.5. Közös számla

[49] A Ptk. szerint abban az esetben, ha egy fizetési számlára többen kötnek számlatulajdonosként számlaszerződést, a számla felett e számlatulajdonosok közösen jogosultak rendelkezni [Ptk. 6:396. § (1) bek.]. A Javaslat ezen változtat, mert a „[gy]akorlati tapasztalatok alapján rögzítendő, hogy [...] főszabályként minden számlatulajdonos önállóan” rendelkezhet a számla felett. A Javaslat ezt a következőképpen valósítja meg: „a számla felett a számlatulajdonosok önállóan vagy erre irányuló megállapodásuk esetén együttesen jogosultak rendelkezni”. A szabály ilyen módon való megfogalmazása ellenkezik a diszpozitív szabályozás rendeltetésével, és jogalkalmazási bizonytalanságra is vezet. A szabályozásnak arra az esetre kellene egy egyértelmű szabályt megállapítania, ha a felek között az adott kérdésre vonatkozóan nincs megállapodás. Nem vagylagos szabályt kell tehát felállítani, hanem egyetlen olyan szabályt, amely a felek rendelkezésének hiányában automatikusan a szerződés tartalmává válik. Ráadásul ez a szabály a számlavezető bankok kötelezettségévé teszi annak vizsgálatát, vajon van-e a számlatulajdonosok között megállapodás a számla feletti rendelkezés módjára vonatkozóan; ez a kötelezettség egy olyan teher, amelynek nem könnyen lehet eleget tenni, hiszen a jogalkotó olyan megállapodástól teszi függővé a számla feletti rendelkezés módját, amely megállapodásnak a bank nem részese. Ez pedig ellentmond a számlajogviszony lényegének: a banknak a számlát a számlaszerződésben rögzített szabályok szerint, illetve az e szabályok keretei között a számlatulajdonosok által adott rendelkezéseknek megfelelően kell vezetnie. A bank számára közömbös kell, hogy legyen a számlatulajdonosok közötti minden olyan belső megállapodás, amelyről őt nem értesítették, illetve amelynek rendelkezéseit a felek nem építették be a bankszámla-jogviszonyba. Az ennek ellentmondó szabályozás nem alkalmas másra, csak arra, hogy zavart és bizonytalanságot okozzon e jogviszony alanyai számára.

6. A folyószámla joghatásai

6.1. A joghatások két csoportja

[50] A Javaslat indokolása helytállóan mutat rá arra, hogy meg kell különböztetni egyfelől azokat a joghatásokat, amelyeket közvetlenül maga a folyószámla-szerződés vált ki, másfelől pedig azokat, amelyek a folyószámla-egyenleg megállapításának a következményei. A Ptk. ebből a szempontból valóban kívánnivalót hagy maga után.

[51] A törvény alapján a folyószámla-szerződés következő joghatásai állapíthatóak meg:

a) A folyószámla-szerződés alapvető joghatása, hogy a felek kötelesek meghatározott követelések egységes számlán való nyilvántartására és elszámolására (Ptk. 391. §).

b) A fent említett elszámolás végett a felek kötelesek időszakonként megállapítani a folyószámla egyenlegét [Ptk. 392. § (1)-(2) bek.].

c) A folyószámlába kerülő egyes követelések elévülése az egyenleg megállapításáig nyugszik. Kodifikációs szempontból vitatható módon azonban, ez a szabály az egyenleg megállapításához fűződő jogkövetkezményeket megállapító rendelkezések között szerepel [Ptk. 393. § (2) bek.].

d) A folyószámlába kerülő egyes követelések önállóan nem vonhatók végrehajtás alá; ez a szabály szintén az egyenleg megállapításának jogkövetkezményei között található [Ptk. 393. § (3) bek.].

[52] A törvény a folyószámla egyenlegének megállapításához a következő joghatásokat fűzi:

a) A folyószámla-egyenleg alapvető joghatása, hogy a folyószámlán szereplő egyes követelések megszűnnek, és helyükbe a folyószámla egyenlege lép. Szintén jogszabályszerkesztési hibának tekinthetjük, hogy a folyószámla-egyenleg megállapításának ez a nagy jelentőségű joghatása nem az erre dedikált rendelkezések között, hanem az egyenleg megállapításának mechanizmusát előíró szakaszban található [Ptk. 392. § (3) bek.].

b) A törvény szerint a felek a folyószámla egyenlegének megállapítását követően nem rendelkezhetnek a folyószámlán lévő egyes követeléseikkel [Ptk. 393. § (1) bek.]. Amint erre fentebb kitértünk, ezt a szabályt hiba az egyenleg megállapításának jogkövetkezményeként megfogalmazni.

c) A követelések biztosítékai az egyenleget biztosítják [Ptk. 393. § (4) bek.].

[53] A Javaslat - a folyószámla-szerződés hatálya alá kerülő követelések feletti rendelkezés tilalmának rendezésén kívül - nem tett semmit annak érdekében, hogy világosabb szerkezetben, egyértelműen elkülönítse egymástól a szerződéskötéshez és az egyenleg-megállapításhoz kötődő következményeket. A Javaslat annak ellenére elmulasztotta ennek a kérdésnek a rendezését, hogy az indokolás kifejezetten kritikát fogalmaz meg e tekintetben a hatályos törvénnyel kapcsolatban. Miközben a Javaslat nem fogja vissza magát, és sokkal jelentéktelenebb javítások érdekében átír teljes szakaszokat (a folyószámla-szerződés körében például a 6:392. § egészét újraírja), ezt az érdemi kérdést nem rendezi. Ezt azért is jelentős mulasztásnak gondoljuk, mert amint ezt fentebb, a rendelkezési tilalom tárgyalása kapcsán jeleztük, az egyes jogkövetkezmények jogi természete eltérő.

6.2. A joghatások eltérő jellege

[54] A folyószámla-szerződéshez, illetve a folyószámla-egyenleghez fűződő jogkövetkezmények eltérő jellegűek, ezért fontos megkülönböztetni e jogkövetkezményeket azok jogi jellege szerint, és fontos lenne körültekintő fogalmazással egyértelművé tenni e jogkövetkezmények jogi természetét.

[55] A folyószámla-szerződés megkötése, a szerződések általános, fogalmi jellegű szabályának megfelelően, a felek számára bizonyos kötelezettségeket eredményez (Ptk. 6:58. §). A folyószámla-szerződés önmagában közvetlenül nem hat ki a hatálya alá tartozó jogviszonyokra. A folyószámla-szerződés e jogviszonyokat csupán közvetve érinti, azáltal, hogy az azokból fakadó követelések tekintetében bizonyos kötelezettségek terhelik a feleket. A folyószámla-szerződés megkötésének jogkövetkezményei a feleknek abból a kötelezettségvállalásából fakadnak, hogy a szerződés hatálya alá eső követeléseket folyószámla-elszámolás keretében fogják rendezni (Ptk. 6:391. §). E következmények lényegében abban állnak, hogy e főkötelezettség megvalósulását segítő további kötelezettségeket, tilalmakat írnak elő a felek számára.

[56] A folyószámla-szerződés következményeinek fentebb vázolt jellegéből két következtetés is adódik: az egyik, hogy az e szabályokkal ellenkező magatartás nem lehetetlen, hanem csupán szerződésszegést eredményez; a másik pedig az, hogy e szabályoktól a felek eltérhetnek. Ez utóbbira történeti példaként hivatkozunk arra, hogy az 1919-ben alakult Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete (TÉBE) tagjai által egységesen alkalmazott „Üzleti Határozmányok” azaz általános üzleti feltételek - amelyek a bankügyletek terén széles körben érvényesülő kereskedelmi szokások elsődleges forrásai - két ponton is eltérést tartalmaztak a folyószámla-szerződés jogkövetkezményeire vonatkozó szabályoktól: ennek alapján a bank fenntartja magának a jogot, hogy (i) a folyószámlába felvett váltókból, csekkekből és egyéb értékpapírokból eredő követeléseit külön per útján érvényesítse, továbbá (ii) a folyószámlába felvett biztosított követeléseit, a biztosítékokból való kielégítés útján, külön érvényesítse.

[57] A folyószámla egyenlegének megállapítása jogi jellegét tekintve eltérő hatással jár, mint a folyószámla-szerződés megkötése. Ez már nem az elszámolás módjára vonatkozó kötelezettségvállalás, hanem a kötelező ügylet végbevitele, az elszámolás maga, amely a folyószámlába kerülő követelések tekintetében egzisztenciális változást eredményez; nováció megy végbe, amelynek eredményeként a korábbi követelések helyébe egy új követelés kerül. A követelések létében és mibenlétében bekövetkező változás a folyószámla-egyenleg megállapításának fogalmi eleme, amelytől eltérés nem lehetséges, mert az azt jelentené, hogy valójában nem került sor az egyenleg megállapítására.

7. Összegzés

[58] A bankok alapvető szerepet játszanak a fizetési forgalom lebonyolításában. Ebben jelentős szerepet játszik a fizetési számla. Erre tekintettel megalapozottan állítható, amint ez a Javaslat 114. §-ához fűzött indokolásban is szerepel, hogy a fizetési számla „fizetési műveletek teljesítésére szolgál”. Az azonban nem helytálló, hogy ez lenne a számla „lényegi ismérve”. Polgári jogi szempontból elsősorban nem a számla rendeltetése a meghatározó. Ehelyett azt kell vizsgálni, hogy a szóban forgó fizetési műveletek milyen jogviszonyokon keresztül valósulnak meg, és a számlán történő különböző irányú könyveléseknek mi a szerepük, jelentésük e jogviszonyokban.

[59] Amint a fentiekben láttuk, a fizetési műveletek eredményeként követelések keletkeznek a számlavezető bank és a számlatulajdonos között. A fizetési számlán - a számlatulajdonos javára és terhére - végrehajtott könyvelések e követeléseket tükrözik, a számla egyenlege pedig a számlatulajdonosnak a számlavezető bankkal szembeni követelését jelenti. A fizetési számla funkciója tehát nem más, mint a fizetési műveletek lebonyolítása során keletkező követelések nyilvántartása és elszámolása. A fizetési számlának vannak sajátos vonásai, amelyek megkülönböztetik az általános folyószámlától, azonban e sajátosságok nem érintik a számla alapvető jellegzetességét, amely megegyezik a folyószámláéval. Az a körülmény tehát, hogy a fizetési számla rendeltetése a pénzforgalom lebonyolításához kapcsolódik, nem mond ellent annak, hogy a fizetési számlát helyesen folyószámlának kell minősítenünk. A fizetési számla pénzforgalmi szerepe annyiban játszik szerepet a felek közötti jogviszony tartalmának alakulásában, hogy kijelöli azokat a követeléseket, amelyek a folyószámla-szerződés hatálya alá esnek, és e követelések elszámolására néhány sajátos szabály felállítását teszi szükségessé.

[60] A fizetési számla kivétele a folyószámla-szerződések köréből hibás alapokon álló döntés, amely azzal a következménnyel jár, hogy a fizetési számlát megfosztja polgári jogi tartalmától anélkül, hogy a kiesett szabályokat a Javaslat új tartalommal pótolná. Ha a Javaslat alkotója kísérletet tett volna a fizetésiszámla-jogviszony polgári jogi tartalmának meghatározására, látta volna, hogy a folyószámla-szerződés alapvető szabályai irányadóak kell, hogy legyenek, érdemben nem lehetséges helytálló módon a folyószámla-szerződéstől eltérő szabályokat alkotni e jogviszonyra.

[61] A Javaslat folyószámlát, illetve a fizetési számlát érintő többi módosítása is elhamarkodott és rosszul megfogalmazott. Ráadásul néhány lényeges szerkezeti módosítás lehetőségét elmulasztotta, így a tényleges hiányosságokon érdemben nem javított.